Főegyházmegyei ministránstalálkozót tartottak Veszprémben

Hazai – 2016. április 28., csütörtök | 12:47

A veszprémi Boldog Gizella Szeminárium papnövendékei szervezésében április 23-án tartották a szokásos évi főegyházmegyei ministránstalálkozót. Több mint háromszáz ministráns érkezett a Veszprémi Hittudományi Főiskolára papjai kíséretében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A találkozó szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Márfi Gyula érsek volt.

A szentbeszédet Tál Zoltán hivatásgondozási és ministránsreferens lelkipásztor tartotta. A gyerekeknek feltette a kérdést, hogy amikor ministrálnak, akkor kit szolgálnak: a papot vagy a Jóistent. Hangoztatta: a pap szolgálatán keresztül a ministránsok a Jóistent szolgálják. A gyerekeknek fontos tudniuk, hogy ők a szentmisén szolgálnak, nem pedig szerepelnek.

A szentmise után a ministránsok csapatokba osztva a kispapok által szervezett akadályversenyen vettek részt. A különböző településekről érkezett gyerekek a játékos feladatok során ismerkedtek, beszélgettek egymással. Az egyes állomásokon próbára tehették tudásukat és ügyességüket, különösen népszerű volt a kötélhúzás és az ugrálóvár. Nagy öröm volt mind a főpásztor, mind a gyerekek számára, hogy együtt pingpongozhattak.

A főiskolán, a szemináriumban és az intézmények udvarán lévő helyszíneken papok, kispapok, főiskolások és a Szaléziánum munkatársai is részt vettek az akadályversenyen.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria