Készülődés az eucharisztikus kongresszusra Sopronhorpácson

Kishírek – 2019. november 12., kedd | 15:42

November 3-án Kovács Pál sopronhorpácsi plébános Vízi Gábor András atyával, a Pálos Rend márianosztrai házfőnökével együtt mutatott be szentmisét a Szent Péter és Pál-templomban.

Vízi Gábor András azért látogatott Sopronhorpácsra, hogy tanításával segítse a hívek felkészülését a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra.

Szentbeszédét a pálos rend márianosztrai házfőnöke dicsőítő imával kezdte, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy hálával tartozunk Istennek az Eucharisztia ajándékáért. A legnagyobb csoda, hogy a szentáldozásban magunkhoz vehetjük az Úr Jézus testét és vérét. Olyan misztérium ez, amit nem megérteni, hanem hinni kell. Az Oltáriszentségből meríthetünk erőt, hogy az életszentségre vezető úton tudjunk haladni – hangsúlyozta a szónok.

A szentbeszéd meghallgató ITT.

Vízi Gábor András atyával együtt érkezett Sopronhorpácsra Vadász Judit Mária Magdolna nővér, fogadalmas remete is, valamint tizenhat zarándok. Mária Magdolna nővér olvasta fel a szentmise olvasmányát, melyből az esemény jelmondata is származik: „…hogy gonoszságukat elhagyva, higgyeNEK benned, Uram” (Bölcs 12,2).

 

Kovács Pál plébános bemutatta a román kori Szent Péter és Pál-templomot a márianosztrai zarándokoknak.

A sopronhorpácsi szentmise után András atya Zsirára ment, hogy a helyi Szent Lőrinc-templomban mutassa be a legszentebb áldozatot.

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegye/Ward Henrietta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria