„Isten és a teológia női arca” – új előadás-sorozat indult Szombathelyen

Megszentelt élet – 2017. március 16., csütörtök | 15:01

„Isten és a teológia női arca” címmel új előadás-sorozatot szervez az egyetemi lelkészség Szombathelyen, a Savaria Egyetemi Központban. Az első előadáson március 13-án a keresztény női spiritualitásról beszélt Tornay Krisztina M. Petra Boldogasszony-iskolanővér.

A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség hatodik éve rendezi meg a nyitott előadás-sorozatait a Savaria Egyetemi Központban. Az ELTE szombathelyi kampuszán március 13-án tartotta az egyetemi lelkészség a 48. nyilvános előadását – mondta köszöntőjében Németh Norbert egyetemi lelkész, aki ebben a tavaszi szemeszterben vendégelőadókat kért fel az előadások megtartására, hogy az Isten és a teológia női arca címmel meghirdetett sorozatban autentikusan, női előadók szívéből és gondolataiból szólaljon meg az a fontos téma.

Erre maga Ferenc pápa is utalt, amikor a női szerzetesrendek legfőbb elöljáróival találkozott tavaly május 12-én. „Szükség van a nők látásmódjára! Az Egyháznak be kell vonnia a nőket a konzultációban való részvételbe, de a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a nők szemléletére” – idézte a pápát Németh Norbert.

A Biblia azt írja, kétneműnek alkotta az Isten az embert: férfinak és nőnek. És így, ketten Isten képmásai. És ebben már benne van az a meggyőződés, hogy ez kétféleséggel jár, van egy útja a férfinak és van egy újta a nőnek; más-más hangsúlyokkal, adottságokkal, látásmóddal, gondolkodásmóddal – kezdte előadását Petra nővér, a teremtéshez visszavezetve a női spiritualitás forrásait.

Az előadásban elhangzott, hogy a Bibliát – valószínűleg – mind férfiak írták; a mi Egyházunk hierarchiája férfiakból áll; a katolikus lelkivezetők nagy része férfi volt az elmúlt két évezredben; a teológusok nagy része is férfi; sőt, számos női rendet, közösséget is férfiak alapítottak. Ám mindezek mellett, illtve ellenére van női spiritualitás.

Tornay Petra nővér nagyon izgalmasan, szinte a személyre szabottság konkrétságával beszélt a női és a férfi agy, illetve szív működésében levő különbözőségekről és az eltérő hangsúlyokról.

A következő előadást  április 3-án, hétfőn 18 órakor Katolikus feminizmus, létezik? címmel Deák Hedvig PhD domonkos szerzetesnő tartja ugyancsak a Savaria Egyetemi Központban, a „C” épület nagy előadótermében (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.).

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria