„Várjuk a béke és a remény szavait” – Ferenc pápa észtországi látogatásáról

Ferenc pápa – 2018. március 19., hétfő | 13:33

A pápa szeptember 22. és 25. között apostoli látogatást tesz Litvániában, Lettországban és Észtországban. Philippe Jourdan tallinni püspök, apostoli adminisztrátor nyilatkozott a SIR olasz katolikus hírügynökségnek a várakozás légköréről.

Ferenc pápa szeptember 25-én tartózkodik majd Tallinnban, a balti országokba szervezett útjának utolsó állomásaként. Litvániában Vilniust és Kaunast keresi fel szeptember 22-én és 23-án, majd Lettországban Rigába és Aglonába látogat el szeptember 24-én, és végül az észt fővárosban zárja körútját. A tallinni találkozók az „Ébredj fel, szívem” mottó jegyében zajlanak majd, amely Cyrillus Kreek (1889–1962) zeneszerző egy népszerű dalának egy sora. A pápalátogatás logóján az ország földrajzi határvonalait látjuk a Szentszék sárga-fehér színeiben és a Szentatya mosolygós portréját, amint éppen üdvözlésre emeli a kezét.

A pápai út hírét hivatalosan március 9-én jelentette be a Szentszék, az előkészületek azonban már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek – mondta Philippe Jourdan püspök a SIR olasz katolikus hírügynökségnek. Az apostoli adminisztrátor felelőssége a katolikus közösség gondozása Észtországban. A balti állam lakossága 1,3 millió fő, amiből a katolikusok száma hétezer, az össznépesség kevesebb mint egy százaléka. Az evangélikus és ortodox hívek mellett a lakosság 75 százaléka nem tartozik semmilyen valláshoz. Jourdan püspök nem aggódik a szervezési nehézségek miatt, a közeli időpont ellenére sem. Véleménye szerint az észtek nagyon fegyelmezett, alapos, időnként kicsit lassú nép, de biztos, hogy sikerül mindent időben megszervezni. Jüri Ratas miniszterelnök vezetésével a kormány is sokat tett annak érdekében, hogy Ferenc pápát meghívják Észtországba, és az állami szervek is rendelkezésre állnak az előkészületekben.

A pápalátogatás megtiszteltetés az egész országnak, ahogy ez kitűnik a nagyon pozitív reakciókból is, amelyekkel a hír bejelentését fogadták. Voltak, akik meglepetésüknek adtak hangot, hogy a pápa ellátogat a kis Észtországba, miközben még nem kereste fel Spanyolországot, Franciaországot és más nagy államokat. Nagy öröm ez a látogatás, amelyet néhány hónappal ezelőttig nem is mertek elhinni – jegyezte meg az észt apostoli adminisztrátor.

A lutheránus egyház is nagyon pozitívan fogadta a hírt. A múlt évben Philippe Jourdan püspök és Urmas Viilma lutheránus evangélikus érsek közösen fordultak a pápához, hogy meghívják az országba. A lutheránusok kicsit a „saját pápájuknak” is érzik a Szentatyát. Ez azt is jelenti, hogy a katolikus egyházfő nagyon sűrű tallinni programjában sor kerül egy ökumenikus rendezvényre és a fiatalokkal való találkozásra is. Ez azért is jelentős, mert ez lesz Ferenc pápa utolsó külföldi látogatása a fiatalok helyzetével foglalkozó szinódus kezdete előtt.

A várakozások abban is kifejezésre jutnak, hogy az út mottójául az „Ébredj fel, szívem” idézetet választották. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor II. János Pál látogatott el Észtországba, még csak két év telt el a függetlenség visszanyerése óta, és akkor a pápa az észteknek is azt üzente, mint több más kelet-európai országnak: „Ne féljetek!” Azokban az időkben az észt állam olyan volt, mint a kómából éppen felébredt beteg, aki ugyan még bizonytalan lépésekkel jár, de nagyon várja a békét, az egységet Európa többi részével és a nagy ideálokkal. Kevés anyagi erőforrással, de nagy reményekkel tekint a jövőbe. Huszonöt évvel később az állam és a társadalom már sokkal stabilabb, megtalálta helyét a kontinensen és a világban, de a nagy ideálok kissé „elszenderültek”. Ezt Európában is láthatjuk abban a tényben, hogy a hidegháború után nagy reményekkel tekintettek a világ békéje felé, ez a remény aztán lassan szertefoszlott. Közben megérkezett a materializmus is. Bár az észt társadalom viszonylagos anyagi biztonságban él ma, érzi a spirituális bizonytalanságot. Ezért van nagy szükség egy erős hangra, amely azt mondja: „Ébredj fel, szívem és lelkem!”

II. János Pál pápa Kelet-Európában tett lelkipásztori útjainak politikai súlya a berlini fal lebontása és a Szovjetunió összeomlása után mára talán elhalványult. A politikai helyzet megváltozott, és Ferenc pápa elsősorban pásztorként érkezik Észtországba. Az is igaz azonban, hogy a kelet-európai országokban van egyfajta feszültség Oroszország közelsége miatt – mutatott rá az apostoli adminisztrátor. Ferenc pápa szerepe eltér II. János Pálétól a térségben. Az azonban nem titok, hogy a balti népek félelemben élnek, legyen az megalapozott, vagy sem. A pápalátogatás nemzetközi szinten is arra szolgál, hogy békét teremtsen, és az emberek ezt érzik itt – fogalmazott Philippe Jourdan püspök.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Agensir.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria