Járványzáró idényzárás a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatánál

Hazai – 2020. július 5., vasárnap | 12:48

Nem mindennapi idényt zártak a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai, hiszen a megszokott formában nem tudták a betegeket látogatni az év első felében. Az influenzajárvány miatti zárlatot a koronavírus miatti látogatási tilalom követte, így csupán telefonon és interneten tudtak a betegek „mellett” lenni.

Az idényzáró, csapatépítő együttlétet, amelyre június 25-én gyűltek össze a Betegápoló Irgalmasrend Váci Kórházának kápolnájában, már nagyon várták a kórházlelkészi szolgálat klinikai lelkigondozói.

A járványos időszakban telefonon tartották a kapcsolatot az általuk ellátott kórházak dolgozóival, betegek hívásait fogadták, az internetes hétköznapok videós, üzenetes, beszélgetős lehetőségeit használták. A nehéz hónapok után most végre „élőben” is beszélgethettek egymással, örülhettek a másik mosolyának, szavainak.

A június 25-i együttlét szentmisével indult, melynek nagyon személyes része volt a felajánlás: mindenki elmondta külön-külön, hogy kiért, milyen szándékra ajánlja fel a szentmisét, kiért gyújtja meg a mécsesét.

Félig megfogalmazott mondatok segítségével foglalták össze érzéseiket, osztották meg egymással az elmúlt időszak örömeit, új szokásait, megélt félelmeiket, erőt adó gondolataikat. A járványidőszak hétköznapjaiban mindenki számára megerősítő volt, hogy több időt tudtak szánni az imádságra és a szentmisékbe bekapcsolódhattak az internet segítségével.

Kis séta után egy helybéli, szakavatott vezető, Juhász Péter fogadta a csapatot a székesegyházban. Ezt követően a püspöki palotában azokat a kollégákat köszöntötte a közösség, akik a szolgálat 2004-es megalapítása után, 2005-ben elsőként álltak munkába a kórházaknál.

A lelkigondozók egy-egy szakkönyvvel, a betegek számára pedig a Kísérő című kis újság legújabb számával és imafüzetekkel indultak útnak.

* * *

A Hetényi Kórház Lelkigondozói Szolgálatának munkatársai június 24-én új önkéntes beteglátogatók fogadalomtételére gyűltek össze.

Március végére tervezték, hogy ünnepi szentmise keretén belül az öt új önkéntes beteglátogató munkatárs fogadalmat tesz, ám a járványügyi helyzet miatt el kellett halasztaniuk az eseményt.

Szentmise keretében Vizy Domonkos atya megáldotta a köpenyeket, kérve a Jóisten áldását viselőjükre, hogy szeretettel és alázattal tudják végezni szolgálatukat a betegek között.

* * *

Az egyházmegyei beteglátogató önkéntesek és lelkigondozók, valamint Faragó Artúr kórházlelkész kötelenebb formában is találkoztak a nyár elején: az egyik váci lelkigondozó, Polónyiné Maretta Judit és családja meghívására Szente felé vették az irányt.

Útközben Tereskén a Váci Egyházmegye egyik legrégibb műemlékét, a falu román kori (többször átalakított) templomát nézték meg. Szentén a nem sokkal fiatalabb, Szent Erzsébet tiszteletére emelt templomot tekintették meg, ahol a kórházlelkész szentmisét mutatott be.

Családi ebéd, beszélgetés követte a liturgiát a falu közösségi épületében, majd a vendéglátóknál ért véget az együttlét.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria