A Csolnoky Ferenc-kórházban hagyomány, hogy a világnapon évről évre közös ünneplésre hívják azokat a gyermekeket szüleikkel, akik koraszülöttként látták meg itt a napvilágot.
A megjelenteket Töreki-Vörös Ibolya főigazgató köszöntötte, örömét fejezve ki azért, hogy nagy számban érkeztek gyermekek, továbbá azért, hogy a kórház ad helyet a bejelentésnek, hogy megvalósulhat az első állomása annak a korai fejlesztést szolgáló ellátórendszernek, mely a koraszülöttek életben maradását, fejlődését szolgálja.
Porga Gyula polgármester fontos mérföldkőnek nevezte a bejelentést, melynek előzményei közel tíz évre nyúlnak vissza. Elmondta: egy házaspár kereste meg azzal, hogy meg kellene valósítani Veszprémben ezt a fajta ellátást; majd elkezdődött a tervezés a korai fejlesztő központ létrehozásáért.
„Ma pedig azt mondhatjuk, a szeretetszolgálat mint gyakorlott intézményfenntartó felkarolta a kezdeményezést, melyet az önkormányzat a leendő ingatlannal és a rendelkezésére álló anyagi forrásokkal támogatni fog” – fogalmazott a polgármester. Kiemelte: egy élhető város akkor létezik, ha ott a lehető legtöbb szolgáltatást megkapják annak lakói; a korai fejlesztő központ pontosan ilyen. Szeretnék, ha idővel még jobb helyre kerülne a létesítmény – tette hozzá a városvezető, majd köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult az intézmény megvalósításához.
A PIC szakemberei eddig is mindent megtettek a koraszülöttekért; a szeretetszolgálat a jövőben intézményes formában szélesebb körű lehetőséget ad ehhez – mondta Töreki-Vörös Ibolya, a kórház főigazgató asszonya.
Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója arról szólt, hogy a már működő kórházi centrumra épülő intézmény terveik szerint jövő tavasszal kezdi meg működését; a szeretetszolgálat fogja fenntartani, így a kórházi centrummal együtt több gyermeket, családot tudnak segíteni.
Mátay Lilla, a PIC vezetője elmondta: Veszprém vármegyében évente mintegy háromszáz gyermek születik olyan problémával, hogy a centrumba kerül, de szerencsére nem igazán az életveszély fenyegeti őket; az életben maradás helyett ma már a minőségi életben maradás a cél. Szerencsére nagyon kevés kisbabát veszítenek el. Többek fejlődését viszont nyomon követik életük kritikus szakaszában.
„A korai fejlesztés ugyanis a mai szemlélet szerint akkor kezdődik, amikor a baba légzése, keringése stabilizálódik az inkubátorban a PIC-en. Nyitott osztály vagyunk, a szülők bármikor bejöhetnek, mi pedig megadunk a családnak minden támogatást a picik fejlődéséhez. Ezt szeretnénk jóval nagyobb léptékben végezni. Bízunk tehát abban, hogy nagy segítség lesz munkánkhoz a leendő új korai fejlesztő centrum létrehozása” – tette hozzá Mátay Lilla.
Forrás: Katolikus Szeretetszolgálat
Fotó: Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria