Indulj el! – Ministránsok egyházmegyei találkozóját rendezték Pécsett

Hazai – 2021. december 3., péntek | 11:59

A pécsi Magtár Látogatóközpontba gyerekzsivaj hozott vidámságot november 27-én. Papjaikkal és hitoktatóikkal együtt egyházmegyei találkozóra érkezett ide több mint hatvan ministráns gyermek és fiatal.

Kovács József atya az elmúlt nyáron vette át a ministráns referatúra vezetését. A néhány éve már szünetelő ministránstalálkozók újjáélesztésében a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola növendékei között is talált aktív segítőtársakat. Iloskics Mátyás a szervezési munkák irányítását vállalta.

A ministránstalálkozó résztvevői ismerkedős játékokkal nyitották a napot, majd hat csapatra oszlottak, s kezdetét vette az akadályverseny. Az állomásokon a gyerekek a papok segítségével jobban megismerhették a liturgikus ruhák színeinek jelentését, illetve a szentmisében használt eszközök funkcióiról tudhattak meg új dolgokat. Az adventre hangolódást közös énekléssel segítették elő, játékos feladatokkal ismerhették meg az egyházmegye néhány templomát. A vetélkedőt követő ebéd után került sor az eredményhirdetésre. A vándorkupát a mohácsi ministránscsapat nyerte el.

A püspöki palota megtekintésével folytatódott, és szentségimádással zárult a nap a Corpus Christi kápolnában. Az elmélkedés Szent Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje életéről szólt. A szentségimádás alatt a résztvevőknek alkalmuk volt hálájukat, kéréseiket összeírni és az Úr elé terjeszteni.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Hegyi László; PPHF

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria