Jézus számít rátok – Székely János lektorokat avatott Szombathelyen

Szombat reggel sokan gyülekeztek a Sarlós Boldogasszony-székesegyház előtt. A Brenner János-iskola elsőáldozói már kifelé jöttek fehér ruhába öltözve, családjuk kíséretében a templomból, a napsütésben fényképek készültek, miközben az oltár előtt felállított széksorokat már elfoglalta a 29 fehér ruhába öltözött férfi, mögöttük családtagjaik. Lektorjelöltek, a Szombathelyi Egyházmegyében tavaly indított képzés résztvevői, akik ma ünneplik elköteleződésük első lépcsőfokát.

A szentmise főcelebránsa és szónoka Székely János megyéspüspök volt, koncelebrált Martos Levente Balázs, a képzés „atyja”, valamint más paptestvérekkel együtt a lektorok plébánosai.

„Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket” – Jézust idézve Székely János arról beszélt, ez a küldetés nemcsak az apostoloknak, papoknak, hanem minden keresztény embernek szól, mindannyiunk küldetése, hogy a föld sója, a világ világossága legyünk.

A főpásztor afrikai élményét megosztva mutatott rá a világiak szolgálatának értékére: Egy fél egyházmegye nagyságú területen, hetven településen mindössze két pap szolgált. Mégis eljutott Isten igéje minden településre, amit az ott szolgáló katekétáknak köszönhettek, ők jelentették az Egyház életerejét. „Hasonló küldetést ad nektek is. Hála tölt el, hogy megérintette szíveteket, hogy ennek az öröme túlcsordul bennetek. Sugározzátok Isten szeretetét, azt a legtöbbet, amit ember embernek adni tud.”

A liturgia elején Martos Levente Balázs név szerint szólította a jelölteket. „Jelen” – válaszolták, és felálltak. A férfiak egy éven át készültek a Szombathelyi Egyházmegye által szervezett képzésen, hogy eljussanak az elköteleződés első lépcsőfokához. Ezen a májusi szombaton lektorrá avatták őket, hivatásuk középpontjában pedig – azáltal, hogy jogosultságot kapnak a szentírási olvasmányok felolvasására – Isten igéje áll. Szolgálatuk és képzésük útja viszont folytatódik, a következő lépcsőfok az akolitátus lesz, de távlati lehetőségként vár rájuk az állandó diakonátus is.

Székely János püspök a lektorátus középpontjáról, a Szentírásról, Isten igéjéről, annak erejéről tanított. Ezt a hármas feladatot fogalmazta meg: Legyetek Isten igéjének meghallói, megélői és hirdetői. „Isten igéjében élet van, ez az ige alkotta a világot. Ha érteni szeretnénk a teremtő Isten bölcsességéből, erejéből teremtett világot, akkor a logoszt kell faggatnunk. Ha szeretnénk, hogy helyükre kerüljenek a világban a sokszor annyira széteső részek, a tudomány, a kultúra, a gazdaság, akkor értenünk kellene újra az egészet, az egésznek az értelmét és célját. Az isteni logoszt, logikát, amit beleültetett az atomokba, a sejtjeinkbe, lelkünkbe. Mert a Logoszban tárul fel az egész értelme, benne tudnak helyükre kerülni a széteső részek. Az egész célját és értelmét kell keresnünk, arra a távlatra kell tekintenünk, amit az egész nyújt – ahogy egymás után következő lépéseink is akkor tudják tartani az irányt, ha előre, a célra tekintünk, nem pedig a földön lépegető lábunkra.”

Isten Igéje alkotott mindannyiunkat, a mi szívünket is. Ha hallgatjuk az Igét, tudjuk, a Teremtő szól hozzánk, az, aki megálmodott minket, aki közelebb van hozzánk, mint mi saját magunkhoz. Ez olyan húrokat érint meg, amit senki más nem tud – tette hozzá a főpásztor.

Az ige erejét Székely János egy történet segítségével érzékeltette: A Gulágon raboskodott egy Kornfeld nevű orvos. Feltűnt neki az egyik fogoly, egy öregember, akiből olyan belső béke sugárzott, ami megfogta őt. Mellé ült, és beszélgetni kezdtek. Az öreg Jézusról mesélt neki, megtanította neki a Miatyánk szavait. Az ima mélyen megérintette az orvost. Egyszer egy késelésben megsérült őrt, történetesen az egyik legkegyetlenebbet kellett ellátnia. Megfordult a fejében, hogy engedi elvérezni, hiszen megérdemelni. Megdöbbent. Idáig jutott? Képes lenne orvosként egy ember halálát okozni? Ekkor eszébe jutott a Miatyánk. „Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Megműtötte a sebesültet, és megmentette az életét. A szívében megszületett a hit. Elkezdett mesélni a foglyoknak Jézusról, elmondta mindazt, amit az öregembertől hallott. Imádkozott a haldoklók ágyánál. Mindez egyre kevésbé tetszett az őröknek. Egyszer hoztak egy kétségbeesett, elgyötört rabot. Odaült mellé, és mesélt neki, imádkozta mellette a Miatyánkot. Mikor éjszaka visszaindult a barakkjába, az egyik őr fejbe vágta, és meghalt. De az evangélium fénye nem aludt ki a táborban. A rab felépült, emlékezett arra, amit Kornfeld elmondott neki. Ő volt Szolzsenyicin.

A főpásztor ezzel a történettel mutatott rá arra a különleges erőre, ami Isten igéjében van. A lektorjelölteket arra biztatta, hirdessék Isten bölcsességét, felhívta arra a figyelmet, hogy küldetésüknek Isten kegyelmére építve tudnak szilárd alapot adni.

A főpásztori tanítás másik fő gondolata a lektori hivatás meghatározása volt. „Legyetek apostolok – erre küld benneteket Krisztus. A lektor a lelkipásztor munkatársa, nem helyettesítője, nem is kipótlója. A papnak ugyanis »helyettesíthetetlen helye, küldetése, szerepe van«, személyében felszenteltsége által megjeleníti Krisztust.” Arra kérte a lektorokat a püspök, hogy a közösségekben szorgalmazzák a papi hivatásokért való imádságot, sugározzák ennek égető fontosságát.

A lektor, valamint az akolitus és a diakónus személye által is az Egyház jobban jelen tud lenni a világban. Székely János így fogalmazott: „A világiaknak köszönhetően nemcsak az akváriumban tudunk halászni, hanem az óceánban is, és nagy halakat tudunk az Egyház hálójába befogni.”

A világiak el tudnak jutni oda is, ahova a pap nem. A lektor el tudja vinni a világba, a művészet, a tudomány, a gazdaság világába, a családok életébe az evangéliumot. „Az Egyház számít szolgálatotokra. Legyetek a föld sója, Krisztus világossága!”

Székely János a Cursillo lelkiségi mozgalomban megtapasztaltak alapján rámutatott, milyen különleges ereje van annak, ha a pap és a világi együtt hirdeti Jézus evangéliumát, ha a pap mellett ott áll egy családos ember a maga világi jártasságával, bölcsességével, feladatainak példaértékű végzésével.

„Elmélkedjétek Isten igéjét, éljétek meg a tanítást és hirdessétek!” Ezt az az ember tudja megtenni, aki maga is „megsebződik”. Sugározzon belőletek Jézus szeretete, nagylelkűsége, először feleségetek, gyerekeitek, a legközelebb állók felé.

„Sokan szomjazzák azt a békét, amit csak Isten adhat. Ti ezt a kincset megkaptátok. Jézus számít rátok, legyetek az ő világossága” – zárta beszédét a főpásztor, és az oltárasztal elé állva megáldotta a felolvasói szolgálat jelöltjeit, s az egybegyűlteket.

Ezután a jelöltek egyesével előre léptek. Letérdeltek a Szentírást tartó, a ministránsok gyűrűjében ülő főpásztor elé. Ő pedig e szavakkal bízta rájuk a küldetést: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljon az emberi szívekben.”

A liturgia végén Martos Levente Balázs így szólt az ünneplőkhöz: „Formálódó közösség vagyunk, melynek hivatása Isten szavának továbbadása, az Egyház életének megújítása, és a kölcsönös szeretetben Isten jelenlétéről való tanúságtétel.” Balázs atya köszönetet mondott Székely Jánosnak, hogy ezt a formálódó közösséget személyes jelenlétével erősíti, tanítja, gazdagítja. Örömének adott hangot, hogy a fehérruhába öltözött apák mögött többük szintén fehér ruhába öltözött gyerekei ülnek, a délelőtti elsőáldozók. „Közös az ünnepünk” – fogalmazott.

Arra készülünk, hogy az Isten igéjét továbbadjuk, és a megtestesült Ige szentségi jelenlétének kiszolgáltatói lehessünk majd az akolitusavatásban. Reményteli, hogy a hitünkben mindig gazdagok lehetünk, és ha még kicsinyek is vagyunk is, az a remény éltet, hogy az Úr evangéliuma növel minket – tette hozzá Martos Levente Balázs.

Búcsúzóul a főpásztor Istennek és minden közreműködőnek köszönetet mondott. A liturgia véget ért. Az ünneplők fényképkészítéshez gyülekeztek. A frissen avatott lektorok mellett plébánosaik álltak az oltárlépcsőn. Aztán a családtagok is megtalálták egymást, sorban készültek a fényképek. Egy fiatal apuka karján fogta egy év körüli lányát, mellette várandós felesége, a szülők és testvér. A lektorrá avatott apa és fia mellett a papnövendék testvér, és a már lektor fiú kezében a három hónapos unoka. Egy családapa és felesége az éppen most elsőáldozó lányukkal és a rokonsággal fényképezkedett, egy másik édesapa az ugyancsak elsőáldozó fiával állt a fényképező lencséje elé.

Az ünneplőket ebédre várta a püspökség. Az asztaloknál még ebéd után  is hosszan beszélgettek: Balázs atyával már a folytatást, a következő évfolyam számára indítandó képzést tervezték.

 Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír