Ferenc pápa a papnövendékekhez: Ne felejtsétek el, honnan jöttök! Emlékezzetek gyökereitekre!

Kedves testvéreim a püspökségben és a papságban! Kedves szeminaristák!

Isten hozott benneteket a Szent X. Piusz által létrehozott Flaminio Regionális Pápai Szeminárium (Pontificio Seminario Regionale Flaminio) alapításának századik évfordulója alkalmából. Mindannyiatokat szívből üdvözöllek. Köszönöm Matteo Zuppi bíboros szavait, és szeretettel üdvözlöm Luigi Bettazzi püspököt, aki szinte egyidős a szemináriummal! Ez a fontos évforduló jó alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk a szolgálati papságra való elhívás szépségéről, amivel azt az ajándékot és feladatot kapjuk, hogy képviseljük a Jó Pásztort népe körében, és úgy éljünk, mint a Jó Pásztor a népe körében.

Az Anyaszentegyház azt kéri, hogy komoly képzésen vegyünk részt a misszióra való felkészüléshez, és ezt a legjobban a szemináriumi környezet nyújthatja. Ezt szem előtt tartva három szempontot szeretnék elétek tárni, ami jellemzi a szemináriumot, a papképzésnek, a papságra való felkészülésnek a helyét, és főleg az idejét. Ez az imádság, a tanulás és a közösség háza.

Arra kaptatok meghívást, hogy az evangélium hirdetői legyetek a vidéketeken, amelyet szintén jellemez a kereszténység térvesztése. Akik a vallási bizonytalanság vagy közöny hideg szelének légkörében élnek, azoknak arra van szükségük, hogy a pap személyében megtalálják azt az erős hitet, ami olyan, mint egy fáklya az éjszakában, vagy mint egy szikla, amibe kapaszkodni lehet. Ezt a hitet legfőképpen a Jézus Krisztus személyével való személyes, szívtől szívig érő kapcsolat táplálja. A szeminárium mindenekelőtt az imádság háza, ahol az Úr ma is elhívja az övéit egy félreeső helyre (vö: Lk 9,18), hogy a találkozás és a meghallgatás erőteljes tapasztalatában részesüljenek. Ezen az úton keresztül akarja felkészíteni őket arra, hogy „neveljék Isten népét a hitre”, valamint képessé tenni őket arra, hogy tekintéllyel „hirdessék az Isten szavát”, „Isten népét összegyűjtsék” és táplálják őket a szentségekkel, hogy „az üdvösség útjára irányítsák” és „megőrizzék őket az egység közösségében” (vö. VI. Pál, Evangelii nuntiandi, 68).

Fontos kellő igyekezettel gondoskodni a lelki felkészülésről is. Ezek a legjobb évek arra, hogy megtanuljatok „vele lenni”, ámulva ízlelgetni a tanítványi lét kegyelmét, megtanuljátok meghallgatni Istent, szemlélni az ő arcát… És itt alapvető fontosságú a csend és az imádság megtapasztalása: ott, a jelenlétében maradva ismerheti meg a tanítvány a mestert, ahogyan a mester ismeri őt – ahogy Szent Pál mondaná (vö. 1Kor 13,12). Alapvetően fontos azonban az is, hogy találkozzunk Jézussal a szegények arcában és testében. Ez is szerves része a szeminarista lelki képzésének.

A második szempont, ami jellemzi a szemináriumot, az a tanulás. A tanulás része egy olyan útnak, amelynek célja az élő hitre, a tudatos hitre nevelés. A tanulás kiemelkedő eszköze egy olyan bölcsességi és tudományos ismeret megszerzésének, amely képes szilárd alapot biztosítani a jövendőbeli papok képzése egész épületének. A másokkal megosztott tudás eszköze is. Elmagyarázom. A tanulás a szemináriumban természetesen személyes feladat, de nem individuális feladat. Osztozni a tanórákban és a tanulásban a szemináriumi társakkal, ez egy módja annak, hogy valaki a presbitérium tagja legyen. Ezért – anélkül, hogy ne vennénk figyelembe az egyéni ízléseket, képességeket, sőt, értekelve azokat – a szemináriumban az emberek együtt tanulnak egy közös küldetés érdekében, és ez egy egészen különleges „ízt” ad a Szentírás, a teológia, a történelem, a jog és minden tantárgy tanulmányozásának. A különböző személyes érzékenységek találkoznak egymással a hivatás és a misszió közös horizontjában, hála a tanárok szolgálatának, akik maguk is ugyanezen az egyházi, minden önző érdektől mentes horizonton belül tanítanak. Szép dolog így tanulni, egy ilyen környezetben.

És elérkeztünk a harmadik szemponthoz: a szeminárium mint a közösség háza. Ez is egy „merőleges irányban működő” szempont, mint a másik kettő. A mások felé való nyitottság emberi alapjából, a meghallgatásra és a párbeszédre való képességből indul, és a püspök körül, a püspök irányítása alatt álló papi közösség formáját hivatott magára venni. A pap lelkipásztori szeretete nem lehet hiteles, ha nem előzi meg és nem kíséri először a szeminaristák, majd a papok közötti testvériesség. Egy testvériesség, amelyet egyre jobban átitat az apostoli forma, amelyet gazdagítanak az egyházmegye sajátos vonásai, vagyis Isten népének és a szenteknek, különösen a szent papoknak azok a sajátos tulajdonságai, amelyek a helyi egyházat jellemzik.

Ebben a kontextusban a szemináriumot úgy lehet meghatározni, mint egy utat, amely arra neveli a jelölteket, hogy minden tettüket Krisztushoz mérve értékeljék, és az egyetlen presbitériumhoz való tartozást úgy tekintsék, mint a lelkipásztori tevékenységet megelőző dimenziót, a közösségről való tanúságtételt – nélkülözhetetlen dolgok ezek ahhoz, hogy hatékonyan szolgálják az Egyház misztériumát és küldetését a világban.

Szeretnék elidőzni itt egy pillanatra a négy „közelségen”, az egyházmegyés papok négyféle közel levésén. Közel lenni Istenhez az imádságban – ahogy már mondtam, ez a szemináriumtól fogva elkezdődik. Közel lenni a püspökhöz, mindig közel lenni a püspökhöz: a püspök nélkül nem működik az Egyház, a püspök nélkül a pap lehet egy jó vezető, de akkor nem pap. A harmadik közelség: közel lenni a presbitériumhoz, egymáshoz. Olyan dolog ez, amitől szenvedek, ha széttöredezett papságot látok, ahol a papok egymás ellen vannak, vagy mind udvariasak, de aztán megszólják egymást. Ha nincs egységes papság… Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet vitatkozni, nem, vitatkozunk, eszmét cserélünk, de a szeretet egyesít minket. És a negyedik közelség: a közelség Isten népéhez.

Kérlek benneteket, ne felejtsétek el, honnan jöttök! Pál azt kérte Timóteustól, emlékezzen anyjára és nagyanyjára, vagyis a gyökereire. Emlékezz, hogy a nyájból vettek ki és azért jöttél, mert az Úr kiválasztott. Nem azért jöttél, hogy egyházi karriered legyen, ahogyan egykor mondták, elmúlt évszázadok irodalmi stílusában. Közelség Istenhez, a püspökhöz, a papsághoz, egymás közt és közelség Isten népéhez. Ha egy hiányzik ezek közül, akkor a pap nem működik, és lassan belecsúszik a klerikalizmus elhajlásába, vagy merev, rideg viselkedésmódokat vesz fel. Ahol klerikalizmus van, ott korrupció van, és ahol merevség van, ott a merevség alatt súlyos problémák vannak.

Kedves szeminaristák, tegnap ünnepeltük a Szeplőtelen Fogantatást. Mária ragyog az Egyházban különleges hivatásában, amit Fia követésében, az Isten szeretettervéhez való alázatos és bátor engedelmességben élt meg. Ő, aki a fogantatásától a kereszthalálig mindig egységben volt Jézussal, segítsen nektek, hogy mindennap felfedezzétek a „kincset”, az „értékes gyöngyöt”, ami Krisztus és az ő Országa, hogy az evangélium örömteli hirdetőivé váljatok. A szeminárium annak is az ideje, hogy házatokba, életetekbe fogadjátok Máriát mint Anyát, ahogyan János apostol tette. Ő kísérjen benneteket az úton.
Köszönöm a látogatásotokat. Megáldom utatokat, Szent X. Piusz és azon példaértékű tanúságtevők közbenjárást kérve, akikről az elején az érsek megemlékezett. Imádkozom értetek. És ti is, kérlek, imádkozzatok értem! Köszönöm.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatikáni Sajtóközpont

Magyar Kurír