Lelkigyakorlat az Eucharisztiáról Leányfalun

Kishírek – 2019. április 12., péntek | 13:54

Kovács Cs. Albert atya, a tatai Szent Imre-templom plébánosa az Eucharisztia mélyebb megismeréséhez vezető „időutazásra” hívta az érdeklődőket április 1. és 4. között a leányfalui lelkigyakorlatos házba.

E „sajátos időutazásról, melyben megjelent a múlt, a jelen és a jövő”, Pauerné Csaba Judit, a lelkigyakorlat egyik résztvevője készített összefoglalót, melyet szerkesztve közlünk.

Az Eucharisztiában benne van az itt és a most, az örök ma, az abszolút jelen („aki volt, aki van, aki lesz”). A szentmise Jézus Krisztus egyetlen, örök, véres keresztáldozatának vértelen megjelenítése, jelenbe hozatala, amelyet úgy is nézhetünk, hogy mi megyünk oda, a kereszt tövébe, ha tetszik: mi lépünk vissza a múltba – hangzott el lelkigyakorlaton. – A szentmisében nemcsak nagypéntekig megyünk vissza, hanem nagycsütörtökig. Jézus az utolsó vacsorán a tanítványok jelenébe hozza a jövőt: „Kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta és így szólt … »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.«” A kenyértörés reálszimbólum, vagyis jelzi azt, amit valósít. Reálszimbólum, ami azt jelenti, hogy Isten e világban, e világi eszközökkel, e világi közegben jelen van. Akkor is valóságosan volt jelen Jézus Krisztusban, most is valóságosan van jelen a kenyér és a bor színe alatt. Az Eucharisztiában, Jézus Krisztus örök jelenlétében „jövendő dicsőségünk zálogát nyerjük”, hiszen a mennyország maga Jézus Krisztus. Múlt – jelen – jövő … Istennek nincs idő, Istennek nincs az általunk értelmezett idő. Egyetlen, örök, végtelen megváltói pillanat van – mondta Kovács Cs. Albert atya.

A múltban tett utazás során ószövetségi előképek tárultak a lelkigyakorlatozók elé: Káin és Ábel áldozatbemutatásai; Noé áldozati oltár építése; Melkizedek, aki kenyeret és bort vitt Ábrahámnak; Ábrahám áldozata; a Kivonulás könyvében megjelenő előképek (hála, kenyér, manna, szabadulás); Malakiás próféta „tiszta ételáldozata, amely jelzi, hogy minden áldozat Isten fölségének elismerését szolgálja, de csak az Istenember áldozata tölti be ezt a rendeltetést tökéletesen, mert egyedül általa adhatjuk meg Istennek a végtelen értékű tiszteletet.

Nemcsak az Eucharisztiával kell élnünk, hanem eucharisztikussá is kell válnunk! Az Eucharisztia a szeretet szentsége. Az Eucharisztia Istennel és egymással is közösségbe hoz. A szentmise után hagyjuk magunkat Isten „erőterében” – emelte ki a lelkigyakorlatvezető, majd Marcell atya kármelita szerzetest idézte, aki azt mondta, hogy egész nap nem csinál mást, mint misézik, misézik...

Kovács Cs. Albert atya hangsúlyozta, hogy – miként imádkozni csak imádkozva lehet megtanulni, úgy – az Eucharisztia imádását is leginkább a gyakorlatban lehet megtanulni. A lelkigyakorlatozók mindennap három alkalommal is felkeresték az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust: a reggeli dicséret imaórájában; az irgalmasság órájában és az esti imaórában.

Albert atya az emmauszi tanítványok történetén keresztül vonta be a résztvevőket a szentmise mint a legtisztább és legtökéletesebb áldozatmegjelenítés és áldozatfelajánlás misztériumába. „Tegyünk mi is mindannyian úgy, mint ezek a tanítványok, akik miután fölismerték az Urat, »még abban az órában útra keltek« (Lk 24,33), mert közölni akarták, amit láttak és hallottak. Minden szentáldozásban az élő Istennel találkozunk, aki életet ad nekünk, az életet adja nekünk. Egészen, teljesen és visszavonhatatlanul. Fussunk és adjuk tovább ezt a végtelen örömöt” – hangzott el a Leányfalun tartott lelkigyakorlaton.

Forrás: tatai Szent Imre-plébánia közössége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria