Isten akaratában látják életüket – Többszörös jubileumot ünnepeltek a nagykárolyi piarista nővérek

Megszentelt élet – 2019. június 25., kedd | 19:19

A piarista nővérek kongregációja alapításának 130., a Szatmári Egyházmegyében való megtelepedése, illetve gyermekotthona megalapításának 15., valamint napközije megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelte június 24-én, hétfőn Nagykárolyban.

A nővérek a Celestina Anya Oázisa elnevezésű otthonuk kápolnájában szentmisében adtak hálát az elmúlt időszak sikereiért, a gyermekekért, minden jótevőjükért és barátukért, akik a kezdetektől segítették törekvéseik elérését. A legszentebb áldozatot Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök mutatta be több paptestvérével együtt. Az ünnepi alkalomra visszatért több, már saját családot alapított egykori növendék, egymásnak adták a kilincset a régi ismerősök, és az egész ház nyüzsgött a gyerekzsivajtól.

A gyermekotthon eleinte a Kalazanci Szent József-templom melletti rendházban működött, azonban a megnövekedett létszám miatt nagyobb épületbe, a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egykori iskolájába kellett költözniük. Az új, Celestina Anya Oázisa nevű otthont 2015. augusztus 25-én áldotta meg az egyházmegye főpásztora.

A piarista nővérek gyermekmentő tevékenységére a kezdetektől nagy szükség mutatkozott, a tendencia pedig mára sem változott. A nővérek házában lehetőséget teremtenek arra, hogy boldog gyermekkora legyen az elárvult vagy a nehéz körülményekből kiemelt lányoknak és fiúknak – akik külön családokban nevelkedhetnek Tünde, Jutka, Bori és Ágnes nővér szülői szeretetében.

A gyermekotthon kápolnájában bemutatott szentmise keretében a nővérek megújították szerzetesi fogadalmukat. A homíliát Ruppert József piarista tanár mondta, aki a megtelepedéstől kezdve segíti és támogatja a nővérek munkáját. Az ő javaslata volt, hogy a hivatalos titulus szó szerinti fordítása, a „kalazancius nővérek” helyett  a Nagykárolyban ismert piarista szót használják a nevükben. Ehhez mindkét rendi vezetőség hozzájárulását adta.

Ruppert József szentbeszédében Keresztelő Szent János születése napjához kapcsolódva nyomon követte az ünnepelt szent, valamint Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati életútját, párhuzamba állítva a piarista nővérek nagykárolyi alapításának történetével. Mindenben Istennek az emberi történelmet egyéni életeken át bölcsen irányító szent akaratát fedezte és fedeztette fel. Kiemelte, az emberek legtöbbször a körülmények alakulásának, az egyszerű sodoródásnak vagy sodortatásnak vélik életük történéseit, útjuk irányulását. Pedig ha összefüggéseiben vizsgálnák a különböző történéseket, felfedezhetnék benne Isten akaratát, valamint a Mindenható hívásaira adott válaszaik alkotta fejlődést. A nővéreknek azt kívánta, továbbra is maradjanak figyelmesek Isten hívásaira és nyitottak az új kezdetekre.

Schönberger Jenő püspök a szentmise végén gratulált a kongregáció tagjainak, köszöntötte Ruppert József piarista tanárt közeli 77. születésnapja alkalmából és megköszönte a nővérek nevében minden jótevő sokéves támogatását. A résztvevők a szentmise után közös ebéden vettek részt, délután pedig míg a felnőttek beszélgettek, a gyerekeket közös szabadtéri játékok várták.

Forrás és fotó: Szatmári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria