Octavius: egy korai keresztény apológia

2018. július 22. vasárnap 13:31

A gyakorlati szempontú, politikai vallásosság és a különféle kultuszokban való részvétel szemben áll a lelkiismeret és a józan ész megkövetelte cselekvéssel. Heidl György írását adjuk közre.

Amikor a középkori szerzetesek Arnobiusnak, a keresztény hitre tért 3. századi siccai rétornak Adversus nationes (A pogányok ellen) című munkáját olvasva a hetedik könyv végére értek, nem sejtették, hogy az incipit liber VIII feliciter megjegyzés után valójában nem a nyolcadik könyvet, a liber octavust, hanem az Octaviust, kezdték olvasni, vagyis azt a könyvet, amelyről Lactantius és Szent Jeromos több helyütt is úgy emlékezett meg, mint egy bizonyos Minucius Felix művéről. A hajdani figyelmetlen kódexmásoló e tévedése még az 1543-ban, Rómában, Sabaeus Brixianus műhelyében napvilágot látott editio princepsbe, valamint Gelenius 1546-os Arnobius-kiadásába is átkerült, mígnem Franciscus Balduinus tisztázta a kérdést, és 1560-ban Heidelbergben eredeti címén kiadta Minucius Felix Octavius című dialógusát.

A dialógusnak három szereplője van, a pogány ügyvéd, Caecilius Natalis, a keresztény ügyvéd, Octavius Januarius, és a kettejük vitájában döntőbíróként résztvevő szerző, a szintén keresztény ügyvéd, Minucius Felix. Az ókeresztény irodalom tanulmányozói egyetértenek abban, hogy Minuciust a többi latin apologétától, s különösen Tertullianustól, megkülönbözteti mind vérmérséklete, mind hitvédelmi módszere. Visszafogott, de határozott, nem heveskedik, nem gúnyolódik; inkább akar az értelemre, mint az érzelmekre hatni. Tertullianus ismeri a pogány filozófusok nézeteit, némelyiknek írásait is, de megveti és a kereszténység szempontjából haszontalannak ítéli azokat. Minucius inkább csak másodkézből ismeri, ámde elismeri a bölcselők törekvéseit, még ha erkölcsi szempontból bírálja is őket. A dialógusban igyekszik kimutatni, hogy a filozófiai hagyományon belül is megtalálható az egy Isten eszméje. Sorra veszi a kiemelkedő filozófusok tanításait, s végül leszögezi: „különféle elnevezésekkel ugyan, de egy Istent jelöltek, úgyhogy bárki azt gondolhatná, hogy vagy a keresztények most a bölcselők, vagy a bölcselők már akkor keresztények voltak.”

Más korai keresztény apologétákhoz hasonlóan Minucius Felix is meg volt győződve arról, hogy minden ember természeténél fogva képes a helyes észhasználatra, és ha következetesen gondolkodik, akkor eljuthat legalább három dolog belátására. Először is arra, hogy egy Isten létezik; másodszor, hogy ez az Isten alkotta meg a világot és mindazt, ami benne van; harmadszor, hogy Isten gondját viseli alkotásainak. Octavius is erről próbálja meggyőzni pogány ellenfelét, mégpedig nem is eredménytelenül, hiszen Caecilius a vita végén kijelenti: „elismerem a gondviselést, és engedek Istennel kapcsolatban.” E felismerésekhez nincs szükség külön kinyilatkoztatásra, elegendő alaposan körülnézni a világban, és szemügyre venni Isten alkotásait, beleértve természetesen az embert is, önmagunkat. A filozófusok legjobbjai ezt megtették, sőt néhányan, mint például Szókratész vagy Platón, egészen kivételes magasságokig jutottak el e kérdések vizsgálatában. A baj csak az, hogy még Szókratész is kakast áldozott Aszklépiosznak, azaz, még az erkölcsi szempontból szinte kifogástalan bölcselők is követték – politikai megfontolásból, teszi hozzá Minucius Felix – kortársaik helytelen istentiszteleti szokásait, hiszen az egy Istenről alkotott meggyőződésüket leplezték a sokistenhitű környezetben. A gyakorlati szempontú, politikai vallásosság és a különféle kultuszokban való részvétel szemben áll a lelkiismeret és a józan ész megkövetelte cselekvéssel.

Caecilius kortársai és elvbarátai jól látták, hogy a keresztények valóságos veszélyt jelentenek erre a kultuszokkal biztosított politikai egységre és nyugalomra, hiszen nem vesznek részt a közös vallási eseményeken, megtagadják környezetük vallási-politikai gesztusrendszerét, és elítélik az uralkodó istenítését. Az ellenszenvet fokozta, hogy a keresztények olyan kérdésekben fogalmaztak meg igen határozott álláspontot, amelyeket hagyományosan a bölcselők igyekeztek megoldani; ráadásul a vélemények sokfélesége és különbözősége azt mutatta, hogy e kérdésekre voltaképpen nem is adható biztos válasz. Azok a művelt pogányok, akiket a dialógusban Caecilius képvisel, s akik közé olyan jeles szónokokat, irodalmárokat sorolhatunk, mint Favorinus és Fronto, a keresztények isteni és emberi dolgokban tanúsított magabiztosságával éppen a maguk filozófiailag megalapozott kételkedését állíthatták szembe. Nem voltak sem eredeti, sem különösebben következetes gondolkodók; vonzódtak a régiségekhez, például a köztársasági kor irodalmához, és – érthető módon – igyekeztek megvédeni mindazt, amit a görög és a római kultúrában értékesnek és hasznosnak tapasztaltak meg. Ők voltak a 2. századi pogány Róma szellemi vezetői, de szemléletmódjuk erősen befolyásolta a későbbi nemzedékek gondolkodását is, így Minucius Felix kortársainak viszonyát a kereszténységhez. Bár Fronto keresztényellenes beszédei nem maradtak fenn, az Octavius utalásaiból következtethetünk arra, hogy Caecilius tőle vette érvkészletének javarészét, és azokat a vádakat idézi, amelyek nap mint nap elhangozhattak Minucius Felix Rómájának értelmiségi elitköreiben. Ékes, kifinomult latinsággal és nagy körültekintéssel az ő számukra írta meg Minucius Felix a kereszténység védőbeszédét, mégpedig úgy, hogy a sajátosan keresztény tanításokról és szertartásokról szinte egyetlen szót sem ejtett.

Forrás és kép: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-van-egy-almunk-vilag-vallasi-vezetoi-beke-muhelyeben-munkalkodnak
„Van egy álmunk!” – A világ vallási vezetői a béke műhelyében munkálkodnak

Ökumenikus imádsággal és ünnepélyes szertartással ért véget október 16-án Bolognában az idén 32. alkalommal megrendezett vallások közötti találkozó, ahol a világ vallási vezetői együtt keresték, építették a béke hídjait.

09:38
a-parbeszeddel-csak-nyerhetunk-bemutattak-klaus-von-stosch-az-iszlam-mint-kihivas-cimu-kotetet
A párbeszéddel csak nyerhetünk – Bemutatták Klaus von Stosch „Az iszlám mint kihívás” című kötetét

A Magyar Kurír kiadásában megjelent Klaus von Stosch „Az iszlám mint kihívás – Keresztény megközelítések” című kötete. A könyvet Dejcsics Konrád bencés szerzetes és Szőke Péter, a hazai Sant’Egidio közösség vezetője mutatta be a szerző jelenlétében október 15-én, a budapesti D18 könyvesboltban.

2018. október 16. kedd