Laudato si’ hét: Diófát ültettek a gyulafehérvári érseki kertben

Külhoni – 2020. május 21., csütörtök | 17:15

Május 21-én, áldozócsütörtökön – határainkon túl ez a nap egyben Urunk mennybemenetelének főünnepe is –, a gyulafehérvári érseki palota udvarán bemutatott szabadtéri szentmise keretében Kovács Gergely érsek megáldott egy diófacsemetét, amelyet a szentmise után elültettek az érsekség kertjében.

Az eseményre, amelyen többek között Jakubinyi György nyugalmazott érsek is részt vett, a Ferenc pápa által május 16–24. közötti időszakra meghirdetett Laudato si’ hét keretében került sor.

Diófára esett a választás Gyulafehérváron, mert Erdélyben őshonos fajtának számít. Vannak vidékek, ahol egészen szép hagyománya alakult ki a diófaültetésnek, életszakaszokhoz és életfordulóhoz kötődően, családtag születése vagy elhalálozása évében is ültettek diófát. Emellett a diófa az ökológiai egyensúly megtartásában is fontos szerepet játszik, tisztítja a vizet és a levegőt, levele gyógyszer, termése pedig az ünnepi asztalok süteményeinek egyik közkedvelt alapanyaga.

„Az élethez való helyes ragaszkodásunkat és a természet felé kimutatott tiszteletünket fejezzük ki azáltal, hogy az érsekség kertjében diófát ültetünk” – mondta el a Templom.ro oldalon élőben közvetített szentmise végén Hurgoi János irodaigazgató, érseki titkár. „Megköszönjük Ferenc Szentatyánknak, hogy meghívott erre a hétre, hogy hálánkat fejezzük ki a gondviselő Atyának a nekünk adott világért, életért.”

Húsvéti körlevelében a Laudato si’ héttel kapcsolatban Kovács Gergely gyulafehérvári érsek így fogalmaz: „A kezdeményezés konkrét lehetőséget nyújt a plébániáknak, a szerzetesi közösségeknek, az egyházmegyéknek, az iskoláknak és más katolikus intézményeknek, hogy elmélkedjenek a Laudato si’  kezdetű környezetvédelmi enciklikáról és elmélyítsék konkrét elkötelezettségüket ezen a területen.”

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Dicu Adrian

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria