Gyűjtést szerveztek a rászorulóknak a kiskunhalasi katolikus gimnázium diákjai

Kishírek – 2020. november 27., péntek | 12:52

A kiskunhalasi Katolikus Karitász akciójához kapcsolódva tartósélelmiszer-gyűjtést szervezett a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum.

Árpád-házi szent Erzsébet tetteit felidézve, lélekben már a karácsonyt várva ajánlottak fel  az iskola diákjai adományokat, melyeket az iskolán kívüli oktatás ellenére sikerült összegyűjteni. A közel háromszáz kilogramm tartós élelmiszert Erzsébet napján adták át a karitász vezetőjének, aki elmondta, hogy nagyon jelentős ez a segítség, melyet most kaptak az iskola közösségétől.

Az adományok között a liszt, cukor, tészta, étolaj, tészta mellett többek között található volt tea és szaloncukor is, melyek az ünnepet meghittebbé tehetik a rászoruló számára.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria