II. János Pál pápa 25 évvel ezelőtti látogatására emlékeztek Pannonhalmán

Megszentelt élet – 2021. október 26., kedd | 18:06

Szent II. János Pál pápa pannonhalmi látogatásának 25. évfordulója alkalmából október 22-én a bencés közösséggel együtt ünnepelt és koncelebrált szentmisét mutatott be Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában. Az eseményen adták át az idei Pro Pannonhalma díjat is.

A két díjazott közül Miletics Katalin Janka bencés obláta, szobrászművész betegség miatt nem tudott jelen lenni, Schmal Károly festőművész személyesen vette át az elismerést.

A szentmisén a Magyar Bencés Kongregáció szerzetesei mellett jelen volt Pannonhalma polgármestere és a helyi képviselők is. A jelenlévőket Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntötte.

„Ha szorgalmas tanulóként Isten szavára hallgattok, szívetek készségessé válik mindarra, amit az Úr mond nektek válaszként a történelem minden egyes korszakának elvárásaira” – idézett a Szentatya 25 évvel ezelőtti pannonhalmi beszédéből a főapát. Hozzáfűzte: Szent II. János Pál akkori gondolatai ma is eligazítanak. A pápa megújulásra hívta a bencéseket. „Legyetek éberek, figyelmesek az idő jeleinek fürkészésében, az Úr iránti alázatos engedelmesség megtartásában, hogy az üdvösség helyesen értelmezett üzenetét eredményesen adjátok tovább. A harmadik évezred küszöbén az Egyház megújított apostoli lendületet vár tőletek” – hangsúlyozta II. János Pál pápa 1996-ban.

A szentmise legyen ráfigyelés Isten szavára, és szolgálja a megújulást – mondta köszöntője végén Hortobágyi T. Cirill főapát.

Prédikációjában Veres András püspök az Istennek ajándékozott életről, a szeretetről és a gyökeres átalakulásról beszélt. Utalva II. János Pál pápa 1996-os pannonhalmi beszédére a főpásztor hangsúlyozta: pápának lenni nagy felelősség, ám a mai világban fokozottabban szükséges ez a péteri szolgálat. Jézus azért rendelte Pétert az Egyház sziklájává, mert tudta, hogy az emberek hajlamosak a széthúzásra, eltévelyedésre, és azt akarta, hogy a Szentlélek vezetésével képesek legyenek megtartani a nehézségek ellenére is az egységet, tovább tudják adni a tiszta hitet. Ennek

a péteri, pásztori szolgálatnak az alapja pedig egyedül a szeretet.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke emlékeztetett, hogy az egyetlen észszerű döntés az életben az, ha teljesen átadják magukat Isten szolgálatára. „A szeretet természetéből következik, hogy az ember odaajándékozza a szeretett személynek önmagát. Feltétel nélkül, elvárások nélkül.” A szerzetességben és a papságban ez a teljes odaadás az Isten iránti szeretet olyan kibontakozása, amely igazán boldoggá teheti az embert – mondta Veres András.

Szentbeszédében a győri megyéspüspök kiemelte: a mai világnak és az Egyház tagjainak is gyökeres átalakulásra van szükségük. Ha nem tudunk a mai kor szellemével szembemenni, ha nem tudunk hiteles, teljesen odaadott élettel bizonyságot tenni az Isten iránti szeretetünkről, akkor nem lesz hiteles az evangéliumunk hirdetése. Fel kell vállalnunk, hogy sokan furcsán nézik a mi életformánkat. Krisztus emberét akarják látni bennünk az emberek, akik maguk is keresik Istent, és szeretnének az Isten iránti szeretetükben elmélyülni – fogalmazott a szentmise szónoka. – Jó példával kell ezért elöl járniuk, és szakítani kell a legkisebb bűnnel is, mert az rabságban tart.

Beszéde végén Veres András meghatódva idézte fel Szent Benedek útmutatását, amely meghatározó volt hivatása alakulásában. A bencés rendalapító arra intette követőit, hogy

Isten elé semmit ne helyezzenek, mert akkor tudnak hitelesen tanúságot tenni arról a szerepről, ami Isten és az ő Egyháza felé bennük él.

*

A szentmise végén Hortobágyi T. Cirill átadta az idei Pro Pannonhalma díjat a jelen lévő Schmal Károly festő- és grafikusművésznek. Laudációjában a főapát emlékeztetett, hogy az alkotó sok éve kötődik a monostorhoz. 2016-ban ő tervezte a Szent Márton-év logóját és teljes arculatát; ő készítette a főapátság periodikája, a Pannonhalmi Szemle borító- és grafikai terveit, valamint logóját. Legutóbb, a 2020-as Arcus Temporumon Kereszt című installációját láthatta a közönség.

Schmal Károly nevéhez számos plakát és arculati terv fűződik. Munkái egyéni és csoportos kiállításokon is láthatók. Igényes alkotásai, valamint a látványt és az illúziót is megjelenítő fotói mögött mindig egy átgondolt és mélyebb – spirituális és szakrális – üzenet húzódik. „A Pro Pannonhalma díjat Schmal Károly méltán érdemelte ki, hiszen hosszú ideje gazdagítja páratlan munkáival Szent Márton monostorának kulturális örökségét, és alkotómunkájával részt vesz a szerzetesközösség küldetésének teljesítésében: tanúskodik Krisztus jelenlétéről a világban és az emberek előtt” – méltatta a művészt Hortobágyi T. Cirill főapát.

A másik díjazott, Miletics Katalin Janka szobrász, éremművész, a Szent Kereszt-dékánia tagja betegsége miatt nem tudott részt venni az átadóünnepségen. A bencés oblátát saját bevallása szerint a művészet hozta Pannonhalmára és tartóztatta itt eleinte. Az Egy obláta meséje című beszámolójában leírja, hogy 1981-ben, a Tűz és szellem című tárlaton ő is kiállított más egyházművész alkotókkal együtt a monostorban. Visszaemlékezése szerint ekkor érintette meg először a bencés liturgia, majd 1987. augusztus 14-én hivatalosan, de akkor még titokban köteleződött el a rend felé, és öltözött be.

Janka testvér harmincegy éven át számos alkotással gazdagította a főapátság kulturális örökségét. Művei közül kiemelkedő a mintegy hatvan bencés témájú bronzérme, de ő készítette a Szent Benedek- és Szent Skolasztika-domborművet is a bencés nővérek tiszaújfalui új monostorába. Több keresztút is köthető a nevéhez.

A budapesti Szent Benedek Rendházban is több alkotása látható. Ő készítette el a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában található, Kelemen Krizosztom hamvait rejtő sírdombormű mellképét. Az arborétum bejáratánál, a kőtalapzaton lévő bronztájolót Asztrik atya megbízásából szintén ő alkotta meg. Erről az Egy obláta meséjében a következőket írja: „Közepén a Szent Hegy – mint a világ közepe… az is volt számomra…” Miletics Katalin Janka tizenegy éven át gondozta a főapátság gyűjteményeit, időnként restaurált is. A Pro Pannonhalma díjat nemcsak alkotómunkájának elismeréseként kapta, hanem mert személyes jelenlétével Krisztus követésére is hiteles példát nyújt.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó: Krizsán Csaba; Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria