Isten észrevétlenül átformálta a lelkemet – Beszélgetés Pál Éva grafikussal

Nézőpont – 2020. január 27., hétfő | 17:01

Pál Éva grafikussal, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Titkárságának munkatársával beszélgettünk.

– Mindig is a grafika foglalkoztatta, vagy más utat képzelt el magának?

– Gyerekként kezdtem el rajzzal foglalkozni. A rajzszakkörök után művészeti középiskolában tanultam tovább, majd művészeti szakképzések következtek. Szinte mindenem volt a rajz, így találtam rá a grafikára. Mindig is szerettem bővíteni az ismereteimet, új dolgokba belevágni, úgyhogy a főiskolán már animációt tanultam. De hamar egyértelművé vált számomra, hogy ez nem az én világom. Olyannyira, hogy – átmenetileg – a szakmámból is kiábrándultam, ezért pályaelhagyóként irányt váltottam. Ám be kell vallanom, rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy – legalább magamnak – bevalljam, nagyon hiányzik az életemből a kreativitás.

– A panamai ifjúsági világtalálkozóra Ön készíthette el a Jézust ábrázoló oltárképet a záró szentmisére. Hogyan formálta az életét ez az élmény?

– Bár katolikus közegben éltem, és katolikus iskolába jártam, amikor beléptem a fiatal felnőttek korosztályába, átmenetileg elvesztettem a kapcsolatomat Istennel, de aztán újra rátaláltam. Pár évvel később, a krakkói ifjúsági világtalálkozón döntöttem el, hogy nemcsak résztvevője szeretnék lenni a találkozónak, hanem tenni is akarok érte valamit.

Amikor megtudtam, hogy a következő világtalálkozó központi témája a Szűzanya lesz, úgy éreztem, ő hív engem, ezért feltétlenül ott kell lennem. E-mailen keresztül felvettem a kapcsolatot a panamai világtalálkozó szervezőivel, és jelentkeztem önkéntesnek. Bármilyen önkéntesnek. Csak később tudtam meg, hogy grafikusokat is keresnek, ekkor elküldtem a portfoliómat. És a szervezők elfogadták a jelentkezésemet. Amint korábban említettem, ekkorra már lemondtam a grafikusi szakmámról, úgy gondoltam, majd ez lesz a hobbim. De aztán másképpen alakult.

A Panamában készülő rajzaimat felajánlottam a Szűzanyának. Úgy gondoltam, ő majd biztosan gondoskodik arról az időről, amit még a grafikusi pályán töltök. Neki adom a tehetségemet, a meg nem élt álmaimat, és a panamai találkozóval lezárom a grafikusi pályafutásomat. Ugyanakkor sokszor éreztem azt, hogy Isten nem akar elengedni engem, hogy ha kitérek is előle, ha messzire megyek is, ő mindig visszahúz. Amikor már nem tudtam nemet mondani a hívására, elindultam egy úton, tele bizonytalansággal és lemondásokkal, mégis őszinte szeretettel iránta.

Már elengedtem az álmomat, hogy eredményt érjek el ezen a pályán. Isten azonban észrevétlenül átformálta a lelkemet és a gondolataimat. Elutazhattam egy távoli, idegen országba, és életem egyik legcsodálatosabb élményét kaptam ajándékba.

Ezek a gondolatok jutottak eszembe, ezt éreztem a szívemben, amikor felkértek, hogy rajzoljam meg Jézust a panamai világtalálkozó pápai záró szentmiséjére. Aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Talán a részletekbe bele tudok majd rejteni valamit, ami csak kettőnké, az övé és az enyém, gondoltam.

– Említette, hogy önkéntesnek jelentkezett a világtalálkozóra. Milyen az önkéntes munkához való viszonya?

– Nemcsak az ifjúsági világtalálkozókra, hanem azon kívül is sokfelé keresnek önkénteseket szerte a világban. Amikor zarándoklatra megyek, kíváncsiságból mindig megnézem, hogy az adott országban milyen lehetőségek vannak az önkéntes munkára. Évente kétszer itthon is jelentkezem önkéntesnek a nagymarosi ifjúsági találkozóra. A környezetünk formál minket, és úgy érzem, az önkéntességgel visszaadok valamit a társadalomnak a személyiségemből, a képességeimből. Ez pedig egy olyan körforgás, ami alakít bennünket, a kapcsolatunkat Istennel és a hozzáállásunkat a már megszokott életükhöz. Mindezt úgy teszem, hogy közben remekül érzem magam, jó embereket ismerek meg, és Istenre is rámosolygok. Persze nem tudok mindenhol ott lenni, de nem is ez a célom. Van olyan esemény, amin egy percet sem gondolkozom, mert azonnal úgy érzem, hogy ott kell lennem. A fiataloknak mindenképpen csak ajánlani tudom, hogy ragadják meg az alkalmakat az önkéntességre.

– A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus csapatának tagjaként mire törekszik a munkájában?

– Amikor felkértek a közös munkára, nagyon boldog voltam, de az igazat megvallva, kicsit féltem is a kihívástól. Nem vagyok hibátlan, mégis bizalmat kaptam és egyfajta szabadságot. Nagyon szeretem a színeket, amiket használunk. Néha teljesen bele tudok feledkezni a feladataimba, és az idő gyorsan elrepül. Előfordul, hogy estébe nyúlik a munkám, de az eredmény örömöt ad, így ez nem zavar. Folyamatosan készülnek az illusztrációk. Fontosnak tartom, hogy a munkámnak legyen egy pontos célja, amit meghatározott ütemben, szoros keretek között érhetek el. Az első hónapokban, amikor ismerkedtem az esemény lelkiségével és a munkatársaimmal, eldöntöttem, hogy a célom az összhang elérése lesz. Szeretném, ha szeptemberig egy szép és egységes grafikai anyagot tudnánk elkészíteni.

A budapesti kongresszus nagyon jó alkalom számomra. Hazai pályán az ember otthonosabban mozog, és az élményt is könnyebben osztja meg másokkal újra és újra. Ha nem dolgoznék a NEK-nél, akkor is jelentkeznék önkéntesnek a kongresszusra. Mondjuk ki, jó buli lesz, amit kár lenne kihagyni.

Forrás: Kaszab Luca/NEK

Fotó: NEK

Az írás az Új Ember 2020. január  26-i számában jelent meg.

 

Kapcsolódó fotógaléria