Jom Szudzsong szöuli érsek is a NEK előadója lesz

Kitekintő – 2021. május 12., szerda | 10:43

Az Észak- és Dél-Korea közötti békéért évek óta aktívan tevékenykedő, médiaalapító szöuli érsekkel is találkozhatunk szeptemberben Budapesten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. 2014 májusában római katolikus vezetőként Andrew Jom Szudzsong (Yeom Soo-jung) bíboros lépte át elsőként a diktatórikus Észak-Korea határát.

A főpásztor a határ északi oldalánál lévő keszongi ipari parkba látogatott, ahol dél-koreai katolikus munkások is dolgoznak. A terv szerint szentmisét is szerettek volna bemutatni, de végül erre nem kerülhetett sor. A bíboros mégis történelmet írt, és azt reméli, hogy elősegítheti a két ország közötti párbeszédet.

A keszongi ipari komplexumban, ahol északnak és délnek együtt kell élnie, látogatásom során megmutatkozott a remény, hogy a két koreai ország felül tud kerekedni a múltbéli fájdalmán és szomorúságán. Hiszem, hogy a jóakaratú emberek őszinte szívű próbálkozásával békét teremthetünk a félszigeten"

– nyilatkozta Andrew Jom Szudzsong.

Észak-koreai látogatását három hónapig szervezték, de utazásának tényét biztonsági okokból csak egy nappal az indulás előtt hozták nyilvánosságra. 2014 tavasza különösen feszült időszak volt a két koreai ország életében. Kim Dzsongun az előző évtől kivégzések sorát rendelte el. Az észak-koreai diktátor még saját nagybátyját is hadbíróság elé állíttatta, aki az ország második legbefolyásosabb emberének számított. Csang Szongtheket árulónak nyilvánították, és azonnal kivégezték.

Andrew Jom Szudzsong bíboros hosszú ideje küzd a két ország közötti megbékélésért, valamint az északon tapasztalható vallásüldözés és ateista szemlélet ellen. Szöul érseke mártírok közvetlen leszármazottja, két ősét 1850-ben katolikus hitük miatt végezték ki.

A dél-koreai katolikus egyház bő két évszázados múltra tekint vissza. Történetének első száz éve az üldöztetésről szólt, hiszen az ország akkori vezetése veszélyes, államellenes vallásnak bélyegezte a katolicizmust. Az ottani egyház tízezer mártír emlékét őrzi. Szent II. János Pál és Ferenc pápa is a keresztényüldözés számos áldozatát avatta boldoggá.

Dél-Koreában virágkorát éli a katolikus egyház, az elmúlt közel fél évszázadban a hívek száma félmillióról 5,3 millióra nőtt. Ennek a hátterében az állhat, hogy a katonai diktatúrákkal szemben mindvégig kritikus és ellenzéki álláspontra helyezkedett. Észak-Koreában a kiszivárgott hírek szerint minden vallásgyakorlat tiltott, csupán három templom működik, amelyeket külföldieknek hoztak létre. Amikor Ferenc pápa Dél-Koreában járt, a pápai misére meghívták az északi állam katolikusait is, amit az egyházi forrásokból származó hírek szerint elutasítottak.

Andrew Jom Szudzsong bíboros, Szöul érseke felismerte azt is, hogy a 21. században a tömegtájékoztatásnak óriási jelentősége van az emberek életében. Bátorítja az Egyház jelenlétét a médiában. Nevéhez kötődik a Peace Broadcasting Corporation médiaszolgáltató megalapítása is.

A megbékélés mellett a főpásztor sokat tesz a társadalmi szakadékok csökkentéséért. A járványhelyzetben arra szólította fel a híveket, hogy támogassák a szegénységben élőket. Kiállt azért is, hogy mindenki hozzájuthasson a vakcinához, a vagyoni helyzet ne legyen akadálya a gyógyulásnak.

Húsvétkor egy alapot hoztak létre azok támogatására, akik a világjárvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. A bíboros vízkeresztkor leveskonyhát is nyitott egyházmegyéjében, ahol ő maga állt be ételt osztani.

A myeongdongi székesegyházba járó katolikusok egy csoportja kifőzdét nyitott, ahol január 6-a óta hetente háromszor, minden szerdán, pénteken és vasárnap 1400 csomagolt meleg ételt osztanak szét a rászorulók között, amely kezdeményezés ötletgazdája ugyancsak a Szöuli Főegyházmegye volt, élén Andrew Jom Szudzsong bíboros érsekkel. Az ételosztást Dél-Korea egyik legnagyobb óriásvállalata, az SK Group energia- és vegyipari részlege szponzorálja. A segélyakcióban közreműködő önkéntesek a One Body One Spirit (OBOS) mozgalomhoz tartoznak, amely az Egyházmegyei Karitászhoz kapcsolódik. A csomagolásban és az ételosztásban olykor maga a bíboros is segít.

Franz Dzsonghvan Kim, az OBOS ügyvezető igazgatója elmondta: Ferenc pápa 2014-ben, mikor meglátogatta a myeongdongi székesegyházat, megáldotta őket, és azt kérte, legyenek az evangélium kovászai, akik belülről, láthatatlanul idézik elő az átalakulást. „Remélem, hogy a myeongdongi leveskonyha is egy ilyen kis kovász lesz, amely mind az Egyházat, mind a világot meleg, szeretetteljes hellyé változtatja” – fűzte hozzá a mozgalom igazgatója.

A NEK meghívott előadója hozzáfűzte:

Az üzenet mindannyiunknak szól, hogy egy családként kötelezzük el magunkat a szegények gondozása mellett.

Jom bíboros szerint a leveskonyha válasz Ferenc pápa tavaly, a szegények világnapján elhangzott felhívására: „A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet!”

Forrás: Vatican News/UCA news/NEK

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria