Lukovits Milán ferences szerzetes a Mária Rádió új magyarországi műsorigazgatója

Hazai – 2019. november 21., csütörtök | 12:19

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Dobszay Benedek ferences tartományfőnök a Mária Rádió elnöksége kérésére Lukovits Milán ferences szerzetest nevezte ki a Mária Rádió magyarországi műsorigazgatójának 2019. november 1-jétől határozatlan időre.

Lukovits Milán 1970. március 1-jén született Budapesten. A budapesti Piarista Gimnáziumban tett érettségi után jelentkezett a ferences rendbe. A noviciátus után végezte el teológiai tanulmányait, és az ELTE Természettudományi Karán matematika–fizika szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett. 1994-ben szentelték pappá, 21 éven keresztül a szentendrei, majd három éven át az esztergomi Ferences Gimnáziumban tanított, tíz évig volt iskolaigazgató.

Milán atya hivatását mélyen megélő pap, szerzetes, példaértékű nevelő, kiváló lelkivezető. Magas erkölcsi mércéje, rendszerszerető gondolkodása, stratégiai előrelátása, megbízhatósága, munkabírása és kreativitása a Mária Rádió fejlődését segíti majd.

A Mária Rádió Egyesület elnöksége, a rádió munkatársai, önkéntesei és hallgatói ezúton is köszönik az eddigi műsorigazgató, Lépes Lóránt, a Mária Rádió Felvidék műsorigazgatójának eddigi és további szolgálatát, mellyel a magyarországi Mária Rádiót segítette és segíti továbbra is. Lóránt atya jelenléte a magyarországi rádióban megmarad; hűsége és elköteleződése a Mária Rádió iránt példaértékű. A Mária Rádió stábja hálás azért a sok szeretetért is, amelyet tőle kaptak hétről hétre.

A Mária Rádió Egyesület elnöksége ezúton is kéri a rádió hallgatóit és önkénteseit, hogy fogadják nagy nyitottsággal és szeretettel Lukovits Milán atyát, segítsék, támogassák rádiós szolgálatában.

Milán atya videóban is köszöntötte a Mária Rádió hallgatóit:

Milán atyával Szabó Tamás, a rádió elnöke beszélgetett. A felvételt meghallgathatják ITT.

Forrás: Mária Rádió

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria