Fókuszban: az ifjúsági világtalálkozók és a 2018-as „fiatalok szinódusa”

2017. április 11., kedd | 19:06

Száz ország és negyven lelkiségi mozgalom háromszáz ifjúságpasztorációért felelős munkatársa vett részt a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által szervezett, „Krakkótól Panamáig: A szinódus úton a fiatalokkal” című konferencián, melyet április 5–9. között tartottak Rómában.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A kongresszus fókuszpontjában három esemény állt: azt célozta, hogy a világ minden tájáról érkező felelősök együtt értékeljék a krakkói ifjúsági világtalálkozót (IVT); hogy előretekintsenek a 2019 januárjában Panamavárosban megrendezendő IVT-re; valamint hogy közös gondolkodásukkal, imádságukkal készítsék elő a 2018 őszén tartandó, az ifjúságot, a hitet és a hivatásválasztást középpontjába helyező püspöki szinódust. A konferencia programja virágvasárnap ért véget a Szent Péter téren tartott ünnepi pápai szentmisével.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Gábor Miklós és Kámán Veronika, az MKPK Ifjúsági Bizottságának munkatársai vettek részt a konferencián.


A krakkói IVT értékeléséről szólt a konferencia első napja: a közös munkát Kevin Farrell bíboros, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumának prefektusa, valamint Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek nyitotta meg. A konferencia résztvevői meghallgathatták a világtalálkozó egyes munkacsoportjainak beszámolóját, tapasztalatait, s maguk is megoszthatták meglátásaikat a világtalálkozó eseményeivel kapcsolatban.

Joao Chagas, a dikasztérium ifjúsági szekciójának vezetője kiemelte: a közös értékelés célja elsősorban az, hogy a Szentlélek fényében nézzünk rá a krakkói eseményekre, s elsősorban annak gyümölcseire tekintsünk. S valóban: mind Lengyelországban, mind a világ más országaiban, ahonnan résztvevőként látogattak a fiatalok a találkozóra, közösségek alakultak, barátságok szövődtek, hivatások születtek.

A közös értékelést a közös előretekintés követte: a 2018-as, a fiatalokat a középpontjába helyező püspöki szinódus előkészítő dokumentumát Lorenzo Baldisseri bíboros, a szinódus főtitkára ismertette. Az előadások nyomán a konferencián résztvevő püspökök, fiatalok, szerzetesek, papok, világiak a konferencia négy munkanyelve mentén kialakított munkacsoportokban reflektáltak az előadásokra, oszthatták meg jó gyakorlataikat, tapasztalataikat először egymással, majd a konferencia minden résztvevőjével.


A panamai IVT előkészületeibe nyerhettek betekintést a résztvevők a konferencia zárásaként, s egy rövid bemutató keretében a latin-amerikai ország kultúrájával is ismerkedhettek. A találkozón részt vevő, ott bemutatkozó panamai delegációt José Domingo Ulloa Mendieta, Panama érseke vezette.

Április 8-án, az ifjúsági világnap előestéjén a konferencia résztvevői csatlakoztak a római és Lazio tartomány többi egyházmegyéjének fiataljaihoz, akik imavirrasztást tartottak a római Santa Maria Maggiore-templomban – amelyre váratlan vendég érkezett: Ferenc pápa.

A szentatya rögtönzött beszédben szólt a fiatalokhoz. Hangsúlyozta, ez az este kettős kezdetet jelent: megkezdik a 2018-ban esedékes, fiatalokról szóló szinódus és a 2019-es panamai ifjúsági világtalálkozó felé vezető utat. „Meghallgattuk az evangéliumot, imádkoztunk, énekeltünk, virágokat hoztunk a Szűzanyának és elhoztuk a keresztet, amely Krakkóból érkezett, és amit vasárnap átvesznek a panamai fiatalok. Krakkóból Panamába megyünk; és közben lesz a szinódus. Egy szinódus, amelyből egy fiatal se érezze magát kizárva!” – biztatott Ferenc pápa.

A virágvasárnapi pápai misén a lengyel delegáció ünnepélyesen átadta az ifjúsági világtalálkozók keresztjét és ikonját a panamai fiataloknak – a világtalálkozók szimbólumai hamarosan megkezdik zarándoklatukat a közép-amerikai térség egyházmegyéiben.

Forrás: MKPK Ifjúsági Bizottsága

Fotó: LaityFamilyLife/Instagram; LaityFamilyLife/Flickr; News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
hirdetés
Vezető híreink – olvasta már?
te-is-tamogathatod-az-egyhaz-tarsadalmi-szerepvallalasat
Te is támogathatod az Egyház társadalmi szerepvállalását!

Az egy százalékok felajánlására bátorítjuk olvasóinkat, és figyelmükbe ajánljuk ismét a Viber alkalmazásban elérhető matricacsomagot, amelyet április 28-ig tölthetnek le.

12:00
akikert-harang-nem-szolt-tiz-eve-segiti-magzatvesztoket-kovacs-ferenc-es-treer-maria
Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

2019. április 23., kedd