Terményáldás a kiskunhalasi katolikus szakiskola tankertjében – KÉPRIPORT

Kishírek – 2018. október 15., hétfő | 18:50

Terményáldási ünnepséget tartottak október 11-én Kiskunhalason, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tankertjében felállított terményoltárnál.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Ezért nem az számít, aki ültette, sem az aki öntöz, csak az Isten, aki a növekedést adja” – Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből vett idézettel vezette fel az ünnepi eseményt Berki József káplán.

A terményáldást, melyen a kiskunhalasi Tekó, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium mezőgazdasági szakos tanulói és tanárai vettek részt, az iskola tankertjében tartották – mely a Magyarország legszebb konyhakertje verseny Közösségi kert kategóriájában első helyet érdemelt.

Az összegyűjtött őszi terményekből kialakított oltárnál Berki József káplán az isteni gondviselés és az emberi munka eredményének ünnepéről beszélt.

Kiemelte: az ember a munkája során elülteti, öntözi, vigyázza, gondozza terményeit, bízva és hálát adva Istennek segítségéért és irgalmáért, mellyel nap mint nap megajándékoz minden embert.

Tamás Sándor iskolalelkész áldotta meg a terményeket. A jelenlévők közös imájával zárult az esemény.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Teko.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria