Lelkigyakorlat volt – A Lengyel Püspöki Konferencia szóvivője a testület ad limina látogatásáról

Vértesaljai László, a rádió magyar adásának főszerkesztője készített olasz nyelven interjút a szóvivővel. Ebből közlünk részleteket.

– Hogyan fogadták és miként értékelték a lengyel püspökök az ad limina látogatásukat?

– (…) Azt hiszem, a jelen körülmények nagyon különlegesek a világban történő gyors változások miatt és sajátos módon a világjárvány következtében. A püspökök ezt a négy, egyhetes csoportra osztott ad limina látogatást úgy élték meg, mint egy különleges lelkigyakorlatot. Hiszen a legszorosabban együtt imádkoztak napról napra, közben meglátogatták a főbb római bazilikákat, ahol közös szentmisén vettek részt. A vatikáni intézmények látogatásakor meghallgatták a Szentszék, az Egyház vezetésének a hangját, közben elmondták a saját véleményüket is, és lehetőségük volt a fontosabb témák átbeszélgetésére, akár vita formájában is. Azt is mondhatnánk, hogy már be is léptünk az Egyház szinodális folyamatába, éppen ezeken a találkozókon keresztül, melyek közül természetesen kiemelkedik az a négy kihallgatás, amelyek során a Szentatya az egyhetes látogatássorozatok végén külön fogadta egy hosszabb, akár kétórás beszélgetésre is az egyes püspökcsoportokat. Ez az októberi vatikáni ad limina látogatás nagyon jelentős esemény volt az egész lengyel egyház életében, hogy a főpásztoraikon keresztül a Szentatya személyében a világegyház képviselőjével találkoztak. A lengyel egyház olyan kihívások között él, amelyek közül nem mindenre tud jelenleg választ adni.

– Hogyan van jelen a számok tükrében a lengyel egyház a mai lengyel társadalomban?

– A lengyel egyház ma egy több mint 38 millió lakost számláló országban él, ahol a nemzet egészének története mélyen kötődött és kötődik a katolikus Egyházhoz. A ’89-es rendszerváltás után – miként a többi közép-kelet-európai ország esetében – új folyamat kezdődött nálunk, melyben új gazdasági, politikai és társadalmi struktúrákat építettünk ki, hogy utolérjük Európa nyugati országait. Az Egyház ebben az átalakítási folyamatban mindig jelen volt, az emberek oldalán állt. Azóta több mint harminc év telt el, sok minden történt, és amit ma napjainkban érzünk, az egy nagymértékű szekularizálódás, elvilágiasodás, ami bizonyosan ennek a nagy társadalmi átalakulásnak a „gyümölcse”.

A vatikáni sajtótájékoztatón, az asztal jobb oldalán Leszek Gęsiak

Mi is akartuk a nagy politikai változást, hiszen annyit álmodtunk a szabadságról, és végre úgy érkezett el hozzánk a szabadság, hogy közben nem is gondolkodtunk el róla mélyebben. A bevezetett új politikai, gazdasági rendszerek mélyreható társadalmi változásokat eredményeztek, megváltozott a gondolkodásmódunk. A családfenntartók a család anyagi helyzetének megváltoztatására koncentráltak, és talán ebből adódik – mint következmény – a családok válsága. A mai lengyel fiatalok számára a család már nem az élet középpontja, szemben a korábbi felfogással, melyben minden a családra összpontosult. A család korábban az együttélés, a közös imádság helye volt, mely együtt viselte az összes terhet, így az anyagiakat is. Ma az emberek főként a mind jobb anyagi körülményeket keresik, és egyre inkább az iskolákra és a társadalomra hagyják a nevelés folyamatát, de nyilvánvaló, hogy az iskola és a társadalom soha nem tudja helyettesíteni a családot. A társadalom és a család változása mellett megváltozott az Egyház maga is.

Most a püspökök éppen egyfajta lelkiismeret-vizsgálatot tartanak arról, hogy vajon az Egyház felfigyelt-e és válaszolt-e ezekre a jelenségekre.

Azt érezzük, hogy az Egyház nem adott megfelelő és elégséges választ a híveinek, hogyan is kell belépnie ebbe az új társadalmi és gazdasági valóságba

és a szabadságnak ebbe az új értelmezésébe és lehetőségébe. (…)

– A budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszussal egyidőben zajlott Wyszyński bíboros boldoggá avatása. Mit jelent az ő alakja ma a lengyel egyház számára?

– Ő egy egészen különleges, jelentős és erős személyiség. Wyszyński bíboros óriási tekintély volt nagyon sokak számára. Életpélda volt a nemzet nagyon nehéz időszakában, hiszen küldetését a kommunizmus időszakában töltötte be. Kompromisszum nélkül élt az evangélium világában. „Non possumus”, „nem tehetjük meg”, mondta több alkalommal is, és nem lépte át az Egyház hitének határait. Az erős, tisztánlátó és hiteles személyének a példájára ma is nagy szükség van, mint egy jelképre. (…) Boldoggá avatása éppen a példájának spirituális jellegét hangsúlyozta. Helytállása nemcsak a kommunizmus elleni harcra vonatkozik, hanem elsősorban az evangéliumnak az életében rejlő erejét mutatja. Semeraro bíboros tartotta a boldoggáavatási szentmisét, mely egyszerre volt nagyon mély és nagyon egyszerű. Megmutatta, hogy

ő nem egy harcos barokk főpap, hanem a mélységes hit embere.

A megszorítások miatt nem vehettek részt milliók a szentmisén, mint egyébként történt volna, de így is nagyon mély spirituális ünnep volt, mely segíti a lengyel népet, hogy újra felfedezze spirituális tartalékait.

– Hogyan próbál szembenézni a lengyel egyház a pedofília problémájával, és hogyan tudja gyógyítani a sebeket?

– Évekkel ezelőtt a lengyel egyház megteremtett egy struktúrát, mely főként az áldozatokat segíti, többek között a Szent József alapítványon keresztül, mely a kártérítésen túl sokféle módon támogatja a bántalmazottak lelki gyógyulását, pszichológiai és orvosi tanácsadással. Másfelől pedig a tetteseket illetően folyamatban van a szükséges kánonjogi eljárás. Ezek nagyon nehéz folyamatok, nagy fokú érzékenységre van szükség. Ezek szörnyűséges bűntettek, azok összes büntetőjogi következményeivel. (…) Az esetek orvoslására a lengyel püspökök a konferencián belül már 2013-ben kineveztek egy koordinátort, aki a kiskorúak védelméért felelős, majd 2019-ben Wojciech Polak gnieznói érseket bízták meg a kiskorúak védelmének delegátusi feladatával. Létrehozták azt az irodát, amely diszkréten fogadja a molesztálás eseteit bejelentő személyeket, a jogi, orvosi és pszichológiai tanácsadás lehetőségeinek felkínálásával. Az egyházi személyek bűneseteit hivatalból azonnal elküldik Rómába a Hittani Kongregációhoz, ahol meghozzák a megfelelő döntést az ügy kánonjogi vonatkozásában.

– A felvilágosítás és a megelőzés révén remélhető-e, hogy az Egyház kilép ebből a nehézségéből?

– Szerintem igen! Az esetek döntő többsége a régebbi időszakra vonatkozik, tehát harminc, negyven, ötven évvel ezelőtti esetekre, nem pedig az utóbbi évekre.

Az érvényes lengyel állami törvények szerint ezek a régi bűncselekmények már elévültek, de az Egyház ettől függetlenül lefolytatja a maga kánonjogi eljárásait. Szeretnénk mindent átvizsgálni, tisztán látni az eseteket.

Az Egyház többször is bocsánatot kért az elkövetett bűnökért, alázattal elfogadva, ami történt, miközben kifejezésre juttatja bűnbánatát és együttérzését a szenvedők iránt, és természetesen vállalja az anyagi kártérítés kötelezettségeit. Tehát egyfelől eleget tesz az igazságosság követelményének, másfelől pedig az Úr Jézus irgalmassága jegyében cselekszik.

– A püspökül közösségileg kifejezésre juttatták bocsánatkérésüket?

– Igen, a püspökök többször is megtették ezt. Utolsó alkalommal ez év júniusában Krakkóban, a lengyel nemzet Jézus Szívének történt felajánlása centenáriumi ünnepségén, ahol az összes lengyel püspök Isten színe előtt, nyilvánosan minden egyházi ember vétkéért bocsánatot kért mindenkitől. A lengyel egyház tudatában van bűnösségének, ezért először az Isten bocsánatát kéri, majd az áldozatokét, de kéri az egész társadalom bocsánatát is.

– Ebben a nehéz helyzetben hogyan áll a hivatások ügye a lengyel egyházban?

– Sajnálatos módon csökken a hivatások száma, főként a szerzetesi hivatásoké. A világi sajtó erőteljesen hozta a pedofil ügyeket, de ahogy korábban céloztam rá, maguk a társadalmi változások is akadályozzák a hivatások megszületését. Ehhez társul még a demográfiai válság, kevés a gyermek a mai családokban. Statisztikailag egy gyermek az átlagos, ritkább a kettő, és a három gyermek manapság már nagycsaládnak számít. Húsz-harminc éve a négy gyerek szokásos volt, éppen ezért nagy a szerepe a nevelésnek. A hivatás biztosan Isten ajándéka, de mi is sokat tehetünk érte.

– Milyen pozitív jelek vannak?

– Az Egyház tudatában van a hiánynak, és ez a folyamat még tart. Ugyanakkor az Egyház él, a templomok most is megtelnek hívekkel. Van érzékenység, oda kell figyelni. Nekünk, jezsuitáknak sok lelkigyakorlatos házunk van szerte az országban, és ezek mindig tele vannak, mert valamit keresnek az emberek, mert lelki igényük van. Sőt sokszor helyhiány miatt nem is tudjuk fogadni őket.

– Az ad limina látogatás csúcspontja minden bizonnyal a találkozás a Szentatyával. Ezek a fogadások zártkörűek, csak maguk a püspökök vannak jelen, együtt Róma püspökével. Viszont ők maguk mit meséltek róla?

– Nyilván így én sem voltam jelen, de minthogy mind a négy csoportot folyamatosan elkísértem, ezért az összes püspök elmesélte egymás után, hogy a találkozás a Szentatyával nagyon közeli volt, nagyon őszinte, testvéri. A pápa sohasem feddte meg őket, kritikával sem illette a püspököket. Azt mondta nekik, hogy „ti éltek ott, ti ismeritek a helyzetet”. Nem tartott egyszer sem beszédet, csak meg akarta hallgatni őket, és kész volt arra, hogy válaszoljon a kérdéseikre.

– Van-e valami közös vonás a pápa válaszaiban?

– A Szentatya többször is hangsúlyozta a következő három szempontot. Először is az Egyháznak meg kell hallgatni a tagjait és a világot. Másodsorban a hallgatás nyomán nyert tapasztalatok jegyében meg kell különböztetni a dolgokat, melyek a követendők és melyek nem. Aztán végül ott a párbeszéd, de immár az előbbiek jegyében. (…)

A teljes interjú ITT olvasható el.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír