Tizenhat településen, háromféle tréningen vehettek részt a Katolikus Karitász önkéntesei

Hazai – 2019. november 18., hétfő | 9:51

Idén szeptember elejétől november elejéig összesen 427 önkéntes vett részt a Katolikus Karitász különböző képzésein. Esztergomban október 26-án szociális–karitatív önkéntes alapképzést szerveztek, melyről Kovácsné Schmidt Katalin, a táti Mindenszentek Karitászcsoport vezetője számolt be.

Adonyban, Tekenyén, Jászberényben, Kisvárdán, Egerben, Miskolcon, Cegléden, Gyöngyösön és Esztergomban szociális-karitatív alapképzésen; Szegeden, Tamásiban, Dombóváron, Pannonhalmán és Budapesten időslátogató és otthoni segítségnyújtó; Mélykúton és Szegeden pedig beteglátó tréningen vehettek részt a jelentkező önkéntesek. 

Kovácsné Schmidt Katalin három éve vesz részt a karitász munkájában, a táti Mindenszentek Karitászcsoportot szeptember 1-jétől vezeti. Elmondta, a képzésektől lelkileg is nagyon sokat kapott, segítettek, hogy kitartóan és lelkesen végezze a rá háruló jószolgálati feladatokat.

Az október 26-i esztergomi képzést Nagy Lajosné, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója tartotta.

„A képzés lényege, hogy a plébániai karitászcsoport-vezetők és önkéntesek jól ismerjék és befogadják a karitászmunka lényegét, felkészültek legyenek a mindennapi szeretetszolgálat hatékony ellátásához – ismertette a tréninget Kovácsné Schmidt Katalin. – Továbbá fontos cél, hogy a csoportok működésükhöz megerősítést, gyakorlati készségeket szerezzenek.”

„Választ kaptunk arra, hogy valójában mit is kell értenünk a karitász szó jelentése mögött, mi a karitász története, története hazánkban, hogy van jelen a Karitász mint világszervezet. Nagy Lajosné ismertette a Karitász szervezeti felépítését, a Karitász nyolc tevékenységi területét. Beszélt az év adott időszakához köthető országos karitászos programokról, akciókról, a hátrányos helyzetű családok szociális integrációját és lakhatási feltételeik javítását célzó speciális tevékenységekről, a csoportmisszióról, a plébániai karitászcsoportok munkájáról, működésükről, konfliktusaik kezeléséről, a kliensekkel kapcsolatos problémakezelésről. Ismertette az egyházmegyei karitász és a helyi karitász kapcsolatát, számos szakmai információval gyarapodott tudásunk” – mondta el a táti karitászcsoport vezetője.

„Nagy örömömre újra találkozhattam kedves munkatársaimmal. Szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, Ferenczy Rudolfné Éva karitászrégió-vezető és segítőkész munkatársai személyében – zárta beszámolóját Kovácsné Schmidt Katalin. – Jó volt ismét megtapasztalni az összetartozás erejét.”

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria