Kisboldogasszony ünnepe

Nézőpont – 2009. szeptember 8., kedd | 11:51

Szeptember 8-án Szűz Mária születésének napját ünnepeljük. Mária a hivatástudattal megélt élet példája.

Ma született e világra
Egy ékes kisasszonyság,
Kinek kebléből bimbódzik
Fölséges nagy uraság.
Fellegek és az egek közt
Ma tartatik vigasság,
Az angyalok énekelnek,
Zengenek a muzsikák.

Minthogy Nagyboldogasszonyban eredetileg Szent Annát, Szűz Mária édesanyját tisztelték elődeink, Mária születésének napját Kisboldogasszony névvel illették. Kisboldogasszony, más elnevezéssel Kisasszony már a XI. században számontartott ünnepünk; a középkorban vigíliája és nyolcada is volt.

Mária születésének gazdag apokrif hagyományáról a Legenda Aurea és a Stellarium révén Teleki-, Horváth-, Tihanyi-, Debreczeni-, Érdy-kódexekben is olvashatunk. A Teleki-kódex Anna-legendája szerint „Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosojtója és asszonya és tengörnek csillaga.”

Magyar Kurír

Forrás: Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium