Karitász-gyorssegély a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vihar után

Hazai – 2017. június 22., csütörtök | 12:20

Óriási károkat okozott a vihar június 21-én, szerdán délután főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Katolikus Karitász 10 millió forintot különített el a károsultak megsegítésére. A károsultak nagy számára való tekintettel a Katolikus Karitász gyűjtést hirdet a bajba jutottak megsegítésére.

A jégeső és a szél több településen rongálta meg a házak tetejét, az ablakokat, a villanyvezetékeket, és több fa is kidőlt a heves viharban. Több településen szünetel még most is az áramellátás a leszakadt vezetékek és villámcsapások okozta károk miatt.

Halmajon és Megyaszón keletkeztek a legnagyobb károk. Az elsődleges felmérések alapján 400 ház károsult, ebből 200 súlyosan, és több mint 30 lakhatatlanná vált. A házak tetején összetört a pala és leszakadt a mennyezet. Összesen 68 embert kellett kitelepíteni.

A Katolikus Karitász országos központja 10 millió forintot különített el a katasztrófaalapjából, amelyből a károsult családokat segítik az elkövetkező hetekben.

A Karitász egri központja azonnal tájékozódott a károkról, és felvette a kapcsolatot Megyaszó polgármesterével. Árvai Ferenc igazgató a polgármester kérésének megfelelően egy tonna liszttel és élelmiszersegéllyel érkezett a helyszínre. A lisztet a település egyik közösségi konyhája használja fel a kitelepítettek étkeztetéséhez.

A Katolikus Karitász önkénteseivel és adományokkal segíti a kitelepítettek ellátását, majd a kárfelmérést követően szükség szerint segíti a házak felújítását, takarítását, ingóságpótlását.

Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója a helyszínen koordinálja a munkákat.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei viharkárosultak nagy számára való tekintettel a Katolikus Karitász gyűjtést hirdet a bajba jutottak megsegítésére: a Karitász 1356-os adományvonalának tárcsázásával hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a károsultakat. Emellett elkülönített bankszámlán is várják mindazok felajánlását, akik segíteni szeretnének a viharkárosult családoknak.

A pénzadományokat az alábbi bakszámlaszámra várják:
Katolikus Karitász
Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008
A közlemény rovatba kérik beírni: „viharkár”

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria