Krisztus szeretete gyűjtötte egybe őket – Lektorokat és akolitusokat avattak Vácon

Megszólalt az orgona, felcsendült az ének, elkezdődött a szentmise. Marton Zsolt püspökkel hosszú sorban vonult be az asszisztencia. Felnőtt férfiak serege, diakónusok, lektorok, akolitusok, a negyven avatásra jelentkező, valamint paptestvérek. A szentmisén csak az avatás előtt állók közvetlen hozzátartozói vehettek részt, a járvány miatt ezúttal nem indíthattak buszokat a plébániák.

A szentélyben fehér ruhában tizennégy lektor-, huszonhat akolitusjelölt várja avatását. A lektorok képzésük első évét, az akolitusok a másodikat fejezték be. Avatásukkal Isten szolgálattevői lesznek az Egyházban, hogy közvetítsék az örömhírt. A lektorok felolvassák Isten hozzánk szóló üzenetét, az akolitusok az Eucharisztia rendkívüli szolgálói.

„Rólatok és szolgálatotokról szólnak a szentmise olvasmányai. Aranyban és fehérben ünneplünk, mert gyarapodott azok száma, akik arról tanúskodnak, hogy osztatlan szívvel akarnak az Úrnak szolgálni” – köszöntötte Marton Zsolt az avatás előtt állókat.

Az evangélium után először a lektori, majd az akolitusi szolgálatra jelentkezőket kérték, lépjenek elő. Miután felsorakoztak az oltár előtt, név szerint szólították őket. „Jelen” – hangzott válaszuk.

A főpásztor homíliája a szolgálattevőkhöz szólt. Arról tanított, mit jelent a Szentírás üzenetét közvetítő lektori és a legszentebb oltár körüli akolitusi szolgálat. Kifejtette: Isten kezdeményezett, beszélgetni akart az emberrel, az egyes személlyel és a közösséggel is. Szavait a Szentírás közvetíti, mely Istennek ma is megszólító, élő üzenete. Tanít, int, oktat az igazságban, hogy „Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen” – fogalmazott Marton Zsolt a Timóteushoz írt második levél alapján.

Isten nemcsak a Szentírás által szól hozzánk. Krisztus a megtestesülés által egészen közel jött az emberhez, és azt az ígéretet adta neki, vele marad a világ végéig. „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért” – idézte Marton Zsolt.

Krisztus az utolsó vacsorán elővételezte a keresztáldozatát, és azonosította magát a tanítványoknak szétosztott kenyérrel és borral. Jézus Krisztus szent testét és vérét adja oda nekünk minden szentmisében, a kenyér és a bor színe alatt. Egyszerűen, mint nélkülözhetetlen kenyér, és nemes módon, mint a bor – így találkozik velünk a szentáldozásban.

„E cselekménynek, az Eucharisztiának lesztek rendkívüli szolgálói – fogalmazta meg az akolitusi szolgálat jelentőségét a püspök. – Öröm és szent megrendültség legyen bennetek a szent titok iránt, ne feledjétek, a legszentebb helyen, a szentmisén szolgáltok. Isten országának keresőiként és építőiként legyetek jelen közösségeitekben!”

Az avatás szertartása során a jelöltek egyenként a püspök elé térdeltek. A lektorok Bibliát vettek át tőle, e szavak kíséretében: „Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást, hirdesd hűségesen Isten igéjét, hogy egyre jobban életté váljék az emberi szívekben.” Az akolitusok megérintették a főpásztor által nyújtott kelyhet, miközben ezt hallották: „Vedd ezt az Eucharisztia ünneplésére előkészített kelyhet, és úgy élj, hogy méltóképpen szolgálhass az Úr és az Egyház asztalánál.” Az akolitusok gyertyát vehettek át a püspöktől.

Az avatottak nevében Nagy István veresegyházi akolitus mondott köszönetet a főpásztornak, a képzés vezetőjének, a házastársaknak és mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ma itt állhasanak. „Egy fejezet lezárult, előttünk van a szolgálat, a feladat. Támogató imáitokat kérjük.”

Az akolitusok feleségeit is szólították, a férjek egy-egy szál piros rózsával mondtak köszönetet támogatásukért.

Végül Csillag Péter olvasta fel azon lektorok és akolitusok neveit, akik a Plébánia Műhely, a Váci Egyházmegye posztgraduális, a plébániai életet középpontba állító képzését elvégezték. Az ezt igazoló tanúsítványokat Marton Zsolt püspöktől vehették át.

* * *

A Váci Egyházmegyében 2005 óta folyik lektor- és akolitusképzés azzal a céllal, hogy segítsen megtalálni a keresztény férfiaknak, hol a helyük, mi a feladatuk saját közösségükben. Számos feladatkörben helytállhatnak: imacsoportokat, családos csoportokat vezethetnek, betegeket látogatnak és elsőpéntekenként elvihetik hozzájuk az Eucharisztiát.

A kétéves, hat hétvégéből álló képzés imaiskolával kezdődik. Ezt a Bibliával való ismerkedés, majd négynapos Szent Ignác-i lelkigyakorlat követi. Külön hétvége szól a közösségépítésről, az Eucharisztiáról, liturgiáról, valamint a szentmiséről. A befejező alkalom, a „küldetés hétvége” arra kérdez rá, ki-ki hogyan tud jelen lenni az egyházközségi munkában.

A kistarcsai Rózsafüzér Királynője-plébániáról öt férfit avattak akolitussá, közülük Méhes Pál, Dolhai Béla és Goreczky Péter beszélt nekünk elköteleződésük útjáról. Mindannyian nagycsaládosok, és évek óta aktív szerepet vállalnak az egyházközségben. Az előző plébános, Görbe József ajánlotta számukra a képzésen való részvételt, és vonta be őket egyre több feladatba.

A képzés mindhármuknak sokat adott, egyöntetűen dicsérték, milyen jó közösség alakult az egyházmegye különböző településeiről érkezett férfiak között. Pál a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot emelte ki, Péter ugyancsak azt mondta, mély istenélményeket adott neki a négynapos elcsendesedés. Béla a Biblia tanulmányozását és az önismereti utat tartja a maga számára különösen fontosnak: „Élő lett számomra a Biblia, nemcsak olvasmány, hanem ige, ami megszólít, beszél hozzám. Megtanultam azzal a füllel hallgatni, hogy keressem, mit üzen nekem. Sokat jelentettek a misék, amikor hatvan férfihang zengett a templomban. Felemelő érzés volt, hogy én is ott lehetek közöttük. A képzés előre vitt önismeretben, belső fejlődésben, segített számba venni erősségeimet, gyengeségeimet. Megértettem, amellett, hogy gyengeségeimben fejlődnöm kell, erősségeimmel is élnem kell. A képzés arra figyelmeztetett, hogy bátran vállalnom kell, hogy megszólaljak. Attól szép az Egyház, hogy mindenki hozzá tudja tenni a magáét.”

Péter feleségével együtt vállal szolgálatot az egyházközségben. Többek között egy családos csoport vezetői. Péter szerint a közös szolgálat a házasságnak is kifejezetten jót tesz. Elmondta, voltak benne kérdések, amikor rálépett erre az útra, pélául, hogy hogyan és mit fog tudni ebből adni a családjának. „De az, hogy elkezdtem az oltár körüli szolgálatot, kedvet adott ehhez a kilencéves fiamnak is. Ketten együtt tanuljuk a »szakmát«. Látja rajtam, milyen fontos nekem az Oltáriszentség szeretete, a körülötte való szolgálat; így tudom neki a legjobb példát mutatni, s ez sokkal fontosabb, mint ha csak szavakkal próbálnám nevelni.”

Pál több mint húsz éve képviselő-testületi tag Kistarcsán. Őt hitoktató felesége biztatta a részvételre. „Féltem tőle, de egyáltalán nem bántam meg. Nagyon jó volt a csapat. Mennyi okos, elkötelezett férfiember gondolkodott együtt! Örülök, hogy a Jóisten közéjük vezetett.”

Béla négy kisgyermekkel kellett hogy otthon hagyja a feleségét a képzési hétvégéken. Azt meséli, mindig nagyon nehezen indult el otthonról. „Magára hagyni a feleségemet a négy gyermekkel? Húztam-halasztottam az indulást. De megérkezve Máriabesnyőre, nyitottá tudtam válni. A családnak is adni tudott a képzés. Amikor hazamentem a hétvégéről, hosszan beszámoltam a feleségemnek, és az volt az érzésünk, mintha ő is ott ült volna velem az előadásokon.”

Péter elkötelezett: az Egyházban való szolgálatot akkor tudja az ember jól csinálni, ha megpróbál távol tartani magától mindenféle magamutogatást, önmegvalósítási hajlamot, és azt a kegyelmet kéri, hogy egyszer csak el tudjon tűnni Krisztusban, és így tudjon szolgálni. Béla szerint ahhoz, hogy Egyházat építsünk, nekünk kell megújulnunk. Úgy kell élnünk Jézus tanítványaiként, hogy kérdezzenek az életünk felől, és mi felkészültek legyünk a válaszadásra.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír