Így emlékeztünk Szent Erzsébetre

Hazai – 2007. november 17., szombat | 17:00

800 éve született Árpád-házi Szent Erzsébet, akinek emlékére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jubileumi esztendőt hirdetett. Az emlékév eseményeit vesszük sorra a Magyar Kurír oldalain megjelent hírek alapján.

2006. október 25.
A Szent Erzsébet-évről a külföldi sajtóban
A L'Osservatore Romano vatikáni napilap több ízben is foglalkozott a Szent Erzsébet-év eseményeivel.

2006. október 25.
A felvidéki magyarság bekapcsolódása a Szent Erzsébet-év eseményeibe
Orosch János pozsony–nagyszombati püspök üzenete a Szent Erzsébet-év megnyitására.

2006. október 30.

Előadás Szent Erzsébetről
A Szent István Társulat Haza a magasban című sorozatában Török József tanszékvezető egyetemi tanár Árpád-házi Szent Erzsébet – Thüringia vagy Hungaria? címmel tartott előadást.

2006. november 12.
A Szent Erzsébet-év megnyitása Ófehértón
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye egyik legrégebbi templomában, az ófehértói Szent Erzsébet-templomban nyitotta meg Bosák Nándor megyéspüspök az egyházmegye Szent Erzsébet-évét. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök beszéde Ófehértón
Az egyházmegye számos programmal csatlakozott a jubileumi évhez

2006. november 12.
Szent Erzsébet-hét Polgáron
A polgári imaközösségek, ifjúsági csoportok 20 000 darab – a jubileumi évet hirdető, Szent Erzsébet életútjának rövid ismertetését tartalmazó – 2007-es kártyanaptárt, rózsát osztottak szét a járókelők között.

2006. november 17.
Sajtótájékoztató a Szent Erzsébet-évről
A jubileumi év programjairól tartott sajtótájékoztatót Seregély István egri érsek, a jubileumi év előkészítő bizottságának elnöke, Kuklay Antal, a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény vezetője és Szabó Irén, a Szent Erzsébet Történelmi Társaság elnöke.

2006. november 17.
Szent Erzsébet-év a ferenceseknél
Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából a ferences rend is jubileumi évet hirdetett, amelyet november 17-én Rómában nyitott meg Erdő Péter bíboros. Az emlékév záró szentmiséjét 2007. november 17-én Assisiben, az Angyalos Boldogasszony-bazilikában tartják.

2006. november 17.
A Szent Erzsébet-év kezdete Debrecenben
A debreceni katolikus plébániák hívei cipókat ajándékoztak a város öt frekventált pontján a járókelőknek.

2006. november 17-18.
Megkezdődött a Szent Erzsébet-év Sárospatakon
November 17-én, Árpád-házi Szent Erzsébet halálának 775. évfordulóján szentmisével kezdték meg a sárospataki hívek az Árpád-házi Szent Erzsébet-év helyi megnyitóját a Rákóczi-vár Szent Erzsébet-kápolnájában.

November 18-án Seregély István érsek nyitotta meg Szent Erzsébet szülővárosában a jubileumi évet a plébánia és a város számára


2006. november 18.
A Szent Erzsébet-év megnyitása az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyében
November 18-án, szombaton közel háromszázan gyűltek össze az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye plébániáinak karitászmunkatársai közül a Magyar Szentek Templomában, hogy részt vegyenek a Karitász lelkinapján.

2006. november 18.
A Kassai Főegyházmegye magyar híveinek zarándoklata Sárospatakra
Pásztor Zoltán püspöki helynök vezetésével a Kassai Főegyházmegye magyar papsága és hívei is részt vettek a Szent Erzsébet-év nyitó szentmiséjén Sárospatakon.

2006. november 19.
Az MKPK körlevele Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia november 19-én körlevélben hirdette meg Magyarország minden katolikus templomában a Szent Erzsébet-évet. A körlevelet minden szentmisén felolvasták.

2006. november 19.
A Szent Erzsébet jubileumi év ünnepélyes megnyitója Budapesten
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Erdő Péter bíboros vezetésével a Szent István-bazilikában ünnepélyes szentmise keretében megnyitotta a Szent Erzsébet-évet.
Erdő Péter bíboros szentbeszéde a Szent Erzsébet-év megnyitó szentmiséjén

Szent Erzsébet rózsája-díj 2006
A szentmisét követően a Művészetek Palotájában adta át Erdő Péter bíboros a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított Szent Erzsébet rózsája-díjat Gombás Istvánné Fehér Annának a szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan, önzetlen tevékenységéért.

2006. november 19.
A felvidéki magyarok is csatlakoztak a Szent Erzsébet-évhez
Orosch János pozsony-nagyszombati segédpüspök kezdeményezésére a felvidéki magyarok is csatlakoztak a Szent Erzsébet-évhez. Az ünnepi megnyitóra november 19-én 15 órakor, a pozsonyi Szent Márton-dómban szentmise keretében került sor.

2006. november 19.
Szegeden is megnyitották a Szent Erzsébet-évet
Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyéspüspök az újszegedi Szent Erzsébet-templom búcsúján ünnepi szentmisével nyitotta meg az emlékévet. Az Egyházmegyei Karitász a város több templomában Erzsébet-kenyeret osztott.

2006. november 19.
A Szent Erzsébet-év megnyitása a Kaposvári Egyházmegyében
Somogysámsonban az egyházmegye mintegy 150 fiatalja jött össze, hogy egész napos programmal készüljön a Szent Erzsébet-évre.

2006. november 19.
Szent Erzsébet-év megnyitása Szabadkán
A szabadkai kórház Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt kápolnájában Pénzes János szabadkai megyéspüspök ünnepi misével megnyitotta a jubileumi évet.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=13340

2006. november 19.
A Szent Erzsébet év megnyitása Kárpátalján
A Munkács melletti Pósaházán november 19-én Majnek Antal püspök nyitotta meg a Szent Erzsébet-évet a Munkácsi Egyházmegyében.
Majnek Antal püspök üzenete

2006. november 19.
A Szent Erzsébet-év megnyitása Ruzsán
Szent Erzsébet ünnepén immáron harmadik alkalommal hirdette meg a ruzsai egyházközség a jubiláns házasok szentmiséjét, amelyen 44 házaspár kérte Isten áldását.

2006. november 19.
Szent Erzsébet-búcsú Nagyenyeden
Nagyenyeden a város védőszentjének ünnepén, Szent Erzsébet napján Jakubinyi György gyulafehérvári érsek ünnepi szentmisét mutatott be.

2006. november 19.
Megnyílt a Szent Erzsébet-év a Győri Egyházmegyében is
A püspöki székváros Szent Erzsébetről nevezett templomában Takács Nándor ny. püspök mutatott be ünnepi szentmisét.

2006. november
Győri egyetemisták Türingiában
A győri Egyetemi Lelkészség szervezésében 30 fiatal vett részt Türingiában azon a zarándokúton, amely során Szent Erzsébet-emlékhelyeket kerestek fel.

2006. december 2–3.
Árpád-házi Szent Erzsébet szónokverseny a Nyíregyházi Papnevelő Intézetben
A 2006-os szónokverseny témája – kapcsolódva a magyar katolikus egyház jubileumi évéhez – Árpád-házi Szent Erzsébet volt.

2006. december 7.
Szent Erzsébet évében a munkanélküliekért – a Karitász szemináriumsorozata
Három alkalomból álló nemzetközi szeminárium-sorozatot rendez a Katolikus Karitász munkanélküliekkel foglalkozó önkéntesek számára a Szent Erzsébet Jubileumi Évben. A decemberi első alkalmat még kettő követte 2007 februárjában és májusában.

2006. december 20.
A Katolikus Karitász rajz- és fotópályázata
A Katolikus Karitász és az egyházmegyei karitászszervezetek Szent Erzsébet évében rajz- és fotópályázatot hirdettek.

2007. január 5.
Szentmise és zászlómegáldás a győri Szent Erzsébet-templomban
A jubileumi év kapcsán a Szent Erzsébetről elnevezett győri templomban ünnepi szentmisét mutatott be Beer Miklós váci megyéspüspök.

2007. január 12.
Pályázat középiskolásoknak Szent Erzsébetről
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Pályázatot hirdetett középiskolások számára Szent Erzsébet rózsája címmel.

2007. január 13.
Pápai Lajos látogatása a Schönstatt családmozgalomnál
A győri megyéspüpök a győr-ménfőcsanaki Árpád-házi Szent Margit Evangelizációs Centrumba látogatott.

2007. január 23.
Imafüzet a Szent Erzsébet-évre
A Pázmaneum Társulás imafüzetet jelentetett meg a Szent Erzsébet-évhez kapcsolódóan.

2007. február 10.
Kiállítás Szent Imréről és Szent Erzsébetről

Február 10-én, szombaton, délelőtt 10-kor az egyházmegyei Szent Imre- és az országos Szent Erzsébet-év programjai keretében vándorkiállítás nyílt Székesfehérváron az Egyházmegyei Múzeumban.

2007. február 11.
Kiállítás Szent Erzsébetről Budapesten
A budapest–árpádföldi Szent Anna egyházközség „800 éve született Árpád-házi Szent Erzsébet” címmel kiállítást rendezett a magyar szent európai ábrázolásaiból.

2007. február 20–23.
Szent Erzsébetről Indiában

Egy Indiában tartott nemzetközi konferencián, amelynek fő témája a kultúrák átadása volt, Szent Erzsébetről tartott előadást Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora.

2007. február 23–25.
Tudományos konferencia Szent Erzsébetről Rómában
A Ferences Világi Rend szervezésében február 23-án az Antonianum Egyetemen rendeztek tudományos konferenciát Szent Erzsébetről. Másnap délelőtt a Szent Kozma és Damján-bazilikában került sor a Szent Erzsébet ábrázolását bemutató kiállítás megnyitására. A megemlékezést február 25-én délelőtt ünnepi szentmise zárta.

2007. március 7.
Seregély István érsek levele a hazai települések polgármestereihez
Seregély István érsek, a Szent Erzsébet-évi programok előkészítő bizottságának elnöke levélben kérte a polgármestereket, hogy nevezzenek el közterületeket a világszerte legismertebb magyar szentről.
Kun Béla utcahosszal vezet

2007. március 12.
„Árpád-házi Szent Erzsébet régen és ma”
Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelősége a Szent Erzsébet-év alkalmából „Árpád-házi Szent Erzsébet régen és ma” címmel pályázatot hirdetett vers, leporelló és diavetítés kategóriában.

2007. március 13.
Szent Erzsébet Park és köztéri szobor Szepsiben
Egy park és egy köztéri szobor fogja viselni Szent Erzsébet nevét a felvidéki Szepsiben.

2007. március 15.
Belvárosi zarándoklat a nemzetért
A Belvárosi Főplébániához tartozó öt templom közös engesztelő zarándoklatot tartott a nemzetért március 15-én Sárospatakon.

2007. március 17.
Liszt Szent Erzsébet nyomában – kiállítás

Kiállítás nyílt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeumában.

2007. március 21.
Honlap Szent Erzsébetről
Ruzsai fiatalok honlapot hoztak létre, amelyen egybegyűjtötték a világ minden Szent Erzsébetet ábrázoló alkotását, valamint a róla elnevezett közterületeket. www.szenterzsebet.mindenkilapja.hu

2007. március 23.
Szent Erzsébet utcák – születőfélben
Balatonfenyves, Pálháza.

2007. március 23–24.
Szent Erzsébet nővérek látogatása

A Szent Erzsébet-év alkalmából Szent Erzsébet nővérek látogattak Rómából és Firenzéből a Miskolc–Mindszenti Plébániára, hogy a miskolci Szent Ferenc Kisnővéreivel együtt részt vegyenek a nagyböjti lelkigyakorlaton.

2007. március 26.

Médiapályázat Szent Erzsébet-évében az Egri Főegyházmegyében
Az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda médiapályázatot hirdet 15-30 év közötti fiataloknak a Szent Erzsébet-év jegyében.

2007. április 4.
Szent Erzsébetről elnevezett utcák
Veszprém, Budapest IV. kerület, Kunszentmiklós.

2007. április 12.
Vándorkiállítás Szent Erzsébetről

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság, két német evangélikus egyházkerület és azok diakóniai szolgálata rendezésében „Korona, kenyér és rózsák” címmel kiállítás nyílt a sárospataki Árpád Vezér Gimnáziumban.

2007. április 13–15.
A Szent Erzsébet-ereklye Kárpátalján
A magyarországi Ferences Világi Rend a jubileumi évben a szent ereklyéjével ellátogat Magyarország ferences helyeire, nem hagyva ki a határon túli ferences közösségeket sem. Ungváron és Szerednyén a ferences templomokban, Pósaházán pedig a Munkácsi Egyházmegye eddig egyetlen, Szent Erzsébetről elnevezett kápolnájában, illetve a nagyszőlősi ferencesek régi-új központjában tartottak imaórát.

2007. április 14.
Főegyházmegyei ministránstalálkozó Esztergomban
Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Hivatásgondozó Bizottsága idén is megrendezte az egyházmegyei ministránstalálkozót. A délelőtti versenyre való felkészülés témakörei: szentek felismerése képekről, Szent Erzsébet és Szent Imre élete.

2007. április 14–15.
Szent Erzsébet botja Érsekújváron
Szent Erzsébet botja vándorútján ferences közösségeket látogatott meg, így jutott el Érsekújvárra is.

2007. április 16.
Ülésezett a Szent Erzsébet Jubileumi Bizottság
A Szent Erzsébet Jubileumi Bizottság és a Szent Erzsébet Baráti Kör az MKPK székházában a jubileumi év eddigi és még tervezett programjairól, kiadványairól folytatott megbeszélést.

2007. április 23.
A Karitász rajz- és fotópályázatának eredményhirdetése Nyíregyházán

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből beérkező mintegy 221 pályázó 226 alkotásának ünnepélyes eredményhirdetésére került sor Nyíregyházán a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban.

2007. április 26.
Előadások és kézműves programok Sárospatakon
A sárospataki Művelődés Háza sorozatot indított „Szent Erzsébet és kora” címmel a jubileumi év keretében, a pünkösdi ünnepségre való felkészülés céljával. A sorozat keretein belül többek között voltak kézműves foglalkozások, történelmi játszóház.

2007. április 30.
A Szombathelyi Egyházmegye zarándoklata Mariazellbe
Az egyházmegye zarándoklata a Szent Erzsébet jubileumi évben.

2007. május 4.
Egy zarándok Szent Erzsébet nyomában
Átlépte a szlovák-magyar határt Esztergomnál Rolf Damm, aki Wartburgból indult, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet nyomdokain gyalog érkezzen meg Sárospatakra, ahol pünkösdkor ünnepségsorozattal emlékeznek a város 800 éves szülöttére.

2007. május 5.
Szent Erzsébet utak országszerte
Sármellék, Hernádnémeti, Szentgotthárd, Vajdácska, Balatonkeresztúr, Solymár.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=16200

2007. május 5.
Szent Erzsébet nyomában – zarándoklat Bécsbe
A Mária Légió felvidéki tagozata és a Pázmaneum Társulás közösen szervezett zarándoklatot Bécsbe és Boldogasszonyra.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=16223

2007. május 5.
„A Szeretet Szentje” – hittanverseny Szent Erzsébet életéről
A Szeged–Csanádi Egyházmegye hittanversenyének zárónapja Domaszéken.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=16224

2007. május 6.
Szent Erzsébet szobrát avatták fel Egerben
A 10 órai szentmise után az érseki palota kertjében Seregély István ny. egri érsek ünnepélyesen megáldotta Árpád-házi Szent Erzsébet szobrát.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=16225

2007. május 18.
Szent Erzsébet-évi hittanverseny az Egri Főegyházmegyében
A versenyre felső tagozatos, önkormányzati iskolába járó gyerekek jelentkezhettek.
http://www.magyarkurir.hu/?m_op=view&id=16415

2007. május 19.
Kortárs művészek Szent Erzsébetről Sárospatakon

„Hódolat Szent Erzsébet előtt” címmel képző- és iparművészeti kiállítás nyílt az újonnan átadott sárospataki Szent Erzsébet Házban.

2007. május 19.
Hittanverseny és gyermeknap Nagykálló–Harangodon
Nagykálló–Harangodon második alkalommal rendeztek Egyházmegyei Gyermeknapot, amelynek központi programja az egyházmegyei Szent Erzsébet Hittanverseny döntője volt.

2007. május 24.
Konferencia Szent Erzsébetről Budapesten
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem „Árpád-házi Szent Erzsébet kultusza a XIII-XVI. században címmel konferenciát szervezett az egyetem Bölcsészettudományi Karán.

2007. május 25.
Díjátadás a Szent Erzsébet-évben

A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet által a jubileumi év alkalmából meghirdetett pályázatok díjainak átadására került sor Budapesten.

2007. május 26.
Szent Erzsébet kiállítás gyermekrajzokból
A Katolikus Karitász és az egyházmegyei karitászszervezetek által a jubileumi évben meghirdetett ifjúsági rajz- és fotópályázat egri résztvevőinek munkáiból készült kiállítás megnyitója az egri Keresztény Ifjúsági Klubban.

2007. május 26.
Espereskerületi ifjúsági találkozó Nagylengyelben
A zalaegerszegi esperesi kerület fiataljai számára szervezett találkozót a Szombathelyi Egyházmegye Ifjúsági Fóruma a Szent Erzsébet-év jegyében.

2007. május 28.
Pályázat az Esztergom–Budapesti Főegyházmegyében

Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelősége „Árpád-házi Szent Erzsébet régen és ma” címmel meghirdetett pályázatának eredményhirdetésére került sor Máriaremetén, a Karizmák Ünnepén.

2007. május 28.
Emlékezés Szent Erzsébetre Sárospatakon
Árpád-házi Szent Erzsébet tisztelői tizenötödik alkalommal gyűltek össze, hogy szenttéavatásának évfordulóján a szolgáló szeretet példaképére ünnepi szentmisével emlékezzenek, amelyet Seregély István ny. egri érsek mutatott be a Vártemplomban.

2007. május 30.
Olasz kiadvány Árpád-házi Szent Erzsébetről
A nemzetközi Szent Erzsébet év alkalmából az olasz Elledici szalézi könyvkiadó megjelentetett egy kötetet, amelyben ismerteti Árpád-házi Szent Erzsébet életét. Szerzője P. Luigi Cavagna ferences, a milánói katolikus egyetem lelkésze.

2007. június 1.
Köztereket neveztek el Szent Erzsébetről
Monokon, Lengyeltóti, Körmend, Mikóháza.

2007. június 1–10.
Zarándoklat Aachenbe Árpád-házi Szent Erzsébet nyomában

Az Országos Lelkipásztori Intézet 2007-ben is meghirdette az újra hagyományossá váló hétévenkénti aacheni zarándoklatot. Idén a zarándokok Szent Erzsébet életének fontosabb állomásait is felkeresték.

2007. június 2.
A Szent Erzsébet-évi Egerszalóki Gyerekzarándoklat
Gyerekzarándoklatot szerveztek Egerszalókra a jubileumi év jegyében.

2007. június 2.
A Szent Erzsébet-pályázatok eredményhirdetése Miskolcon
A miskolci esperesi kerület által tavasszal meghirdetett rajzpályázat, versmondó verseny, valamint színjátszó pályázat eredményhirdetésére és díjkiosztójára került sor a Miskolc-Mindszenti Plébánián.

2007. június 14.
Árpád-házi Szent Erzsébet tisztelete képekben
A Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány és a Körmendi Kulturális Központ kiállítást rendezett „Árpád-házi Szent Erzsébet tisztelete képekben” címmel a körmendi Városi Színház előcsarnokában.

2007. június 16.
Hódolat Szent Erzsébet előtt – hangversenykörút

A Gyimesfelsőloki Római Katolikus Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium csángó és székely növendékei hangversenykörutat tartottak Magyarországon a jubileumi év alkalmából. A kórus többek között Sárospatakra is ellátogatott.

2007. június 24.
Szent Erzsébet-oltárkép szentelése és kiállítás Debrecenben
Bosák Nándor püspök felszentelte a Simon M. Veronika által készített Szent Erzsébet oltárképet a Szent Erzsébet Otthon kápolnájában.

2007. június 24.
Szoborszentelés Győrött
A jubileumi év alkalmából a győri Szent Erzsébet egyházközség a templom közelében parkot alakított ki, ahol elhelyezték Árpád-házi Szent Erzsébet életnagyságú szobrát. A szobrot Pápai Lajos megyéspüspök áldotta meg.

2007. június 29-július 1.
A magyar családok Szent Erzsébet-évi találkozója
A Magyar Katolikus Családegyesület (MAKACS) és a Sárospataki Plébánia Sárospatakon rendezte meg a magyar családok Szent Erzsébet-évi találkozóját.

A sárospataki családtalálkozó témáiról

A magyar családok Szent Erzsébet-évi találkozójának üzenete

2007. június 30.
Árpád-házi Szent Erzsébet képkiállítás nyílt Szepsiben
A XI. Szepsi Napok keretében nyílt kiállítás Árpád-házi Szent Erzsébet képi ábrázolásait mutatta be.

2007. július 7.
Szent Erzsébet születésnapja
Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján Ternyák Csaba egri érsek mutatott be ünnepi szentmisét a magyar királylány szülővárosában, Sárospatakon.

2007. július 7.
XVI. Benedek pápa levele a Szent Erzsébet-év alkalmából
Árpád-házi Szent Erzsébet születésnapján tette közzé a Szentszék XVI. Benedek pápa Erdő Péter bíboroshoz írt levelét, amelyben a Szentatya Szent Erzsébet életművét méltatta.

2007. július 16–22.
Gitáros tábor a Szent Erzsébet-év jegyében

A Katolikus Ifjúsági Mozgalom és a Kaposfői Plébánia szervezésében gitáros képzőtábort tartottak a Somogy megyei Öreglakon. A gitáros képzés mellett a jubileumi év alkalmából akadályversenyt is szerveztek.

2007. július 21.
Kolping-találkozó Debrecenben Szent Erzsébet irgalmas szeretete jegyében
A Kolping Egyesület körzeti találkozójára Debrecenben és Hármashegyalján került sor.

2007. július 21–augusztus 4.
A Szent Erzsébet-ereklye Gyöngyösön
A Ferences Világi Rend szervezésében július 21-től augusztus 4-ig a Gyöngyös–Alsóvárosi Ferences Plébánián őrizték Szent Erzsébet ereklyéjét.

2007. július 26–29.
Vajdasági zarándokok Szent Erzsébet szülőhelyén
A vajdasági KÉK (Keresztény Értelmiségi Kör) zarándoklatot szervezett Sárospatakra, hogy ezzel fejezzék ki tiszteletüket a 800 éve született Árpád-házi szent előtt.

2007. augusztus 27.
A Nemzetközi Szent Erzsébet Baráti Kör ülése
Seregély István érsek elnökletével Sárospatakon ülésezett a Nemzetközi Szent Erzsébet Baráti Kör. Az ülésen a Szent Erzsébet-év elmúlt és jövőbeni eseményei kerültek szóba.

2007. augusztus 31.
Szent Erzsébet ereklyéje a Kaposvári Egyházmegyében
Mesztegnyőre érkezett Szent Erzsébet ereklyéje, amelyet ünnepélyesen fogadtak a zsúfolásig megtelt templomban.

2007. szeptember 20.
Árpád-házi szentjeink képekben – Kiállítás a Városmisszió jegyében

A szent születésének 800. évfordulóján egy főképpen régi könyvekből álló kiállítással adózott emlékének az Országos Széchényi Könyvtár.

2007. szeptember 23.
Nemzetközi Gyermekrajz Vándorkiállítás Hatvanban
Hatvanban került sor a Szent Erzsébet életét és legendáit feldolgozó Rózsacsoda Gyermekrajzpályázat díjkiosztó ünnepségére.

2007. október 3.
Szent Erzsébet-kiállítás Segesden
„Magyarország virága, Árpád-házi Szent Erzsébet emlékei Európában” címmel fotókiállítás nyílt Segesden. A tárlat 35 tablónyi, több mint 350 felvételt tartalmazó gyűjteményt mutat be.

2007. október 4.
Szent Erzsébet tér Kiskunhalason?
A KDNP helyi szervezetének elnöksége beadványban kérte Kiskunhalas önkormányzatát, hogy a településen Árpád-házi Szent Erzsébetről teret nevezzenek el.

2007. október 12.
Szent Erzsébet-konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

A konferencia szándéka az volt, hogy Szent Erzsébet alakját tudományos szempontból közelítse meg és bemutassa, hogyan lehet életművét jogi kérdésekhez kapcsolni.

2007. október 27.
Családok találkozója Nádszegen
A Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete és a Remény hetilap Nádszegen családtalálkozót szervezett, amelyet Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspök nyitott meg Szent Erzsébetről szóló előadásával.

2007. november 4.
A Szent Erzsébet-év lezárása a Felvidéken

A felvidéki magyarság a pozsonyi Szent Márton-dómban ünnepi szentmisével zárta le a jubileumi Szent Erzsébet-évet. A szentmise főcelebránsa és szónoka Orosch János pozsony–nagyszombati segédpüspök volt.

2007. november 6.
Könyv Szent Erzsébetről gyermekeknek
A Bencés Kiadó a Szent Erzsébet jubileumi év alkalmából új kötettel bővíti gyermekkönyv sorozatát.

2007. november 8.
Véget ért a Magyar Katolikus Családegyesület XIV. Családkongresszusa
A máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban Bíró László családreferens püspök vezetésével zajló kongresszus többek között a Szent Erzsébet-évvel foglalkozott.

2007. november 10.
Árpád-házi ünnep Veszprémben
Márfi Gyula érsek a Szent Margit-templomban ünnepi szentmisét mutatott be, amelynek keretében került sor a Szent Erzsébet-ereklye ünnepélyes fogadására, valamint a Szent Imre-év lezárására.

2007. november 10–16.
Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje Veszprémben

November 10. és 16. között Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje ellátogatott Veszprém templomaiba.

2007. november 11.
Árpád-házi Szent Erzsébet kiállítás Firenzében

A firenzei dóm „Al Duomo” kiállítótermében a Szent Erzsébet-év egyik olaszországi záró eseményeként megnyílt az Árpád-házi Szent Erzsébet kiállítás.

2007. november 11.
Detroitban ünnepi szentmisével zárult a Szent Erzsébet-év

Detroit és környéke magyarsága szentmisével zárta Árpád-házi Szent Erzsébet jubileumi évét. A hívek ez alkalommal tekinthették meg a templom új Szent Erzsébet-szobrát.

2007. november 12.
Kiállítás nyílt Szent Erzsébet-babákból
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Történelmi Társaság és a Kis Áron Magyar Játék Társaság közös pályázatot hirdetett babakészítők számára a 800 éve született királylány tiszteletére. A beérkezett művekből a sárospataki Szent Erzsébet Házban nyílt kiállítás, amely 2008 pünkösdjéig látogatható

2007. november 15–19.
Szent Erzsébet-ünnep Pécsett
Barsi Balázs ferences szerzetes háromnapos lelkigyakorlatával, gyermekprogramokkal, színdarabbal, filmvetítéssel és ünnepi szentmisével zárják a Szent Erzsébet-évet a Pécs-kertvárosi Szent Erzsébet Plébánián.

2007. november 16–17.
Szent Erzsébet-konferencia Csíksomlyón
A Gyulafehérvári Karitász, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi, valamint Német Nyelv és Irodalom Tanszéke nemzetközi konferenciát tart a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban.

2007. november 17.

Szent Erzsébet-ünnepség Csíksomlyón
A jubileumi évet az erdélyi magyarság körében lezáró szentmisét Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be a csíksomlyói kegytemplomban.

2007. november 17.
A Szent Erzsébet-év lezárása Körmenden
November 17-én, szombaton délután kerül sor a Szent Erzsébet-év, valamint Brenner János-emlékév lezárására Körmenden. A jubileumi év alkalmából a helyi önkormányzat Szent Erzsébetről nevezte el a templom melletti teret Körmenden. A templom falán elhelyezett emléktáblát Konkoly István ny. megyéspüspök áldja meg.

Szent Erzsébet tér Körmenden
A jubileumi év alkalmából a helyi önkormányzat Szent Erzsébetről nevezte el a templom melletti teret Körmenden.

2007. november 17.
Erdő Péter látogatása a Kassai Főegyházmegyében
Alojz Tkáè kassai érsek meghívására Erdő Péter bíboros látogatást tesz a főegyházmegyében. Délelőtt Szepsiben megáldja a Szent Erzsébetet-szobrot, délután pedig a kassai Szent Erzsébet-dómban ünnepélyesen bezárja a jubileumi Szent Erzsébet-évet.

2007. november 18.
A Szent Erzsébet-év lezárása Sárospatakon
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi év záróünnepsége 10.30-kor kezdődik Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosában.

Idén Mádl Dalma kapja a Szent Erzsébet rózsája-díjat
Nyolcadik alkalommal nyújtja át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Az egyházmegyék, az egyházközségek, a karitászszervezetek és a szerzetesrendek javaslatai alapján Mádl Dalma az idei kitüntetett.

2007. november 18.
A Szent Erzsébet-év lezárása Marcaliban

A marcali plébánia a délelőtt 9 órakor kezdődő szentmisével zárja le a jubileumi Szent Erzsébet-évet.

2007. november 18.
Kiállítás Szent Erzsébetről
800 éve született Árpád-házi Szent Erzsébet címmel nyílik meg november 18-án Varsányi Katalin fotókiállítása a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templom altemplomában.

2007. november 18.
Franciaországban is megemlékeznek Szent Erzsébetről
Egyházi és kulturális programsorozat részeként november 6-án Párizsban emlékkiállítás nyílt a Szent Erzsébetről elnevezett templomban. November 18-án André Vingt-Trois párizsi érsek szentmisét mutat be a jubileumi év lezárásaként a párizsi Notre Dame-ban.

2007. november 19.
A Szent Erzsébet-év lezárása a Munkácsi Egyházmegyében
Majnek Antal munkácsi megyéspüspök Pósaházán zárja le a jubileumi évet a Szent Erzsébet Idősek Otthonának kápolnájában.

2007. november 19.
A Szent Erzsébet-év lezárása a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegyében
Bábel Balázs kalocsai érsek a mélykúti Karitász Nap ünnepi szentmiséje után bejelentette: az egyházmegye november 19-én, Kiskunhalason zárja a jubileumi esztendőt.

2007. november 20.
Szent Erzsébet-freskók Nápolyból
Szent Erzsébet és Mária, Nápoly magyar királynéja címmel fotókiállítás nyílik a nápolyi Santa Maria Donnaregina-templom Erzsébet-freskóiból a Magyarok Házában (Budapest, V. ker., Semmelweis u. 1-3).

2007. december 16.
Szent Erzsébet tér- és szoboravatás Ibrányban
A Szent Erzsébet-év alkalmából a római katolikus egyházközség kérésére Ibrány Város Önkormányzata elhatározta, hogy a város egyik központi terét Szent Erzsébetről nevezi el.

(További kiegészítések várhatók – A szerk.)

Magyar Kurír