Jelenits István Szent Lászlóról: Ne legyőzni, hanem megmenteni, védelmezni akarjuk a másik embert

Külhoni – 2019. június 28., péntek | 10:14

Szent László ünnepén, június 27-én Jelenits István piarista szerzetes volt a szónoka a lovagkirály tiszteletére felszentelt, Nagyvárad központjában található templom búcsúünnepének. A város és az egyházmegye alapítóját, védőszentjét gyűltek össze ünnepelni a nagyváradiak.

Az ünnepi szentmisére, melynek főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök volt, megtelt a Szent László-templom.  A szentmisén az egyházmegye papsága koncelebrált. A főpásztor köszöntőszavaiban Szent László példáját mint a sötétben világító fényt állította az ünneplők elé.

Jelenits István piarista szerzetes homíliájának szerkesztett változatát az alábbiakban közreadjuk.

Nagyon szép, hogy ezen a nagyváradi búcsúünnepen, amikor Szent Lászlót ünnepeljük, akkor az Egyház éppen ezt a szeretetről szóló evangéliumi részletet (Mt 22,34–40) adja elénk. Az ószövetségi olvasmány a bölcsességet dicséri. Az evangéliumban pedig arra a kérdésre, hogy melyik a legfőbb parancs a törvényben, Jézus azt válaszolja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel.” A biblikusok azt mondják, hogy a zsidó emberek kérdése csapdát rejtett magában. Az ő felfogásuk az volt, hogy a törvény parancsai között nem lehet rangsorbéli különbséget tenni. Ahhoz az ember kicsi, hogy megkülönböztessen parancsokat. Jézus nem volt „kicsi” hozzá, hogy a sok-sok parancsolat közül kiemelje a szeretet parancsát. Fontos, hogy együtt emelte ki ezt a két parancsot: Szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd felebarátodat! Ugyanis összetartoznak: nem szeretheti Istent, aki az ő képmására teremtett embert nem szereti, és ugyanakkor az embert sem szereti az, aki nem emeli szeretetteljes tekintetét Istenre.

Mit is jelent a szeretet parancsa számunkra? A szeretet olyan szó, amivel élünk és sokszor visszaélünk. Ez minden kimondott szó kockázata. Mi a szeretet mércéje? Jézus. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Jézus a mennyei Atyát állítja elénk: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.”

Isten nemcsak szavával tanítgat bennünket – arra, hogy szeressük egymást –, hanem a maga szeretetével megelőz minket. Erre tanít minket, hogy vegyük észre: szeret bennünket, és ez a legnagyobb dolog, ami velünk történik ebben a világban.

Ezért teremtett saját képmására, hogy ebben a szeretetében utánozni tudjuk őt. Mi is tudjuk viszontszeretni (őt), aki előbb szeretett minket, és tudjuk egymást is szeretni, akkor is, ha tökéletlenek vagyunk. Hiszen, Isten így, tökéletlenségeinkkel szeret minket! Nem azért, hogy kiegyezzen velük, nem azért hogy felrója őket, hogy undorodva mondja, hogy nehéz bennünket szeretni…, hanem nyomorúságunkban, bűnök között vergődő nehéz életünkkel is igaz szeretettel szeret. Így tanít meg arra, hogy szeressük egymást és önmagunkat is. Kötelesek vagyunk magunkat is szeretni. Ha az Isten szeret bennünket, akkor nem mondhatjuk magunkról, hogy én csak hitvány semmirekellő vagyok, nincs bennem semmi szeretetre méltó. Szedjük össze magunkat, induljunk el, higgyük el, hogy Isten szeret minket!

*

Milyen megrendítő erre a szeretetre gondolni, amikor Szent László alakját idézzük meg. László, Szent Istvánhoz képest, szinte a semmiből tűnik elő. Nem tudjuk, ki volt a tanítója; nem tudjuk, milyen könyveket olvasott, ki segítette a fejlődését. Úgy hozta a Gondviselés, hogy egymást váltó uralkodók közül egyszer csak trónra került. Tizennyolc éven keresztül uralkodott Magyarországon. Fiatal volt, amikor trónra került, és ötvenéves múlt, amikor meghalt. Szent István kétszer olyan hosszú ideig uralkodott. De László már a kereszténységtől jobban megérlelt közvéleményt örökölt. Férfias, katona virtussal élte az evangéliumot, hirdette annak igazságát. Mélyen gondolkodó, hívő ember volt. Ez az ember csodatevő volt. Néha aggódva állunk meg a csodáiról szóló beszámolók előtt, olyan szertelenek, mesébe illenek. Hamar elterjed róla: ez az ember közel van az Úristenhez, meg tudja menteni, meg tudja gyógytani az embereket. Szent István törvényeit is kiigazítja, de nem hosszú értekezéseket hagyott ránk, hanem a lovagi kereszténységnek az eszméit írja le.

Vannak ellenségeink, akikkel el kell bánni, de akkor is imádkozni kell értük, amikor küzdünk ellenük.

Ennek az egyik eredménye, hogy például azoknak a kunoknak, akiket legyőz, leszármazottai élnek országszerte, ahogy erre emlékeztetnek az azonos nevű települések is.

A Szent István király utáni zavaros időkben ennek a lovagi eszménynek, annak a jókedvű, Istenben bízó, szeretettel átitatott tettekre kész kereszténységnek képviselője és hirdetője tud lenni Szent László.

*

Ennek a csodatevő embernek a tettei vannak lefestve, és megtalálhatóak Zalától a Felvidéken át Székelyföldig. Szent László „lelke” ezeknek a képeknek, a csodatörténetek révén maradt meg, és szólít meg bennünket ma is. Elevenek, és hatnak ránk, nem művészettörténeti okokból. A képek a szeretetről szólnak.

Arról az Istenről, aki szeretetből, saját képére teremtett minket. Ez nem azt jelenti, hogy könnyűszerrel, mindenfajta jóval elhalmozza és elkényezteti, hanem próbatétel elé is állítja, mert szereti, és bízik az emberben.

És ebben a teremtettségünkben szólít meg, hogy ismerjük meg megelőző szeretetét, és viszonozzuk azt; hogy az ember ne önző életet éljen, hogy ne félelemben, hanem odaadottságban éljen – és higgyük el: ha ebben a szeretetben odaadjuk magunkat, akkor nem elveszítjük, hanem megtaláljuk önmagunkat.

Így magyarázza meg a kereszténység lényegét, más vallásoktól való eltérő, különleges voltát Szent László. Több évszázad után a közelben született protestáns költő, Arany János is a Toldiban Szent Lászlóról beszél. A költő nem kezd arról beszélni, hogy a protestánsok nem hisznek a szentekben, hanem nagyon-nagyon szereti ezt a Szent Lászlót, és szeretetreméltóságát bemutatja. A vitéz embert állítja elénk.

Aki nem azért vitéz, hogy a maga erejét bizonygassa, és másokat leaprítson vagy kicsúfoljon, a versenyekben diadalmaskodjék, hanem azért, mert meg akarja védeni, menteni a világot, az embereket a rossztól. Ezért fordul azok ellen akik ellen harcolni kell, de akiknek meg kell tudni bocsátani, akik bűnbánatot tartva készek arra, hogy a nagyobb jót megismerjék.

Ezen a búcsúünnepen, itt, a nagyváradi templomban ez a Szent László az evangéliumon keresztül is közvetlenül megérint bennünket. Azzal a valósággal ajándékoz meg, ami nem a hétköznapoké. A hozzánk közel álló Istennek a szeretetéről szól. Annak bizonyosságáról tesz tanúságot, hogy arra születtünk, hogy ezt a szeretetet megismerjük, megtapasztaljuk, viszonozzuk, és ebben éljünk, erre pazaroljuk el ezt az egyetlen életünket. Mert akkor teljesül be az életünk.

A XX. század és korunk sok mindennel meglepte az emberiséget. Gazdagabbak vagyunk, mint akármikor a történelmünk során. Már jártunk a Holdon, hihetetlen technikai lehetőségek nyíltak meg…, de a poklok is megnyíltak. Mert ugyanaz az ember világháborút csinált, és olyan emberírtásokat, amikhez foghatót a fantáziánk is nehezen tud elképzelni. De ha megtesszük a szeretet parancsát, hogy szeretjük Istent és egymást, akkor ha a föld nem is válik paradicsommá, de szép lesz, egy olyan élet kezdete, ami tele van olyan ígéretekkel, amiknek a valóságáról Krisztus szeretete a garancia.

Szent Lászlóhoz nekünk is közünk van. Ő nem a múlté. Hozzánk szól: a világ minden csodájánál nagyobb csoda, hogy szeretetből szeretetre születtünk. A hivatásunk, hogy ebben a meggazdagodó világban ne egymással szemben, hanem egymás felé forduljunk, és figyelmesek legyünk. A technikai fejlődésnek is ezt kell szolgálnia. Mert ha hiúsággal, gőggel fordulunk egymás felé, a saját életünket is pokollá tesszük.

A pokol közelében élünk, de ez akkor nyílik meg előttünk, ha Isten meghívó szavát nem vesszük komolyan. Mert kétezer éve nem tudunk különbet ennél, amire Jézus tanított minket: szeressünk!

Ennek a tudatában vonzotta Szent László életében és ma is maga köré az embereket. Leleménnyel, de ne hencegve ennek a szeretetnek a törvényét ragyogtassuk fel életünkben – Jézus szavát és Szent László példáját követve!

Fotó: Vojticsek Ilona

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria