Karitász-önkéntesek alapképzése Érden

Kishírek – 2019. február 11., hétfő | 15:39

Önkéntesek számára tartott alapképzést a Katolikus Karitász február 4-én Érden.

A 35 fő részvételével megtartott képzésen – lelki ráhangolódást követően – Megyeri Márta, a budapesti Szent Erzsébet Karitászközpont irodavezetője beszélt a szervezet történetéről és felépítéséről. A Karitász nyolc súlyponti területének bemutatásánál az előadó részletesen kitért az egyes célcsoportokkal kapcsolatos sajátosságokra, jellegzetességekre. Ezt követően bemutatták az országos segélyprogramokat. Fontos tudnivalók hangzottak el az arculatról, a logóhasználatról és az egységes fellépés szükségességéről.

Az ebéd utáni szekció kifejezetten a plébániai karitászcsoportok működését mutatta be: az adománygyűjtést és -osztást, a kompetenciahatárok figyelembevételét, a csoportok dinamikáját, feladatvállalását, a plébánossal való együttműködést és az utánpótlás-nevelést, külön megemlítve a Caritas Junior szervezetet.

A képzésen lehetőség nyílt saját élmények, tapasztalatok megosztására is.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria