Hogyan győzte le Szent Antal az ördögöt?

Megszentelt élet – 2018. február 15., csütörtök | 19:06

Egyedül élt a sivatagban, mégsem volt egyedül. Hogyan győzte le Szent Antal az ördögöt? – teszi fel a kérdést Philip Kosloski az Aleteia nemzetközi katolikus portálon.

Remete Szent Antal az evangélium hatására eladta minden vagyonát, és elvonult a sivatagba, azonban reményei ellenére a csendes kis remetelakban sem tudott megszabadulni legkitartóbb ellenségétől.

Az ördög, aki tisztában volt vele, hogy Antal szent ember, és közel áll Istenhez, mindent bevetett ellene. Ha már nem tudta őt eltántorítani Istentől az e világi gazdagság csábításával, megtámadta őt fizikai és spirituális eszközökkel egyaránt. Szent Atanáz, Antal jóbarátja írta le Szent Antal élete című művében a gonosz néhány próbálkozását.

Miután hiába próbálta a vagyonnal kísértésbe ejteni Antalt, az ördög támadásba lendült a fiatalember ellen, nem hagyta nyugodni éjjel, és zaklatta nappal, mindenki látta, milyen küzdelem zajlik kettejük között. A remete azonban minden kísértés után megerősítette testét hittel, imádsággal és böjttel.

A többszörösen kudarcot valló ördög gyermek képében ment oda Antalhoz, és beszélgetést kezdeményezett vele. Antal így válaszolt: „Milyen hitvány vagy, rosszmájú, és gyenge, mint egy gyermek. Tehát nem is kell tartanom tőled, »mert az Úr az én segítőm, letekintek ellenségeimre«”.

A gonosz egy időre magára hagyta Antalt, majd visszatért hozzá, hogy ismét próbára tegye őt, s ez alkalommal démonok hadát hozta magával. Az ördög ütötte-verte Antalt, azt remélve, visszatér korábbi életéhez, félelemből. Ő azonban szilárd maradt a hitben, s odakiáltotta a gonosznak: „Itt vagyok, én, Antal, nem menekülök el a korbácsod ütései elől, mert ha még több fájdalmat okozol is, semmi nem választhat el Krisztus szeretetétől… ha egy egész sereget állítasz ellenem, akkor sem fél a szívem.”

Antal minden egyes találkozás után még jobban megerősödött hitében, és Isten a segítségére sietett. Tanítványait arra is oktatta, hogyan tudják legyőzni a démonokat: „Jelöljétek meg magatokat a kereszt jelével, és bátran távozzatok, hagyjátok, hadd játszadozzanak magukban.” Máskor pedig: „De nekünk nem kell félnünk attól, amit sugalmaznak, mert az ima, a böjt és az Úrban való hit hatására minden támadásuk elbukik.”

Bármilyen kísértést szenvedjünk is, Remete Szent Antal arra tanít, a hit, az ima, a böjt és a kereszt jele segít, hogy elkerüljük a gonosz csapdáit. Bár hatalmasnak tűnik az ördög, a szentek újra és újra bizonyítják, hogy nem az, és nem ér fel azokkal, akik Istenbe vetik bizalmukat.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria