Kisvasutak mindenkihez

Börzsöny zöld erdejében kismozdony, kisvasút, csúcsfordulók, kapaszkodók. Aztán visszafelé fékezés, mert akkor már ereszkedés. Közben megy az idő, sok beszélgetés, sütemény. Jegyet kell venni odafelé, sok számítgatás. Visszafelé mintha nem is ugyanaz az ember és ugyanaz a jegy: már a másik sarkát tépi.

Mondhatnánk úgyis: a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói csapatépítő kiránduláson vettek részt. Nagybörzsönyt néztük meg: templomok, tájház, vízimalom, közös rágcsálás, kisvasút.

„Építsünk vasútat, ezeret?” Igen, építsünk, hiszen mindenki lelkében saját kisvasút zakatol. Minden ember lelkében saját világos-virágos vagy sötét kisebb-nagyobb erdő van. Minden ember életéhez más-más sínpálya vezet, mindenkihez saját kisvasút indul.

Megtaláljuk-e a nevetést, a szavakat? Vannak-e ott is idegenvezetők, kulturális szervezők? Lelkigondozóként erre vállalkoztunk immár 15 éve. Sokan nem értik miért nem lehet letépni csak úgy a virágokat, miért nem lehet kidönteni a fákat, hogy egyszerűbb, világosabb legyen, hogy rendezettség legyen az erdőben. Mi inkább az utakat keressük és azt, hogy honnét-hová vezetnek. Mert néha vissza kell menni oda, ahonnét elindultunk vagy meg kell találni a menedékházat. Van, hogy meg kell nézni, miért nem működik a vízimalom, miért nincs, ami hajthatná. Meg kell nézni, miért van annyiféle ablak, miért vannak ilyen, meg olyan kövek is ugyanabban a falban. Beleülünk a saját kisvonatunkba, rácsodálkozunk a nagy „Á”-ra. Miért kell megint visszaszállni? Meg kell figyelni, hogy akit ránk bíztak, éppen csak betekint a sötét pincébe vagy kifelé néz a világosságra? Korhadtak sokszor a lépcsők…

Régen is megvolt szentélynél állhatunk. Öröm a virág, öröm az étel, a beszéd, öröm a sok régi kincs, régiség – megértjük a másikat. Fölfelé tartunk a lépcsőn, szentélybe nézünk, forrásra lelünk…

Forrás és fotó: Kórházlelkész.hu

Magyar Kurír