Hogy életünk ünneppé váljon – A Győri Egyházmegye főtemplomának felszentelésére emlékeztek

Hazai – 2019. szeptember 16., hétfő | 11:14

Veres András megyéspüspök szeptember 13-án ünnepi szentmisét mutatott be a Győri Egyházmegye papságával együtt a Nagyboldogasszony-székesegyház felszentelésének évfordulója alkalmából, valamint a fatimai Szűzanya tiszteletére. Az ünnepi szentmise szónoka Sárai-Szabó Kelemen, a győri Szent Mór bencés perjelség perjele volt.

A főpásztor köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Egyházunk ősi hagyománya szerint a székesegyház felszentelésének évfordulója egyházmegyei ünnep. Ilyenkor az Egyházhoz való tartozásunkat is ünnepeljük, a keresztségünkre is emlékezünk.

Sárai-Szabó Kelemen szentbeszédében a székesegyház mint püspöki templom jelentőségéről, valamint a felszentelés évfordulójának örömünnepéről beszélt. Örömünnepről, hiszen valami elkészült Istennek. Egy évezredes történelemben azonban nem meglepő, ha egy épület falait egy idő után fel kell újítani.

A székesegyház az egyházmegye lelki és szellemi központja, a lelki otthona híveinek és papjainak. Ahogyan ők is változtak ezer év alatt, úgy kell változnia egy székesegyháznak is, ez mutatja a közösség hitét, erejét, lelki igényességét. A székesegyház épül és szépül, de az alapok megmaradnak; a benső megtisztul, a poros felületek alól előbújik az élénk, élettel teli felület. Mindezt a bencés perjel lelki párhuzamba állította: Krisztusban nekünk is feladatunk, hogy megtisztuljunk, hogy megkeressük az élénk és élettel teli Isten akarata szerinti önmagunkat, hogy élettel teli emberek és közösségek lehessünk. Nem szabad elfeledkezni azokról sem – hangsúlyozta –, akik névtelenül jót tesznek a közösségért, a templomért.

A római Egyház szép és méltóságteljes külsője, az alapfalak nem változnak évezredek óta, nem is változhatnak, a sziklára épült ház mintájára. A szikla Krisztus és az ő általa kiválasztott Szent Péter apostol. Kereszténységünk alapjai is hasonló erényekkel rendelkeznek: szépek és méltóságteljesek. Nem megkövült örökségről van szó, sem oszlopos szentekről. A szent nagyon is az élet sűrűjébe vezeti az embert. Komoly feladata az Egyháznak, hogy az emberek otthon érezzék magukat a világban, a családban, a közösségekben.

Befejezésként Sárai-Szabó Kelemen a Szűzanya közelségének és érzékenységének fontosságáról beszélt. Mária sokat segíthet abban, hogy a közösségekben megvalósuljon az otthonosság, a meghittség, a természetesség légköre. Ébredjen bennünk szent nyugtalanság templomaink, közösségeink sorsa miatt. Törekedjünk arra, hogy életünk ünneppé tudjon válni és igaz tanúi lehessünk Krisztusnak.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria