Görögkatolikus napot tartottak a Szent István-bazilikában

Hazai – 2019. május 16., csütörtök | 15:43

Kocsis Fülöp érsek vezetésével gyűltek össze Budapestről és környékéről a görögkatolikus hívek május 11-én, hogy egy igazi „keleti” napot tartsanak a Szent István-bazilikában. Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezetője számolt be az eseményről.

A nap egyszerre idézte meg a máriapócsi kegykép 2015-ös országjárásának nagyszerű, leírhatatlan élményét, s mutatott előre a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keleti kincseire is. 

A találkozó reggeli istentisztelettel kezdődött, ami a húsvéti időszakban különösen ragyog: a szűnni nem akaró „Föltámadt Krisztus…” éneklése megerősítően hatott a görögkatolikusokra, és ízelítőt mutatott a más felekezetűeknek a húsvét bizánci ünnepléséből. A Szent Liturgián a Görögkatolikus Egyház mindig igyekszik megadni a méltóságot, a dicsőséget, a pompát a közöttünk jelen lévő Jelenlétnek: jól esett imádkozni a sok pappal, látni az ikonokat, érezni a tömjént, együtt énekelni a hívek sokaságával. Kocsis Fülöp szentbeszédében Krisztus azon titkáról elmélkedett, hogy egyszerre jó pásztor és ajtó, aki ismer és szeret minket, s akin keresztül igaz utunk van az Atyához.

Már a liturgián szolgált, majd önálló koncertet adott a budaörsi Szent Demeter Görögkatolikus Kórus, Vatamány Sándorné vezetésével. Igazán finom hangulatú, a szentet érzékenyen tisztelő koncertet hallhattak a jelenlévők. 

Az eucharisztikus kongresszusra is készülve Papp Miklós tartott előadást az Eucharisztia és az életvezetés kapcsolatáról. Rámutatott: a szentáldozás intim élménye egy komplex történés, mely nem maradhat csak az érzelmek síkján, hanem hatni akar az életvezetésünkre is. 

Később Jaczkó Sándor helynök vezetésével bemutatkoztak a budapesti görögkatolikus intézmények: az egyetemi kollégium, az induló új óvoda, az ifjúsági közösség, a görögkatolikus középiskola. Az egyre inkább erősödő intézmények nemcsak a görögkatolikus családokat szolgálják, hanem áldásos hatásuk kiterjedhet minden más felekezetű és jóakaratú emberre is.

Az intézmények bemutatkozását követően a Szent Efrém Kórus adott koncertet, Bubnó Tamás karnagy vezetésével.

A bazilika előtti téren igazi görögkatolikus hangulatban találkozhattak a hívek egymással és a főpásztorral: részesülhettek egy jó pohár borban, vásárolhattak az újonnan megnyílt görögkatolikus kegytárgybolt kínálatából, s istenadta verőfényes jókedvben beszélgethettek egymással úgy, ahogy őseik mindig is tették a templom előtt.

A legfelemelőbb élmény talán az volt, amikor a liturgián az Istenszülőt a húsvéti énekekkel köszöntöttük: „Angyal kiáltá a kegyteljesnek, örvendezz!”, „Tündökölj mennyei Jeruzsálem”. A bazilikában zengett az egész görögkatolikus közösség éneke: benne a húsvét kitörő öröme, a közösségi imádság összetartó ereje és a pócsi Szűzanya szeretete is.

Szöveg: Papp Miklós

Fotó: Bajkó Istvánné

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria