Illés próféta emléknapja Nyíregyháza-Kertvárosban – KÉPRIPORT

Kettejük nagyságáról, életük mozzanatainak ránk is érvényes vonatkozásairól beszélt prédikációjában Obbágy László parókus Szent Illés emléknapján.

Illés és Elizeus összetartoznak. A nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus templomban is egymáshoz közel találhatók az ószövetségi próféták ikonjai. Elsőként arra a mozzanatra hívta fel a figyelmet László atya, ahogyan Illés átadja tanítványának a mesterségét: „Az Illésben munkálkodó lélek Elizeusra szállt” (2Kir 2,15)

Illés kedves és méltó tanítványának azzal jelezte, hogy lelke vele marad, hogy beterítette köpönyegével. A köpeny szó latin megfelelőjéből, a pallium szóból származik a palliatív gondozás elnevezése, amelyet főként a súlyos betegségek elszenvedése során alkalmaznak: a beteg és a vele kapcsolatban álló személyek is kapnak gondoskodást a fizikai, lelki, szociális, kulturális és spirituális szükségletekre egyaránt odafigyelve.

Obbágy László rámutatott, ez érvényes a keresztény magatartásra is:

a keresztény életpélda átadása valósul meg, ha életünket „köpönyegként ráterítjük a következő generációra”.

Jézusnak is volt egy köpönyege, egy köntöse, melyre sorsot vetettek, tehát újszövetségi szemüvegen át is vizsgálhatjuk az ószövetségi történetet, mely a hitátadás palliatív jellegére tanít minket.

A parókus utalt Elizeus tettére is, ahogy először szolgáját küldi az özvegyasszony halott gyermekéhez, majd maga megy el, s „a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett” (2Kir 4,34).

Újra újszövetségi vonatkozásában is vizsgálhatjuk a történetet:

ahogyan Elizeus próféta maga ment végül a halott fiúhoz, úgy jött el a bűnben halott emberiséghez Krisztus, hiszen előreküldött szolgái, a próféták nem tudtak életet lehelni belé, csak maga az Úr volt képes erre. Ránk borult; száját szájunkra, szemét szemünkre, kezét kezünkre téve.

A prédikáció végén szintén az egyik Elizeusról szóló történetet idézte fel Obbágy László. Egy Izraelből származó leány, aki egy szír hadvezér házában él szolgálóként, idegenként, visszaemlékezve hazája egykori prófétájára és megvallva hitét segítséget nyújt a leprás hadvezérnek: elküldi őt Elizeushoz. A hadvezér megfogadja a szolgáló tanácsát, felkeresi Elizeust, aki megmenti életét.

„Oly sokszor hisszük azt, hogy nem tehetünk nagy dolgokat, pedig mindnyájan lehetünk olyanok, mint ez a szolgálóleány: hitünkből merítve tudunk másoknak segíteni.” Ilyen értelemben misszionáriusok vagyunk, és segíthetünk a korunk sok-sok leprájában szenvedő, de változtatni akaró embertársainkon.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír