Harcosként, barátként Krisztussal – Lektor- és akolitusavatás Esztergomban

A szeminárium életében vannak kisebb lépcsőfokok, amelyekkel egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, ami miatt itt vagyunk: a papsághoz. Ezek a lépcsőfokok a beöltözés és a lektor-, valamint az akolitusavatás. Az egyházi év utolsó napján mi is közelebb kerültünk a papsághoz: a szemináriumból hatunkat akolitussá, egy harmadéves növendéktársunkat lektorrá avatott Felföldi László pécsi megyéspüspök.

Az Egyház adja ezeket a megbízatásokat, melyek feladattal, kötelességgel járnak. Liturgiában való szolgálatok, de már nem ministránsként, hanem úgy, mint elsődleges szolgálattevők a püspök, a pap és a diakónus mellett. Maga az akolühtosz szó azt jelenti, hogy nyomon követő. De kit követünk? A magyarázat az, hogy a szentmisében követjük a papot és a diakónust. Elsősorban azonban, mint papnövendékeknek, Krisztust kell követnünk. Feladat és szolgálat, amire megbíztak, és amit élnünk kell. Lektorként az Igét kell felolvasni, míg akolitusként a felszólítás így hangzik: „...és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál!” Az egész életre ki kell hogy terjedjen az, hogy akolitusok vagyunk. Nem állhatunk meg a templomban, az életünk részévé kell válnia egészen a diakonátusig.

„A következő lépés már nem avatás, hanem szentelés lesz” – mondta az egyik szeminarista az akolitusavatás után. Addig azonban még van idő, amikor ebben a szolgálatban megerősödhetünk, elmélyülhetünk és kiteljesedhetünk. A legnagyobbat, Krisztust adhatjuk az embereknek. A szentmise két része az ige liturgiája és az áldozat liturgiája. A két szolgálat ezekre épül. A lektor az igeliturgia részében az Ige szolgálatában hirdeti Isten igéjét az olvasmányok felolvasásával, az akolitus pedig az Eucharisztia szolgálatában vesz részt az oltár előkészítésével, áldoztatással. Erre kaptunk küldetést.

Az avatási homília sokunkat megérintett. A pécsi főpásztor beszéde nem csupán a lektori és az akolitusi szolgálatról szólt, hanem arról, hogyan kell élnünk és készülnünk a papságra. 

Isten szolgálatának útján járunk, ami sokszínű feladat. Ezen belül vagyunk mi, akolitusok és lektorok is. És hogy milyeneknek kell lennünk? Barátinak és harciasnak. Jézusból kell fakadnia a kapcsolatainknak, Jézus barátságába kell bevezetni a másik emberrel való kapcsolatot. Azzal, hogy most egy-egy lépéssel közelebb kerültünk a szenteléshez, meg kell történnie egy sokkal fontosabbnak is: Krisztushoz kell közelebb kerülni. Egyre jobban kell hogy Őt értsük, és Neki látnia kell, hogy számíthat ránk. Mi leszünk az Ő katonái, akiknek harcba kell menniük – hangsúlyozta Felföldi László.

Krisztushoz hasonlóvá kell formálni szívünket, és így kell harcba szállnunk. „Egy olyan világ jön, ami soha a történelem folyamán ilyen kiszolgáltatott, ilyen harcos és ilyen szenvedő nem volt. Mindig könnyebb és egyszerűbb volt a papi élet. Sem elöljáró, sem püspök nem tudja megmondani, hogy milyen élet, milyen papi élet vár rátok.”

Egy ilyen világgal kell felvennünk a harcot. Ebbe a világba készülünk papnak. És ezt a harcot meg kell nyernünk. De csak úgy fogunk nyerni, ha Krisztusra számítunk. Ez a harc a szeretet, a hit és a remény harca. Krisztus is számít ránk, de Ő már győzött, és mi az Ő oldalán állunk. Számítanunk kell barátainkra, számítanunk kell Krisztusra. És amire Ő meghívott, abban kell kitartanunk. Krisztus maga a Fény, aki ebben vezet és mellettünk áll.

A pécsi főpásztor Newman bíboros imájával zárta hozzánk intézett buzdítását:

„Vezess, drága fény, a sötétségben,
mely körülvesz engem!
Sötét az éj, s én távol vagyok hazámtól:
vezess el engem oda!
Irányítsd lépteimet, mert nem látok tovább,
csak egy lépésnyire önmagamtól.
Egykor távol jártam attól, hogy kérjelek:
te vezess engem.
Magam akartam megválasztani utamat.
Magam fénye voltam, bár mélységek közt jártam,
saját ösvényemen,
s büszkén egyéni célokat hajszoltam.
De most – hadd felejtsem el mindezt!
Oly hosszú időn át megőriztél engem,
vezess továbbra is: süppedő mocsáron is át,
folyamok árján és leselkedő szirteken keresztül,
míg túl az éjszakán,
a hajnali fényben nem integet az angyal.”

Fotó: Esztergomi Érseki Papnevelő Intézet

Magyar Kurír