Krajewski bíboros nagy mennyiségű alapvető és életmentő gyógyszert is visz magával, a Vatikáni Gyógyszertár és az Agostino Gemelli Poliklinikai Gyógyszertár adományát. „Ternopil régiójába a háború elhúzódása miatt nap mint nap számos konvoj érkezik, civileket és katonákat szállítanak, akik menekülni kényszerülnek az Oroszországgal határos területről, ahol a legvéresebbek az összetűzések. A mentőautó fontos eszköz lesz a sérültek mentésének támogatására” – olvasható a Szeretetszolgálat Dikasztériumának közleményében.
Az új misszió során a lengyel bíboros a Szentatya nevében felavatja a Szent II. János Pál Rehabilitációs Központot is, amelyet a háborús traumát szenvedett személyek integrált testi és lelki rehabilitációja céljából építettek fel a kamjanec podilszkiji római katolikus egyházmegyében. A központ – akárcsak a Ferenc pápa szándéka szerint felépült hasonló intézmény – néhány pápai alapítvány, például a Szükséget Szenvedő Egyház hozzájárulásával épült.
„Ezek a központok – Ferenc pápa tanítása nyomán – mindenki előtt nyitva állnak, hitbeli, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, kirekesztés nélkül. Nemcsak azoknak nyújtanak kezelést, akik a harcban sérüléseket szenvedtek, hanem szeretteiknek, feleségüknek és gyermekeiknek is, így támogatják az ukrán családokat ebben a drámai időszakban.
A Szent II. János Pál Központ, amelyet június utolsó napjaiban avat fel Krajewski bíboros, valamint a mentőautó és a gyógyszeradomány az irgalmasság gesztusai, amelyekkel Ferenc pápa „emlékeztet bennünket arra, hogy a hit nincs elválasztva a testtől, hanem gondjába veszi a legszegényebb és legelesettebb testvéreket nehéz helyzetükben”.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás: AgenSIR
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria