Ferenc pápa liturgikus programjai január második felében és februárban

Ferenc pápa – 2022. január 17., hétfő | 9:02

A Pápai Liturgikus Szertartások Hivatala közzétette a polgári év első két hónapjának szertartásait, amelyeket Ferenc pápa vezet.

Január 23-án lesz Isten igéje vasárnapja, amelyet a Szentatya Aperuit illis kezdetű, 2019-es motu propriójával alapított meg és megünneplését az évközi harmadik vasárnapra tette. Ferenc pápa Isten igéje vasárnapján szentmisét mutat be a Szent Péter-bazilikában délelőtt fél 10-kor.

Január 25-én, kedden, Szent Pál apostol megtérésének liturgikus ünnepén a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában a pápa lezárja a keresztények egységéért meghirdetett imahetet, amelynek mottója Máté evangélista szavait idézi: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt” (Mt 2,2). Az imahét lezárása a 2022-es év első ökumenikus programja a pápa számára.

Február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában este fél 6-kor szentmisét mutat be a megszentelt élet világnapja alkalmából szerzetesek és szerzetesnők részvételével.

Február 27-én Ferenc pápa Firenzébe látogat, hogy a helyi főpásztorral és a mediterrán térség városainak polgármestereivel találkozzon, akik a béke jegyében gyűlnek majd össze. A Szentatya a firenzei Szent Kereszt-bazilikában találkozik a fórum résztvevőivel délelőtt fél 11-kor.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria