Ferenc pápa: A szeretet távol tartja az eutanázia sötét árnyát

Ferenc pápa – 2018. október 1., hétfő | 18:50

Csoda, gyógyítás és bizalom – a pápa október 1-jén délelőtt fogadta a Vatikánban az egészségről tartott IV. etikaszeminárium mintegy hetven résztvevőjét. Ha valaki szeretve érzi magát, eltűnik az eutanázia sötét árnya – állapította meg a Szentatya.

A Pápai Életvédő Akadémia szervezésében október 1. és 5. között tartanak megbeszéléseket az egészség témaköréről. Az egészségügy területén – különösen Latin-Amerikában – válság figyelhető meg: a betegek nehezen jutnak kezeléshez és gyógyszerekhez, ami elkeseríthet minket – mondta beszédében Ferenc pápa. De ha igaz, hogy a költség és a haszon kapcsolata magában foglalja az erőforrások elosztását, akkor a Szentatya szerint a betegben mindig testvérünket kell látnunk. Ez persze nem oldja meg az összes problémát, viszont segít a gondolkodás megváltoztatásában. Ily módon a megoldásokat a magán- és a közszféra, a törvénykezés és az etika, a társadalmi igazságosság és a vállalkozói világ kombinációján keresztül találhatjuk meg.

A pápa arra biztatta az egészségügyi szeminárium résztvevőit, hogy bátran használják a gazdasági, technikai és tudományos eszközöket, amiért a betegek, és különösen a szegényebb páciensek hálásak lesznek. Leszögezte: a betegek kezelése nem pusztán a gyógyszerek alkalmazásából áll, és nem csupán az egészség helyreállítására korlátozódik. Ez jól látszik a palliatív kezeléseknél. Ma világszerte terjed az eutanázia törvényesítésének jelensége. Tudvalevő azonban, hogy amikor igazán odafigyelnek egy súlyosan krónikus vagy végső stádiumban lévő betegre, azt ő megérzi. Ha pedig érzi, hogy szeretik, tiszteletben tartják, elfogadják, akkor az eutanázia negatív árnyéka szertefoszlik, vagy szinte semmivé lesz, mert életének értékét nem a termelékenységével mérik, hanem azzal a mércével, hogy mennyire képes szeretetet adni és kapni. Az egészségügyi dolgozóknak tehát folyamatosan képezniük kell magukat, hogy jobban válaszolhassanak a kihívásokra, és ebben az egészségügyi dolgozók új chartája segítségükre lehet – állapította meg Ferenc pápa.

A betegnek pedig bíznia kell önmagában és a gyógyulás lehetőségében, ez nagyrészt meghatározza a terápia sikerét – folytatta beszédét a Szentatya. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az egészségügyben dolgozók nyugodt körülmények között végezzék munkájukat. Ne a szerződés feltételei határozzák meg az ápoló és a beteg közti kapcsolatot, különben megtörik a bizalom. Az emberiesség, az odafigyelés, a megértés és a párbeszéd sokat segít a betegnek, aki elvárja, hogy tiszteletben tartsák önállóságát.

Ferenc pápa végül azon kívánságának adott hangot, hogy minden beteghez megfelelő körültekintéssel, szeretettel és lelki közelséggel forduljanak, aminek köszönhetően humánusan végezhetik kötelességüket.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria