Képpé formált fohászok – A pestisjárványok emlékei a barokk Győrben

Ahogy A döghalál eltávoztatásáért mondott, 1754-ben megfogalmazott ima szövegében áll: „Irgalmas, kegyelmes Isten, megvalljuk, vétkeztünk Atyáinkkal egyetemben, hamisságot cselekedtünk, bűnbe merültünk, mindnyájan el-hanyatlottunk, és haszontalanokká löttünk. Megérdemlettük, azért Uram haragodat…” Hitük szerint a büntetésként megjelenő járványtól gyógyszer nem, csupán a töredelmes bűnbánat menthetett meg: „Mint hogy a pestis egy rend kívűl való ostora és büntetése az Istennek, főképpen szükséges lészen hit és igaz Poenitentia-tartás [bűnbánat] által az Úr Istennel meg-békélleni, az ő fel-gyulladott haragját tiszta életnek gyakorlásával engesztelni, és ekképpen, az ő hatalmas oltalmazásában, Attyai akarattyához való tellyes bizalom mellett magát egyedül ajánlani.” A haragvó Úr kiengeszteléséhez égi pártfogók, Szűz Mária és a szentek közbenjárásához is folyamodtak, akiket azonban nem csupán buzgó imádsággal kérleltek. A templomokban és kápolnákban felállított oltárokkal, illetve a köztereken emelt emlékművekkel és képpé formált fohászokkal fordultak az égiekhez a járvány eltávoztatásáért, vagy adtak hálát a ragálytól való szerencsés megmenekülésért.

A töröktől és a protestáns képrombolástól sújtott Győrben a katolikus újjászületés és a barokk művészet kibontakozása kéz a kézben járt. Mindkettő motorja a Rába-parti városban 1626-ban megtelepedett jezsuita rend volt, amelynek tevékenységében kiemelt szerep jutott a képi ábrázolások mozgósító erejének. Templomukban számtalan festményekkel és szobrokkal ékes oltár sorakozott, amelyek egyikét a korabeli himnuszban „pestis ellen orvosság”-nak nevezett Palermói Szent Rozáliának állították. A 12. században Szicíliában remetéskedő Szent Rozália kultusza holttestének 1624-es megtalálásával indult útjára: a Palermóba szállított relikvia hatására a városban dühöngő pestis megszűnt. 1643-as győri oltárképe az új keletű kultusz legkorábbi magyarországi emlékeinek egyike, amelyen jámbor szűzként jelenik meg, amint a Mária ölében tartott kis Jézus rózsakoszorút helyez a fejére. Kezében is rózsákat tart, és a felhőkön is elszórt rózsákat láthatunk, amelyek Rozália nevére tett utalások. A kép bal oldalán a középkor pestis ellen oltalmazó szentjei: Szent Sebestyén és Szent Rókus tűnnek fel. A Diocletianus császár idején mártíromságot szenvedett Sebestyént már a 680-as járvány idején védőszentként tisztelték Rómában. Kultusza a 14. századi nagy járványok nyomán terjedt el. Legendája szerint „titkos keresztyén lévén (…) a Császár meg parancsolá, állassanak fel egy fát a piac közepén, és Sebestyént ahoz kötözvén nyilakkal lövöldöznék meg őtet… Annak felette próbált dolog, hogy ő mindenkor meg-segítette azokat, kik mirigyes időben segítségül hitták őtet”. Sebestyén pestis elleni patrónussá válását mártíromságának eszköze, a nyíl tette lehetővé, amelyet már az ószövetségi időkben is (vö. Jób 6,4, Zsolt 7,12–14) az égiek égő sebet okozó fegyvereként tartottak számon. E kép tovább élt, s még a 18. századi fohászokban is megtalálható: „Megérdemlettük, azért Uram haragodat, és ezt a tüzes mirigyes nyilaidat és kemény csapásidat, melyekkel ostorozsz minket.” Szent Rókus kultusza a 15. században bontakozott ki. Legendája szerint „sokakat meg gyógyított a dög halálból a keresztnek jelével. De az reá is el-ragada az a dögletes gonosz betegség, mely a bal lábát igen meg sebesíté néki” – ezért ábrázolják őt úgy, amint lábsebére mutat. Miután meghalt, „az ő testénél egy tábla találtatott, melyen ezek az igék voltak írva: A dög-halálnak betegségében lévő emberek, kik segítségül hívják szent Rókust, az ő érdemei által gyógyulást nyernek az Istentől.”

A három szent a későbbiekben szinte mindig együtt szerepel, mint például az 1763-as földrengés után Győr-Szigetben emelt Szentháromság-oszlop domborművén vagy a székesegyház főapszisának külső oldalához ragasztott, mára már eltűnt nyitott kápolnában, amelyet talán az 1713-as nagy járvány idején alapítottak. Rozália azonban itt nem égi dicsőségben, megkoronázva látható, hanem legendájára utalva remetesége helyszínén, egy sziklás barlangban fekszik romlatlan holtteste. Ez vált azután ábrázolása legelterjedtebb típusává, így tűnik fel a Széchenyi téri Mária-oszlopon (1686) a védőszentek között, vagy éppen a Kazinczy utcai Rozália-ház zárterkélyén (1740-es évek), ahol a ház lakóit védelmezte a döghalál ellen.

A jezsuita rendház pezsgő szellemi légköréhez köthető a győri német katonaság Győzedelmes Mária-társulatának albumában található különleges ábrázolás is, amely alkalmasint az 1643–45 között dühöngő fekete halál idején készült. A várőrség tisztje, Hans Undtmair kapitány fogadalmi képén a szökőkút medencéjében álló Krisztus az Élet Forrása („Fons Vitae”): oldalsebéből patakzó megváltó vére egy pestises betegre hull, gyógyulást hozva számára.

A magatehetetlen, szenvedő betegek megrendítő ábrázolása feltűnik a győr-szigeti Szent Sebestyén és Szent Rókus-plébániatemplom Xavéri Szent Ferenc-oltárképén is. Az előtérben mindenütt haldoklók és halottak fekszenek, férfiak, nők és gyerekek, mert a fekete halál senkit sem kímélt. Vannak, akik segítségért esedeznek, egy kis fiúcska pedig édesanyja holtteste mellett sírdogál. A háttérben, a folyó partján a halottakat temetik. Felettük a felhőkön lebegő szent közbenjáróként a magasba emeli tekintetét, miközben Győr látképére mutatva így szól: „Ó, nagy Isten, irgalmazz, irgalmazz Győrnek!” A felhő előtti mondatszalag szavai pedig a kép nézőjéhez fordulnak, mintegy bemutatva Xavéri Szent Ferencet: „Itt van segítségetekre a pestis elleni patrónus.” A jezsuita rendből való Ferenc (1506–1552) a Távol-Keleten, Indiában és Japánban végzett térítő munkát, s eközben érte a halál Kína partjai előtt. Az indiai portugál gyarmaton, Goában helyezték örök nyugalomra, ahol az akkor dühöngő pestis egyszeriben megszűnt. Xavéri Ferencet 1622-ben avatták szentté, és a goai csoda révén lett „Fö Pátrónussa a' nyavalyásoknak”. Kultuszát rendtársai terjesztették, és ennek nyomán festették meg oltárképét 1712-ben az újonnan épült szigeti templomban, amelyhez az apropót a 18. század elején több alkalommal is lesújtó fekete halál adta.

Szöveg és fotó: Székely Zoltán/Hitvallás

Magyar Kurír