Kisboldogasszony ünnepe az életről szól – Rendhagyó búcsút tartottak Máriapócson

Hazai – 2020. szeptember 8., kedd | 19:03

Bár hívek csak kis létszámban érkeztek szeptember első hétvégéjére Máriapócsra, az Istenszülő születésének búcsúját így is méltón megünnepelték: a szokásos szertartások mindegyikét elvégezték, ahogyan a korábbi években.

A szabadtéri tábori oltárnál végzett imádságokat és a kegytemplom falain belüli virrasztást is élőben követhették azok a hívek, akik a járványügyi előírásokra tekintettel úgy döntöttek, otthonról kapcsolódnak be a lelki programba.

A búcsú szeptember 5-én, szombat délután vecsernyével kezdődött, melyet Sivadó Csaba vezetett. Mindkét napon volt római katolikus szentmise is.

A Pócspetriben szolgálatot teljesítő Szenes István arra biztatta a jelenlévőket, próbáljanak minél inkább belesimulni Isten akaratába. „Nem váratlan dolgokat kér és nem váratlan igeneket vár tőlünk az Isten. Mária sem váratlanul mondott igent, az addigi élete is arról szólt, hogy Isten akaratát kereste. Ha életünk folyamatosan az Isten szándékának kutatása, és az Ő szándékába akarunk beleilleszkedni, akkor nem fog váratlanul érni bennünket, amit kér tőlünk.”

A búcsúi szolgálatba a görögkatolikus papnövendékek és több lelkipásztor is bekapcsolódott: voltak, akik hosszasan gyóntattak, volt, aki meghatározott időközönként kegytárgyakat szentelt, szombaton Szemán László liturgizált, Polgári László és Kicsák János a temetőben végeztek parasztászt, gyászistentiszteletet az elhunytak lelki üdvéért.

Este nyolc órakor kezdődött a kegytemplomban a virrasztás, akathisztoszt vezetett Molnár Zoltán, majd vecsernyét és utrenyét végeztek Dobos András vezetésével, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök jelenlétében.

Akik minden szertartáson ott akartak lenni, sokat nem aludhattak, mert leghamarabb éjjel két órakor tudtak lepihenni, s reggel folytatódtak az imádságok Hülvely Zoltán vezetésével és a kispapok segédletével paraklisszal, imaórával, végül 11 órakor kezdődött a püspöki Szent Liturgia. Ünnepi beszédet Orosz Atanáz mondott, aki hangsúlyozta: Kisboldogasszony ünnepe az életről szól.

Világraszóló az aggodalom, de világraszóló ennek az ünnepnek az öröme is!”

– ezzel a bevezetéssel kapcsolta össze a főpásztor a vírushelyzet miatti kis létszámot azzal, hogy az Istenszülő születésének üzenete „ugyanolyan erős, mintha húszezren lennénk, ahogy szoktunk”.

A liturgia végén Orosz István megköszönte Atanáz püspöknek az egyértelmű és világos tanítást, amire a mostani „katyvaszos” világban igen nagy szüksége van Egyházunknak, az Egyházunkhoz tartozó embereknek. A főpásztor ugyanis nagyon határozottan és bátran emelt szót az élet védelme mellett, utalva az előesti vecsernye énekeire, amelyek a születő életről szólnak. Ennek kapcsán beszélt az élet elleni bűnökről és ezzel összefüggésben a felelősségünkről. Ugyanakkor lehetőségként vázolta a görögkatolikus egyházi év elején (a görögkatolikus egyházi év szeptember elsején veszi kezdetét – a szerk.), hogy sorban az ünnepeinken mindig más szempontból, de ugyanarra a Krisztusra tekintve igyekezzünk tettekkel is megerősíteni, hogy az Ő útján járunk.

Az ünnepi Szent Liturgia a prédikációval IDE kattintva teljes egészében visszanézhető.

Forrás: Orosz Rita/Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria