Kongóban Ferenc pápa bátorításával a püspökök vezetik a béketárgyalásokat

Kitekintő – 2017. január 16., hétfő | 16:21

Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság több egyházmegyéjét tömörítő központban írták alá 2016 szilveszterének előestéjén azt a megállapodást, amely elősegítheti a békekötést a konfliktusoktól sújtott országban.


A Kongói Demokratikus Köztársaság, amely rendkívül fontos stratégiai szerepet tölt be az afrikai Nagy-tavak vidékén és az egész kontinensen, az utóbbi időben a szakadék szélén táncolt. Az egyre súlyosbodó konfliktus kiváltó oka az a politikai válság, amely Laurent-Désiré Kabila elnök mandátuma – az alkotmány által rögzített határidőn túli – meghosszabbításának kérdése körül alakult ki. Erőszakos összetűzések zajlottak az utcákon Kinshasában, Lubumbashiban és más nagyvárosokban is, ahol több százan haltak meg, és fennállt a veszély, hogy az erőszakhullám más régiókra is átterjed.

A várható megállapodás reménye tette lehetővé, hogy az ország vérontás nélkül vészelte át 2016. december 19-ét, azt a napot, amelyen lejárt Kabila elnök második, utolsó mandátuma. Lassú átmenetben állapodtak meg, az államfő egy év múlva adja át a hatalmat, és már időközben lemond bizonyos előjogairól a nagyobb ellenzéki pártok javára, valamint elhalasztja a döntést Moïse Katumbi ellenzéki politikus szerepét illetően.

A megállapodás legnagyobb különlegessége, hogy „katolikus” – még ha másoknak is fontos szerepük van benne: 2016 októberében a kongói püspökök vállalták magukra a politikai mediátor szerepét. A párbeszéd csendben, zárt ajtók mögött folyt, nagy nemzetközi nyomás alatt, miközben zajlottak az utcai összetűzések. Országon belül és kívül is meglehetősen nagy bizalmatlanság uralkodott azzal kapcsolatban, hogy képesek-e a kongói püspökök a bonyolult helyzetben a békefolyamat élére állni. A kongói püspöki konferencia azonban képes volt bölcsen kamatoztatni elismertségét, mely a nagyrészt katolikus országban övezi.

A közvetítő tárgyalások egy része Rómában zajlott, Ferenc pápa bátorításával. A szentatya nem hagyta szó nélkül, ami Kongóban történt: néhány hónap alatt többször is felhívást intézett a vezetőkhöz a kiengesztelődésre. Tavaly szeptemberben, amikor a legvéresebb utcai harcok dúltak Kongóban, a Vatikánban fogadta Kabila elnököt. Karácsony előtt néhány nappal a kongói püspökök is ellátogattak a Vatikánba, ahol a pápa arra buzdította őket, tartsanak ki a békeközvetítés útján.

Ahogyan már a Közép-afrikai Köztársaság esetében is bizonyította, Ferenc pápa egyháza képes tekintélyes és meghatározó módon beavatkozni egy ország békéje érdekében, segíteni a békefolyamatot. Ennek egyik oka, hogy más államoktól, politikai intézményektől eltérően nincsenek gazdasági és stratégiai érdekei. Különösen az olyan helyszíneken hatékony, amelyeket a politikai megfigyelők marginálisnak tekintenek. Ferenc pápa megválasztása óta arról beszél, hogy a világ perifériáit az egyház – és reméli, mindenki más – figyelmének középpontjába kell helyezni.

Forrás és fotó: Huffingtonpost.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria