Külhoni
március 29. | 11:00Nagyszerdai fáklyás keresztút az imával megújuló közösség évében GyergyószentmiklósonTöbb mint félezren vettek részt a békéért és az életért végzett nagyszerdai fáklyás keresztúton Gyergyószentmiklóson március 27-én.március 28. | 15:47Virágvasárnap passiót mutattak be MarosvásárhelyenMarosvásárhelyen virágvasárnap, március 24-én passiót mutattak be. A népes szereplőgárda hosszú ideje komolyan készült az előadásnál sokkal többet, lelki utat jelentő alkalomra. Éppen tíz éve, 2014. április 13-án mutattak be először passiót az erdélyi városban.március 26. | 18:40„Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje” – Virágvasárnap a külhoni egyházmegyékbenJézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezett az Egyház március 24-én, virágvasárnap. Az alábbiakban a határokon túli püspöki székhelyek virágvasárnapi liturgiáiról olvashatnak összefoglalót.március 26. | 15:21Kárpátalján járt a Katolikus Karitász orvosmissziójaNegyedik aknaszlatinai missziójából tért vissza a Katolikus Karitász önkéntes orvoscsoportja, ahol több mint kilencven óvodást, iskolást és felnőttet vizsgáltak meg – adta hírül a segélyszervezet honlapján március 25-én.március 23. | 13:02Ukrán ajkú plébániai munkatársaknak tartottak lelkigyakorlatot SzinyákonMárcius 15–17. között megtartották ukrán nyelven is az egyházmegye plébániai munkatársainak lelkigyakorlatát, miután januárban a magyar ajkú hitoktatók és pasztorális tanácstagok számára vezetett lelki hétvégét Lucsok Miklós OP megyéspüspök. Fizer Jenő munkácsi káplán is... »március 22. | 12:31Veszprémi adományok érkeztek Kárpátaljára húsvét előttA Veszprém-Főegyházmegyei Karitász a Veszprémi Magyarok Nagyasszonya-templom, a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola, valamint a várpalotai Nagyboldogasszony-plébánia összefogásával közel 1500 kilogramm tartós élelmiszert, ruhaneműt adományozott a... »március 22. | 9:01A papi hivatás iránt érdeklődőknek szerveztek találkozót MarosvásárhelyenMarosvásárhelyen tartották az idei tavaszi preszemináriumi találkozót március 18-án, melynek célja a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalokkal való találkozás és beszélgetés volt.március 21. | 15:37Látványos húsvéti misztériumjátékot adtak elő a nagyváradi ifjúsági lelkinap résztvevőiA nagyváradi egyházmegye ifjúsági irodája a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának közreműködésével ökumenikus ifjúsági lelkinapot szervezett a püspöki palota alagsorában március 16-án, szombaton.március 20. | 13:43A Vincés Családhoz tartozó romániai közösségek lelkigyakorlatát tartották NagyváradonMárcius 15–17-én rendezték meg Nagyváradon a Vincés Család Romániában működő közösségeinek lelkigyakorlatát. A csoportok képviselői az ország több részéről érkeztek. A lelkigyakorlaton Gonella Francesco lazarista szerzetes pap tartott előadást.március 20. | 9:01Fokoláre-találkozót tartottak TemesváronTemesváron, az egyházmegyei ifjúsági központban rendezték meg március 16-án a Fokoláre Mozgalom tagjainak regionális találkozóját, Pál József Csaba megyéspüspök és Rozalia Mincu, a mozgalom országos elnöke részvételével.március 19. | 16:18Ez a böjt más lesz – Máriaradnán tartották a temesvári egyházmegye ifjúsági lelkinapjátA Temesvári Római Katolikus Egyházmegye területén működő ifjúsági és gyermekcsoportok tagjai számára március 16-án Máriaradnán szerveztek lelkinapot, amelynek mottója: „Lángoló szívvel, útra kelve” (vö. Lk 24,13–35). március 19. | 11:56A plébániák megújulását segítő napok a kárpátaljai SzinyákonMárcius 11–12-én a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye magyar ajkú papjai számára továbbképzési napokat tartottak a szinyáki lelkigyakorlatos házban. A rekollekció meghívott vendége és előadója Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök volt.március 18. | 19:05Június elsején szentelik püspökké az új nagybecskereki főpásztortSanto Rocco Gangemi belgrádi apostoli nuncius a nagybecskereki püspökségen március 18-án a helyi papság és a sajtó képviselői jelenlétében kihirdette, hogy a Nagybecskereki Egyházmegye új püspöke Mirko Štefković, a Szabadkai Egyházmegye eddigi vagyonkezelője lett.március 18. | 17:39Befejezték a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának állagmegőrzési munkálataitBefejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának állagmegőrzését és biztonságossá tételét célzó munkálatok – írta március 14-én az MTI a Hargita megyei prefektúra és az Agerpres hírügynökség tájékoztatása alapján.március 18. | 16:07Hat lektort és három akolitust avattak GyulafehérváronA szolgálatok felvétele a gyulafehérvári papi szeminárium egyik kiemelkedő ünnepe. A hagyományokhoz híven idén is feketevasárnap – nagyböjt ötödik vasárnapján –, március 17-én, a gyulafehérvári székesegyházban ünnepi szentmise keretében tartotta Kovács Gergely érsek a... »március 18. | 13:10Mirko Štefković a Nagybecskereki Egyházmegye új püspökeFerenc pápa Mirko Štefkovićot, a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelőjét nagybecskereki megyéspüspökké nevezte ki – közölte a Szentszéki Sajtóközpont március 18-án 12 órakor. Mirko Štefković Német Lászlót követi, a belgrádi érsek korábban megyéspüspökként, majd 2022. novemberi... »március 17. | 19:50Jézus mellett mindenkinek helye van – Bűnbánati napot tartottak SzabadkánA szabadkai egyházmegye nagyböjti bűnbánati napját idén március 9-én, a moholi Szent György-plébániatemplomban rendezték meg. A záró szentmisét Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök celebrálta. március 14. | 18:51Gerhard Müller bíboros és Visvaldas Kulbokas nuncius is jelen volt az ukrán püspöki kar ülésénMárcius 5. és 8. között tartották az Ukrán Római Katolikus Püspöki Konferencia 60. plenáris ülését Brjuhovicsban, a Szent József Szemináriumban. A plenáris ülés első napján Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció korábbi prefektusa; a második napon Ukrajna apostoli... »március 14. | 9:00Főesperességi gyűléseket tartottak a temesvári egyházmegyébenMárcius 5–7. között a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye három főesperesi kerületének lelkipásztorai üléseztek. Mindhárom találkozón részt vett Pál József Csaba megyéspüspök. Az ülések témáját a gyóntatás és a lelkivezetés adta, előadója Szilvágyi Zsolt pasztorális... »március 13. | 18:09„Az élet újdonságában járjunk” – 24 óra az imára és a kiengesztelődésre Temesváron„Az élet újdonságában járjunk” (Róm 6,4) – ezt a mottót választotta Ferenc pápa az idei „24 óra az Úrért” elnevezésű lelki programra. Március 8-án a temesvári Szent György-székesegyházban ennek jegyében bűnbánati liturgiát tartottak, melyet Nikola Lauš kanonok, püspöki... »

tovább »