Az ökumené jegyében – Katolikus püspök látogatott az evangélikus lelkészakadémiára

Hazai – 2018. október 15., hétfő | 16:28

Történelmi jelentőségű esemény zajlott október 7–10. között a Veszprém megyei Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban, ahol egy katolikus és egy evangélikus püspök is részt vett a lelkészek találkozóján. Az Evangélikus.hu oldal beszámolóját adjuk közre.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Egy katolikus és egy evangélikus püspök szánt rá három és fél napot, hogy végig jelen legyen, megossza gondolatait, figyeljen a kérdésekre, észrevételekre a mintegy másfél tucatnyi evangélikus lelkész által alkotott közösségben.

Várszegi Asztrik idén nyugalomba vonult bencés főapát túlzás nélkül nevezhető a jelenkori magyar egyháztörténet ikonikus alakjának. Fabiny Tamás, az evangélikus egyház elnök-püspöke szintén sokak szívébe belopta magát az elmúlt néhány évtizedben sokszínű és szerteágazó tevékenységei révén. Tömegkommunikációs szakemberként, lelkészként, teológiai tanárként, egyházi vezetőként egyaránt kiemelkedő szolgálatot végzett.


Maga a téma, A szembenállástól a közösségig címmel meghirdetve, első olvasatra talán kissé száraz, közéleti ügynek tűnhetett. A résztvevők ennek megfelelően a legkülönfélébb indíttatásból jelentkeztek erre a kurzusra. A program azonban testközelből lényegesen életszerűbbnek bizonyult, mint különféle dokumentumok aláírásának dátumai, közös állásfoglalások száraznak vélt megfogalmazásai, tanbeli és hitéleti különbözőségek és hasonlóságok összevetései.

Már vasárnap este összekovácsolódott a spontán alakult kis „lelkészi munkaközösség”. A spirituális keretet a szervező, Joób Máté lelkész, mentálhigiénés szakember biztosította. A reggeli és esti közös áhítatok mellett kedden délután egy emlékezetes kirándulást is vezetett: Ábrahámhegy barátságos erdei rejtekében egy pálos kolostor romjaihoz zarándokolt el a lelkészekkel. Az út során igei biztatásokat és elmélkedésre alkalmas gondolatokat is kaptak a résztvevők.


Az eredetileg tervezett programtól rugalmasan eltérve a sok érdekes téma mellett már nem maradt idő a különbözőségek és megosztó tényezők megbeszélésére. Annál inkább a közösség megélésének lehetőségei kerültek a középpontba. Többek számára elementáris erejűnek bizonyult az 1999-ben Augsburgban a megigazulásról aláírt közös nyilatkozatról szóló dokumentumfilm, csakúgy, mint a 2016-os lundi reformációi ünnepség néhány emlékezetes mozzanatának felidézése.

A résztvevők rácsodálkozhattak arra, hogy a mindegyikük által nagyra becsült reformátor, Luther Márton milyen lelkülettel végezhette szolgálatát Ágoston-rendiként. Erről avatottabb személy nem is vallhatott volna, mint egy valódi szerzetes, Asztrik atya. Ugyancsak üdítő és örömre indító volt hallani Ferenc pápa – sokak által nem vagy félreértett – reformtörekvéseiről, amelyekkel a katolikus egyházfő valójában a hatvanas években tartott II. vatikáni zsinat meglehetősen elfeledett intencióit igyekszik következetesen megvalósítani.


Fabiny Tamás püspök beszámolt közelmúltbeli útjairól, melyek során bajba jutott keresztyéneket látogatott meg munkatársaival Nigériában és Észak-Irakban. Többen is hálával számoltak be arról, hogy az október 7-re meghirdetett offertórium szép eredménnyel zárult a gyülekezetükben, tehát bízhatunk benne, hogy az evangélikus egyház népe érzékeny a más országokban élő testvérek szenvedése iránt, és a hívek készek a segítségnyújtásra.

A mártírság ökumenéje címmel egy valóban torok- és szívszorító téma kapcsán elmélkedhettek a résztvevők arról, hogy a keresztyén hitnek bizony ára van, és sokan ma is az életüket áldozzák érte. Várszegi Asztrik atya a kopt egyházzal kapcsolatos tapasztalatait is megosztotta, melyek tanulságosak és ébresztő erejűek lehetnek minden európai keresztyén számára.


A Balaton közelsége, a rendkívül barátságos, szinte nyáriasan enyhe ősz, a tó tükre, a kora reggeli vagy esti séták lehetőséget adtak arra, hogy ezt a három napot úgy tölthesse el mindenki, hogy szinte csak az éjszakai elmaradhatatlan pihenés tartsa távol őket egymástól. Az intézmény adta kiváló lehetőségek is biztosították, hogy szinte minden percet testvéri közösségben, teljes létszámmal vagy kisebb csoportokban, egyéni beszélgetésekkel tölthessenek a résztvevők. A szabadidő és a kötött program szinte el sem vált egymástól. Hiszen az esti, kötetlen beszélgetések során is a nap folyamán hallottakat gondolták tovább együtt a lelkészek, akik feltöltődve, talán egy kicsit pihentebben, de mégis fontos munkát maguk mögött tudva térhettek haza a vasárnapi igehirdetésre való közös készülés és az úrvacsorai istentisztelet után.

Szöveg és fotó: Bartha István/Evangélikus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria