Kelj fel, és gyere Atyádhoz! – Szombaton újra vár a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Hazai – 2019. május 16., csütörtök | 17:21

Május 18-án ismét megrendezik a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. A mottó ezúttal: „Felkelek és Atyámhoz megyek…”.

„Nagymaros” története több mint négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes–imádságos összejöveteleket szerveztek. A programot később fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos is pártfogásukba vették, és segítettek rendszeressé tenni a találkozókat. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.

Isten Egyházán keresztül szeretne jelen lenni életünkben a hétköznapokon és az ünnepek idején is. Ennek kitüntetett pontjai a szentségek, legyenek egyszeriek vagy rendszeresek. A következő találkozókon ezekről az életadó forrásokról, találkozási pontokról lesz lehetőség gondolkodni, idén tavasszal különösen is összpontosítva a gyógyulás szentségeire.

A május 18-i ifjúsági találkozó főelőadását Száraz László, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa és Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános tartják. Előadásuk és az egész találkozó középpontjában a bűnbánat áll majd, de a résztvevőknek arra is lehetőségük nyílik, hogy a délután folyamán tartandó, személyesebb hangvételű műhelyeken, fakultációkon szembenézzenek életük veszteségeivel, együtt keressék a gyógyulás és a kiengesztelődés forrásait. A nagymarosi ifjúsági találkozókon a kezdetektől fogva különösen fontos, hogy a résztvevők lehetőséget kapjanak szentgyónás elvégzésére – erre a májusi találkozón kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők.

A témára már előre lehet hangolódni a főelőadók meghívólevele segítségével, amely elérhető a rendezvény honlapjánEgy QR-kód segítségével le lehet tölteni Rembrandt híres festményét, A tékozló fiú hazatérését is. Ez is hozzájárulhat a szentgyónás és Isten irgalmának jobb megértéséhez.

A találkozó ez alkalommal is közös reggeli napindítóval kezdődik 9 órakor a nagymarosi plébániakertben – a délelőtt zenei szolgálatát a Nyolc Boldogság Közösség nővérei végzik majd.

A főelőadást követően számos lelkiségi műhely és fakultáció várja a résztvevőket a délután folyamán.

 

A 4 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Beer Miklós váci megyéspüspök lesz; a szentmisén a szombathelyi Új Esély Dicsőítő Zenekar végzi a zenei szolgálatot.

*

A találkozó programja:

9 óra: napindító (plébániakert)
10 óra: főelőadás: Száraz László, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa és Szilágyi Szabolcs piliscsabai plébános, majd szentségimádás a Nyolc Boldogság Közösség nővéreivel (plébániakert)
12 óra: fakultációk (különböző helyszíneken)
14 óra: ebédszünet, idő a személyes találkozásokra
15.30: énekpróba a szentmisére
16 óra: szentmise (plébániakert)
18 óra: közös éneklés a szombathelyi Új Esély Dicsőítő Zenekarral, majd táncház a Jászok Együttessel (plébániakert)

*

Fakultációk, imaműhelyek:

• A főelőadókkal a művelődési házban beszélgethetnek tovább az érdeklődők.

Kerényi Lajos atya a nagytemplomban vár minden résztvevőt előadásán.

Kérdésed akadt? Vidd fel a nagymarosi kálváriadombra – a hegymászás után Brückner Ákos Előd, Somogyi Sándor és Farkas László atya vár a kérdezz-felelek fakultáción.

Meghívtál, hogy vízre lépjek… Keresztény vagy? Ez azt jelenti, meghívott vagy. Neked is van hivatásod! Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely abban szeretne támpontokat adni, hogy az Úr mellett dönts, hogy beszállj Jézus mellé a bárkába. A Szent Márton Közösségi Házban rendezendő programra a 18 és 35 év közötti fiatalokat várják.

„Szállj, dalom!” – Sillye Jenő zenés tanúságtétellel vár minden érdeklődőt az alsó iskolában.

MiNEK? KiNEK? MindenkiNEK! – Fábry Kornél atya és minden, amit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról tudni érdemes! Ha érdekel 2020 legnagyobb, világméretű katolikus rendezvénye, ha te is szívesen részese lennél ennek az egyhetes ünnepségsorozatnak, ha ki nem hagynál egy Guiness-rekordot, vagy csak tudni szeretnéd, hogy mennyiben érint a NEK téged, akkor szeretettel várnak egy színes előadással a felső iskolában!

• Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat munkatársai várják a Szent Márton Közösségi Ház udvarán mindazokat, akik az imádság terében szeretnének beszélgetni, találkozni önmagukkal.

„Ami egyszer a tiéd volt…” – Markó Mária gyásztanácsadóval a veszteségekről beszélgethetnek az érdeklődők a felső iskolában.

• A Nyolc Boldogság Közösség tagjai a plébániakertben tartanak bűnbánati liturgiát – velük imádkozva felkészülhetnek a résztvevők a kiengesztelődés szentségének vételére.

„Életbevágó veszteségek és döntések” – Keresztes Ilona rádiós szerkesztő-műsorvezető és a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség a felső iskolában várja az érdeklődőket.

• Azoknak, akik csak csendre és az Úr jelenlétére vágynak, egész délután tart majd a csendes szentségimádás az altemplomban.

• A főelőadás végétől a szentmise kezdetéig folyamatosan lesz lehetőség szentgyónásra, lelki beszélgetésre a jelen lévő papokkal.

• A művelődési házban véradás lesz 14 órától 15.30-ig. Személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ-kártya szükséges hozzá. Csak 18 éven felüliek adhatnak vért.

A nap teljes, részletes programja a találkozó honlapján olvasható.

A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, programokat bemutató standok várják az érdeklődőket. Jelen lesznek a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a szaléziak, a Pálos Nővérek és a hozzájuk tartozó világi engesztelő család, a Váci Egyházmegye fiataljai, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata, a Mária Rádió, a szegedi Karolina Katolikus Egyetemi Szakkollégium, a KAZETTA – Katolikus Zenei Tábor képviselői, az Irány Taizé! szervezői.

* * *

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó keretében immár harminc éve, 1989 óta szerveznek Gyerekmarost. A fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinapon korosztályok szerint öt altábort rendeznek:

• Kis altábor: óvodások és 1. osztályosok;

• Nagy I. altábor: 2–4. osztályosok;

• Nagy II. altábor: 5–6. osztályosok;

• Kamaszmaros: 7–8. osztályosok;

• Diákmaros: 9–10. osztályosok.


Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10-12 gyermek alkot közösséget csoportvezetőikkel. A programokkal (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) a szervezők szeretnék hozzásegíteni a gyerekeket, hogy valóban találkozhassanak Jézussal és az Ő barátaival. A lelki épülésben az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan is segít, majd minden korosztály együtt vesz részt a szentségimádáson és a szentmisén is.

A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part. További részletek a Gyerekmaros honlapján.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Tibély Gergely, Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria