Isten mindenkit meghív a szeretetre – Palánki Ferenc püspök az ifjúsági szinódusról

Külhoni – 2018. október 13., szombat | 19:15

Október 3-án kezdődött a püspöki szinódus tizenötödik rendes közgyűlése, amelynek témája: „A hit, a fiatalok és a hivatástisztázás”. A Vatican News magyar nyelvű adásában Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke számolt be tapasztalatairól.

Palánki Ferenc úgy fogalmazott: nagyon feszített tempóban halad a szinódus, sok ülés van, sok beszédet kell meghallgatni, majd részt venni a nyelvi csoportok beszélgetéseiben. Ugyanakkor nagyon jó hangulatú a szinódus, fiatalos lendület, vidámság jellemzi. Az egyik moderátor elnök, Sako pátriárka még vicceket is mesélt két hozzászólás között, ami a Szentatyát is megnevettette. Ferenc pápa pedig reggelente, a plenáris ülés előtt a szinódusi terem ajtajában személyesen köszönt minden résztvevőt.

A püspök rámutatott: az motiválja a munkájukat, hogy valamit szeretnének adni a fiataloknak, útmutatást, gyakorlati tanácsot, hogy megtalálják a helyüket, hivatásukat az életben, és hogy ki tudjanak teljesedni. Ahogy a Szentatya fogalmazott, a fiatalkor ajándék, de egyben feladat is, hogy a bennük lévő talentumokat kamatoztassák.

A szinóduson Palánki Ferenc püspök is felszólalt. Beszédében egy aktuális témát érintett, ami Magyarországon, Kelet-Európában, de – ha a migrációt nézzük – globális szinten is probléma: sok tehetséges, akár diplomás fiatal elmegy külföldre egy jobb élet reményében. Ám gyakorta nem kapnak képzettségüknek megfelelő munkát, így elvész a talentumuk, nem hoznak gyümölcsöt. Mindez nem jó a befogadó országnak, nem jó a fiatalnak, mert nem tud kibontakozni, de nem jó az Egyháznak sem – a fiatalok nagyon sokszor „otthon hagyják” a hitüket, és nem találják a közösséget az idegen országban a helyi egyházzal. És természetesen mindez nem jó a fiatal szülőhazájának sem, mert néhány év múlva hiányozni fog az illető tehetsége, tudása onnan.

Hogy ezt megelőzzük, a lelkivezetésben és a katekézis során föl kell hívni a figyelmet az igazi értékekre – mutatott rá Palánki Ferenc püspök. – Nagy vonzereje van a luxusnak, de nem a luxus teszi boldoggá az embert, hanem az, ha a talentumait mások javára ki tudja bontakoztatni. Sokat tehetnek a külföldön munkát vállalókért a külföldi nemzeti missziók lelkipásztorai.

Palánki Ferenc Kocsis Fülöp érsek-metropolitával együtt egy olasz nyelvi csoportban dolgozik a szinóduson. Összesen tizennyolcan vannak a csoportban: többek között Pietro Parolin bíboros államtitkár, Giovanni Angelo Becciu, Mauro Piacenza és Gianfranco Ravasi bíboros is ebben a csoportban van. Több ország is képviselteti magát, nagyon sokfélék a résztvevők, mégis egyről beszélnek: hogy Isten nélkül nem lehet élni. Döntést kell hozni az életünk során, ezért kísérni kell a fiatalokat, velük kell lenni, és meg kell hívni őket a helyes útra, arra is intve őket, hogy a szeretet mindig elvárásokat is támaszt.

A szinódus első két hetében alapvetően azt járták körül a résztvevők, mit is jelent fiatalnak lenni, milyen feladatot, ajándékot ad ez az életszakasz, illetve hogy az Istentől kapott meghívásunk egyetemes, ám személyesek a talentumok. Isten mindenkit meghív a szeretetre, az üdvösségre, a boldogságra, az életszentségre. Minden fiatal személyes válaszán múlik a hivatás megvalósítása – számolt be Palánki Ferenc püspök.

Az interjú meghallgató ITT.

A szinóduson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke képviseli, valamint Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria