Ifjúsági fáklyás keresztút Rákosmentén

Kishírek – 2018. március 19., hétfő | 15:30

Március 10-én, szombaton ifjúsági fáklyás keresztutat tartottak Budapesten, a Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség szervezésében. A fiatalok nagyböjti áhítata a családokért felajánlott szentmisével zárult.

Budapest egyik legnagyobb kerületében, Rákosmentén több egyházközség található – minden plébánián gyermek-, ifjúsági és családos csoportokkal. A 2014-ben megalakult Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség célja, hogy a helyi fiatalokat keresztény kezdeményezésbe fogja össze; a csoport programjait a kerület minden templomában a szentmisék végén a hirdetések között hallhatják, a hirdetőtáblákon, plakáton olvashatják az érdeklődők.

A közösség vezetői azon fáradoznak, hogy a sehova sem tartozó fiatalok is észrevegyék, hogy nincsenek egyedül és megvallva hitüket, csatlakozzanak Krisztus misztikus testéhez. A közösség igyekszik évente minél több programot indítani: évről évre megrendezik a Katalin- és a farsangi bált, továbbá a tavaszi kerületi ifjúsági találkozót, ahol tartalmas, értékes előadások hangzanak el, kiscsoportos beszélgetések és közösségépítő játékok, versenyek és sportlehetőségek várják az érdeklődőket.

Március 10-én, szombaton a hagyományos nagyböjti ifjúsági fáklyás keresztútját is a Rákosmenti Nagyboldogasszony Közösség szervezte. A Rákoscsaba-Újtelep vasútállomásról indulva a Rákos-patak mentén a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom 19 órai szentmiséjére érkeztek a résztvevők. A menet elején a fiúk felváltva vitték a keresztet; a fiatalok fáklyákkal a kezünkben követték őket. Minden állomás elmélkedését más olvasta fel, a stációk között gitárral kísért egyházi énekeket énekeltek. A résztvevők családjaiért felajánlott szentmise elején Molnár Miklós plébániai kormányzó köszöntötte a fiatalokat. A szertartáson zenei szolgálatot végzett a sashalmi ifjúsági gitáros énekkar.

A közösség legközelebbi programja a május 26-i rákosmenti ifjúsági találkozó lesz.

Forrás: Benkó Boglárka Mária/Esztergom-Budapesti Érsekség

Fotó: Esztergom-Budapesti Érsekség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria