Hímes tojást és szobrot visznek magyar zarándokok Ferenc pápának

Külhoni – 2018. március 20., kedd | 15:52

Húsvéti hímes tojást, sonkát és egy faragott Szent József-szobrot visznek a Szentatyának magyar zarándokok, akik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépáról indultak Rómába március 19-én reggel, és a szerdai általános kihallgatáson adják át ajándékaikat.

Antal András diakónus, a csépai plébánia vezetője, a zarándoklat szervezője az MTI-nek elmondta: a tojás és a sonka a Csévharaszton Irgalmasság Szigete néven működő, hátrányos helyzetű embereknek létrehozott gazdaságból való, a szobrot pedig az erdélyi Demeter József fafaragó készítette.

A tizenöt tagú zarándokcsoport tagjai között van a csépai és a csévharaszti polgármester, a csépai plébánia munkatársai és a csévharaszti egyházközség tangazdaságában dolgozó roma fiatalok. Antal András hozzátette: az ajándékok mellett visznek magukkal egy kétméteres keresztet is, hogy áldást kérjenek rá a pápától.

Antal András nem első alkalommal találkozik Ferenc pápával: 2017 tavaszán, még a csévharaszti plébánia vezetőjeként adott át három levágott húsvéti bárányt és hetvenkét sonkát az egyházfőnek. A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozók készítették, illetve ajánlották fel.

Forrás: MTI

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria