Irgalmas Jézus-képet áldottak meg a dombrádi római katolikus templomban

Kishírek – 2018. december 5., szerda | 11:56

Megáldották a Magyarok Nagyasszonya-templom új, irgalmas Jézust ábrázoló festményét november 23-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon.

A kép megáldása előtt a dombrádi hívek elimádkozták az Isteni Irgalmasság rózsafüzérért, majd az egyházközségi képviselő-testület tagjai olvastak fel elmélkedéseket az Isteni Irgalmasságról és a látomást lejegyző Szent Fausztina nővérről.

A kép megáldását követően az idén felszentelt Dobai Barna Ottó rakamazi káplán tartott szentmisét, majd újmisés áldásban részesítette a megjelenteket. Az ünnepen részt vett Tamaskovics László nagyhalászi, Tamás László kemecsei és Molnár József dombrádi származású nyírbélteki plébános.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria