Jubileumi „Ez az a nap!” – Hálaadással telt meg a Kárpát-medence

Hazai – 2020. július 24., péntek | 11:46

A járvány miatt idén az „Ez az a nap!” keresztény zenei rendezvényt csak online követhette a közönség július 18-án, szombaton a Puskás Arénából. A rendezvényen a kortárs keresztény könnyűzene és a modern gospel legismertebb előadói léptek fel.

A rendhagyó esemény szervezői úgy fogalmaztak: „Hisszük, hogy Isten terve volt, hogy online formában valósulhasson meg a rendezvény. Hálásak vagyunk, hogy ennek köszönhetően a stadion befogadóképességének többszöröse vehetett részt Isten imádatában a világ számos pontjáról. Köszönjük a sok visszajelzést, bátorítást, amit tőletek kaptunk!”

Az ötórás program három fő részből állt: kelet-közép-európai nemzetek üdvözlő videóiból, ismert nemzetközi előadók bejelentkezéseiből, valamint hazai dicsőítő zenészek helyszíni produkcióiból. A zenei részek között pedig igei üzenetek, imádságok és beszélgetések hangzottak el.

Az „Ez az a nap!” felekezetközi mozgalom jó kapcsolatot ápol a környező nemzetek keresztény mozgalmaival és dicsőítő együtteseivel. Ezért fontosnak érezték, hogy a jubileumi – a megalakulás 20. évfordulóján tartott – programon ők is megszólalhassanak. Szlovákiát a Godzone mozgalom és a Timothy zenekar képviselte, Romániából Laviniu Gabor küldte üdvözletét, Horvátországból Andrej Grozdanov és Vannessa Mioč zenélt, Szlovéniából a Roadshow-n megismert Svetnik és CheckPoint United dicsőített. A határon túli magyarságot képviselte a Crux Felvidékről, a Reménység és a Worship Night Band Erdélyből, az Amaro Del Kárpátaljáról; Dobner Illés és Évi pedig Angliából jelentkezett be.

A távolabbi, de még régiónkhoz tartozó nemzetek közül a Not An Idol együttes Moldovából küldte dalát, Veronika Lohmer az augsburgi Imádság Háza képviseletében zenélt, Mate.O pedig Lengyelországból jelentkezett be. ‪Tomáš Polívka‬ Csehországból, míg Zhivko Barbutov Észak-Macedóniából küldte üdvözletét.‬ ‬‬

Az esemény színfoltja volt a Pintér Béla által vezetett kerekasztal-beszélgetés, melynek során néhány helyi „Ez az a nap!” roadshow-szervezőt hallhattak az érdeklődők. Petz Reni (Eger), Lele Máté (Szeged) és Tömő Anita (Szombathely) beszélt arról, hogyan élték meg a szervezést, és milyen lelki változásokat tapasztaltak azóta városukban.

A program gerincét a helyszínről, a Puskás Arénából jelentkező hazai zenészek Istent imádó dalai adták. Prazsák Laci a stadion kezdőköréből indította az élő adást, majd az Aréna egyik termében berendezett stúdióból hallhatta a közönség a PZM-et, Gável Andrást és Gellértet, Mező Misit, Csiszér Lacit és Prazsák Lacit, az Unless együttest, valamint Pintér Bélát és Hannát. Caramel a pálya közepén énekelt; zsoltárfeldolgozása imádságként szállt fel a nyitott stadionból az ég felé.

A magyar zenészek blokkjai között egy-egy olyan külföldi előadó videoüzenetét játszották le, akit eredetileg meghívtak a stadionba, de a járványhelyzet miatti korlátozások következtében nem tudott eljönni. Elsőként az egész „stadionos vízió” egyik inspirálója, Noel Richards szólalt meg otthonából, majd a modern dicsőítő zene egyik úttörője, Graham Kendrick következett. Nem hiányozhatott az egykori Delirious? zenekar frontembere, Martin Smith sem, valamint üdvözletet és egy-egy dalt küldött a London Community Gospel Choir, Michael W. Smith, Chris Tomlin, Matt Redman, Kim Walker-Smith és a Rend Collective is.

Minden „Ez az a nap!”-on nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők arra, hogy a zenés dicsőítés mellett igei üzenetek is elhangozzanak. Így volt ez most is: tanúságot tett az író Max Lucado; a Passion mozgalom vezetője, Louie Giglio; a végtagok nélkül született motivációs tréner, Nick Vujicic; valamint buzdító szavakat küldött az Integrity Music képviseletében Les Moir is. Magyar részről a Reménység Estéken elhangzott üzenetekből vetítettek le egy összeállítást, és elhangoztak a helyszínről László Viktor gondolatai is.

Az ige mellett az imádság is alapvető része a rendezvénynek, melyet idén a Kárpát-medence különböző régióinak egy-egy ifjúságért felelős lelkésze vezetett a történelmi egyházak és az újabb felekezetek képviseletében. A helyszínen Gurzó János (Magyarország) és Olgyai Csaba (Felvidék) imádkozott, míg videóban kapcsolódott be Szabó Árpád a Vajdaságból, Sipos József Kárpátaljáról és Szűcs Dávid Erdélyből. Az estét az imádságként felhangzó Himnusszal zárták, melyet Bolyki Sára énekelt.

A tervek szerint – és ha Isten is úgy akarja – 2021. július 24-én személyesen is ott lehet mindenki a stadionban.

Forrás és fotó: Ezazanap.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria