Közös katonai és egyházi ünnepséget tartottak Szent László király tiszteletére Székesfehérváron

Hazai – 2020. július 2., csütörtök | 12:06

A székesfehérvári Szent László-ünnepség kiemelten fontos esemény az Egyház, a város, a megye, valamint a honvédelem ügyét támogató civil szervezetek számára. A szent királyt hadi cselekedetei alapján a 20. század elején választották a gyalogos katonák, a lövészek védőszentjéül. Június 26-án hagyományosan a Szent László szobrát őrző Prohászka-ligetben tartottak ünnepi megemlékezést.

Az esemény a díszőrök és a történelmi zászlók bevonulásával kezdődött, majd a Magyar Honvédség részéről Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök műveleti helyettese mondott beszédet. „A fokozatosan kialakuló magyar lovagi kultúra Szent László személyében találta meg példaképét. Kiváló uralkodói képességével kivezette a magyarságot a belső viszályokból, és megmentette a külső ellenség támadásaitól is. Szent László királyunk a katonai erények, a lovagiasság és vitézség, a bátorság, a leleményesség, a határozott célratörés és a győzni akarás, a hazáért való áldozatvállalás megtestesítője, a katonanép példaképe volt a múltban, és maradt napjainkban is” – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

Szent László évszázadokon keresztül jelleme és munkássága, egész élete példája nyomán a honvédelem, a katonaság kiváló védőszentje, példaképe lehetett, hiszen az ő élete szolgáló élet volt – mondta ünnepi beszédében Spányi Antal megyéspüspök a szent királyról. – Adottságait egy nemzet védelmére szentelte; erejét megfeszítve szolgálta azt az országot, amelyet az isteni Gondviselés rábízott.

Nagy király volt, aki rendet teremtett, utat mutatott, tudott előre nézni és biztos jövőt mutatni nemcsak a magyarságnak, a Magyar Királyságnak, hanem Európa népeinek is.

A nagyok példájukkal valamit örök érvénnyel tanítanak. Szent László tanítása is örök érvényű igazságok hordozója, amelyeket minden kor embere a maga életében kell hogy fölismerjen, megtaláljon, és azokat a valóságban, a napjainkban valóra is váltson.

Az ünnepség koszorúzással folytatódott: a megyei és a városi elöljárók, a fegyveres és a társszervek, valamint a helyőrségben települt katonai szervezetek vezetői mellett Sándor Zsolt vezérőrnagy és Spányi Antal megyéspüspök is elhelyezte a tisztelet és az emlékezés virágait.

A Szent László-megemlékezés a díszőrök és a történelmi zászlók kivonulásával végződött.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Simon Erika/Székesfehérvári Egyházmegye Facebook-oldala

Videó: Bágya Ferenc, Somogyi Tamás és Berta Kata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria