Házhoz jött a színház a budapesti hajléktalanoknak

Hazai – 2015. július 25., szombat | 15:37

A Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád utcai intézményében élő hajléktalan embereknek az elmúlt évadban három alkalommal „vitte házhoz” a színházi előadás élményét a Medve Színpad társulata. Ígéretük szerint a program ősszel folytatódik – tájékoztat a Máltai.hu.

A Medve Színpad önkéntes felajánlása nyomán 2014 szeptemberétől – a tervek szerint – hosszú távú együttműködés vette kezdetét a társulat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza, budapesti Feszty Árpád utcai Hajléktalanok Átmeneti Szállása között – számol be a társulat nevében Balázs Csilla – Halmy György rendezővel, a művészcsoport vezetőjével keresték meg Alagi Szilárd intézményvezetőt és az első, közös célokat és szándékokat megfogalmazó beszélgetés gyümölcseként a Medve Színpad eddig összesen három különböző színházi előadást vitt el „házhoz”, és mutatott be az intézmény lakói számára.

A cél mégsem csak ennyi, nem egyszeri és nem egyszerű színházi élmény – bár ez fontos és értékes eleme történetünknek. A társulat tagjaival az előadásokat megelőzően meglátogatjuk a lakókat, felkészítjük őket a színházi élményre, majd az előadást követően a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak, szakembereinek segítő közreműködésével olyan levezető, feldolgozó beszélgetéseket, közönségtalálkozót, csoportfoglalkozást tartunk, ahol a résztvevőkkel közösen értelmezzük az elhangzottakat, azon munkálkodva, hogy a művészi élmény, a versek, a zene részévé váljon a lakók életének, képessé váljanak megélni és befogadni azt – tette hozzá Balázs Csilla.

A bemutatott előadások színpadi dramaturgiára fűzött, tematikusan szerkesztett, szituációba helyezett, megzenésített Ady Endre-versekre épülnek. Ady műveiben foglalkozott a szegénységgel, a kirekesztettséggel, az elesettekkel, a sorstalansággal, azokkal az emberekkel, akik a társadalom perifériájára kerültek. A Medve Színpad tudatosan vállalt művészi missziója ezekhez a társadalmi csoportokhoz eljuttatni Ady gondolatait, hogy a nehéz élethelyzetben lévő embereket is segítse saját belső világuk felfedezésében, létük legnagyobb kérdéseinek megfogalmazásában, sőt a válaszok megtalálásában.

A társulat örömmel tapasztalta a Máltai Szeretetszolgálat intézményében és más helyszíneken (Onkológiai Intézet, Zsirai Fogyatékos Otthon) vállalt, rendszeres karitatív együttlétek alkalmával is, hogy a megszólított emberek mindenütt figyeltek, a maguk saját közegében megrendezett színházi együttléteken bekerültek a művészek által megelevenített világba, amelyek olyan, az olyan életüket meghatározó, alapvető témákkal kapcsolódtak össze, mint a hit, az ima, az Istennel való párbeszéd, az erkölcs, az igazság, a titok, szerelem, csalódás, az emberi természet, vagy a kapcsolatok természete. A Máltai Szeretetszolgálat lakói igényelték a párbeszédet, a beszélgetésekben egyenrangú partnerként vettek részt. Mély, megérintő érzés volt jelen lenni, megtapasztalni érzékenységüket, részesévé lenni saját életükre való rácsodálkozásuknak, osztozni az előadásokon megélt lelki élményeikben. Adni érkeztünk, de mi legalább annyit kaptunk – köszönjük! – fogalmazott Balázs Csilla.

A Medve Színpad az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, a vezetőséggel egyetértésben, 2015 őszétől folytatja programsorozatát a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Hajléktalanok Átmeneti Szállásán, és szeretettel ajánlja ingyenes előadásait, foglalkozásait alkalmi jelleggel más máltai intézmények számára is. Bővebb információ, kapcsolatfelvétel: 06/30/883-2127.

Fotó: Máltai.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria